Vízzel teli, lakhatónak tűnő bolygók keringenek egy vörös törpe körül, tőlünk 40 fényévnyire

2018.02.06. · tudomány

Bár, ahogy írtunk róla, a fizika jelenlegi állása szerint a tőlünk 4,2 fényévnyire található Proxima b-re is igen bajos volna eljutnia egy földi expedíciónak, a Nature Astronomy friss cikke újabb lakhatónak gondolt planétákról tudósít, amelyek tízszer távolabbra vannak a Földtől, mint a 2016 augusztásban felfedezett Proxima b.

A csillagászok 2010 óta ismerik a TRAPPIST-1 néven lajstromozott vörös törpét, amely a Földtől 40 fényévnyire a Vízöntő csillagképben található. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt az amerikai űrhivatal, a NASA kutatói egy héttagú bolygórendszert is azonosítottak körülötte. A szenzációt fokozta, hogy mind a hét kőzetbolygó, akár a Föld, közülük három pedig a TRAPPIST-1 lakható zónájában kering. A kutatók ezek felszínén folyékony vízet is valószínűsítettek.

Az már akkor is tudható volt, hogy a bolygók tengelyforgása kötött, azaz ugyanazt az oldalukat fordítják a csillaguk felé, illetve, hogy annyira közel vannak egymáshoz, hogy gravitációs tereik rezonanciában vannak. Ez azt jelenti, hogy a csillag felé forduló oldalon nagy a forróság, az átellenes oldalon nagy a hideg. A kettő közötti átmeneti régióban heves szelek áramlanak a napos oldal felől a hideg felé. A TRAPPIST-1 rendszere így nézhet ki:

link Forrás

Hannah Wakeford, a Space Telescope Science Institute csillagásza vezette csapat a Hubble űrteleszkóp felvételeit alapján a bolygók atmoszféráját vizsgálta. Színképelemzések révén arra jutottak, hogy a lakható sávban keringő égitestek légköre nagy mennyiségű víz jelenlétét is lehetővé teheti. A Hubble azonban nem képes nagyobb felbontásra, így többet csak a jövőre indítandó, exobolygó-kutatásra specializált James Webb űrtleszkóp munkába állítása után lehet mondani.

Matematikai lakhatóság

Szintén február 5-én állt elő kutatásaival Simon Grimm, a Berni Egyetem asztrofizikusa. Ő és csapata a földi megfigyelések összes elérhető adata alapján számítógépen modellezték a TRAPPIST-1 bolygórendszerét. A pályák sajátosságai alapján arra következtettek, hogy a bolygók tömegének 5 százaléka víz – különböző halmazállapotokban. Összehasonlításképp: a Föld tömegének hozzávetőlegesen 0,02 százalékát teszi ki a víz, vagyis TRAPPIST-1 bolygóin 250-szer több víz található, mint a Földön. Grimmék szerint a csillaghoz közelebb eső bolygók forró, sűrű és párás légkörrel rendelkeznek, míg a távolabbiak jégbe fagytak.

A TRAPPIST-1 bolygói és a Föld
photo_camera A TRAPPIST-1 bolygói és a Föld Fotó: eso.org

A vörös törpe rendszerének számítógépes szimulációja, pontosabban annak kiértékelése azt is megmutatta, hogy nem csupán mérete és a napjától kapott sugárzás mennyisége alapján hasonlít leginkább a Földre a rendszer negyedik, TRAPPIST-1e nevű bolygója, de sűrűségét és atmoszféráját tekintve is.