Vörös is lesz, „kék” is lesz, „szuper” is lesz, teli is lesz: hatalmasat fut ma délután a Hold
Január 31-én, magyar idő szerint 14:30-tól ritka égi tüneményben gyönyörködhetnek azok a szerencsések, akik olyan helyen élnek, ahol a Hold épp felkel. A „szuperholdként” beharangozott esemény során a Föld kozmikus társa teliholdfázisát mutatja, ráadásul pályájának a Földhöz igen közeli pontján jár, így sokkal nagyobb és fényesebb is lesz, mint egyébként. És ha ez még mindig nem lenne elég, vörös, sőt „kék ” is lesz egyben.
ÉLő közvetítés a NASA jóvoltából:
„Ténynek ugyan tény, hogy a Hold január 31-én pályája legföldközelibb szakaszában éri el telihold fázisát, de ebben nincs semmi különös” – nyugtatja meg a szuperholdas tudósításoktól felszított kedélyeket Molnár László csillagász, az MTA-CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet tudományos munkatársa. Ahogy abban sem, hogy 2018 januárjában a Föld kozmikus társa másodjára mutatja kereknek magát, amit a globális hírverseny résztvevői az angolszász tömegkultúrában meghonosodott kifejezést átvéve „kék hold” címen különleges együttállásként tálalnak. Holott a kék nem is kék, hanem a blue, az angolból mára kikopott, csalót jelentő belewe kifejezés félrehallása. E népnyelvi kitétel arra vonatkozott, amikor pár évente a Hold nem igazodott a naptárhoz, és az év elején egy hónap alatt kétszer is megtelt – a kikelet közeli ígéretével áltatva a havi egyhez szokott tájékozatlanokat.
Kéknek nem kék, de vörös még lehet
„A mostani közeli telihold egy holdfogyatkozással is egybeesik, bár Magyarország területén éppen csak a végét csípjük el holdkeltekor. Ezért kerül most a sztoriba a vörös hold vonal” – tereli a csillagászat felé a figyelmet Molnár. A Nap fényét általában fehéren visszaverő égitest színe holdfogyatkozáskor valóban sötétvöröses árnyalatúnak látszik a Földről nézve.
És ha már itt tartunk: nagyjából két héttel, vagyis egy fél keringéssel a holdfogyatkozás után, illetve előtt következhet be a napfogyatkozás: „Amennyiben a Hold Földtávolban van, akkor beszélünk gyűrűs fogyatkozásról, mert holdunk nem takarja ki az egész Napkorongot. Most azonban az árnyéksáv nem találja el a Földet, hanem elmegy alatta, így február 15-én csak a részleges fogyatkozás tekinthető meg az Antarktiszról”.
Íme a szóban forgó fázisok vizualizációja:
Itt pedig a Hold pályáját szemléltető, a legközelebbi és legtávolabbi helyzet távolságot kilométerben is megadó, a Földről érzékelhető méretkülönbséget is szemléltető animáció:
A pályája két végpontja között a Hold nagyjából 13-15 százalékos méret- és 30-33 százalékos fényességváltozást produkál– legalábbis a Földről nézve. „Tapasztalt megfigyelők, amatőrcsillagászok sem feltétlen észlelik a különbséget szabad szemmel, főleg mert nincs mihez viszonyítani. Az előző telihold hetekkel korábban volt, tehát nagyon szubjektív, milyen fényességre emlékszünk, az égbolton pedig nincs semmi hasonlóan fényes égitest, amihez viszonyítani lehetne, a Nap sokszorosan fényesebb, a bolygók és csillagok sokszorosan halványabbak” – értékeli a szuperhold kapcsán legtöbbször szóba kerülő tényt Molnár.
Csillagjóslás helyett tudománymarketing
A szuperholdazást nem véletlenül aposztrofálja tudománytalan zagyvaságnak a csillagásztársadalom többsége. A méret- és fényességváltozást eredményező optikai illuzió vélt hatásain alapul ugyanis a szuperholdlázat tápláló eredeti teória. A Dell Horoscope című amerikai szakmagazin hasábjain 1979-ben Richard Nolle asztrológus azzal állt elő, hogy – egyébként valós kozmológia mérések és adatok alapján – sikerült kikalkulálnia a közeli teliholdak és a földi katasztrófák közötti összefüggést, (és még sok egyéb, az egyéni sorsokat is befolyásoló hatást).
A szuperholdizmus több mint húszéves lappangás után 2011 kora tavaszán, a Richter-skálán 9-es erősségű japán tóhokui földrengés és cunami után szabadult ki a new age szubkultúrából. A bulvársajtó – például a Daily Mail – a március 19-i földközeli teliholddal magyarázta a március 11-i katasztrófát, hivatkozva az asztrológiai magazinokat teleíró Nolle addigra előrejelzési naptárral is felturbózott tanaira. A csillagászok, planetológusok és geológusok hiába ágáltak és magyarázták, hogy az árapály jelenséggel ellentétben a Hold fázisainak nincs, mert nem is lehet efféle hatásuk, a média egyre több olyan eseményt talált, amelyek idején – vagy pár héttel előbb, illetve később, szóval nagyjából akkor – földközeli Holdtölte volt.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA kommunikációs gurujai két legyet is ütöttek egycsapásra azzal, hogy a bulvárhírekre reagálva még a földrengés napján beemelték a szuperhold kifejezést a félhivatalos terminológiába – eleinte idézőjelesen, később már a bonyolult szakargóval körbeírt, de kétségtelenül létező közeli teliholdak szinonímájaként. A NASA tudományos holdudvarához tartozó szakportálok és hírszájtok azóta is a szuperhold címke alatt megjelenő cikkek tömegében próbálják oszlatni a homályt – ezzel nem mellesleg a celebtartalmak kattintékonyságát überelő hívószóra is szert tettek.