Magyar kutatók is közreműködtek a világ eddigi legnagyobb őskori genetikai vizsgálatában
Átírták Nyugat-Európa genetikai történetét a keleti sztyeppvidék felől Európát elérő gödörsíros kurgánok (Jamnaja-kultúra) közösségei. A keleti, sztyeppei elemek nyomon követésével igazolható lett a harang alakú edényeket használó közösségek tömeges áttelepülése az európai kontinensről a Brit-szigetekre – derül ki a Nature hasábjain szerdán megjelent kutatásból. Ez utóbbi térség őskori genetikai képe eddig szinte ismeretlen volt.
A mostani kutatási eredmények arra utalnak, hogy a lakosság cseréje igen jelentős, közel 90 százalékos mértékű volt a szigeteken, és ezek a bronzkor hajnalán újonnan érkező közösségek adhatták a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.
A magyar tagokat is soraiban tudó 144 fős nemzetközi kutatócsoport az úgynevezett harangedény-jelenségre kereste a választ közel 400, őskorban élt ember genetikai adatainak elemzésével. A kutatást készítői az eddigi legnagyobb őskori genetikai vizsgálatnak nevezik.
Az időszámítás előtti 2700 és 2400 között a Brit-szigetektől Észak-Afrikáig, Portugáliától Budapestig egységes kerámiaművességgel (a harang alakú edényekkel), viselettel (csontgombokkal, csontból készült csüngőkkel) és fegyverekkel (réz tőrökkel, nyílhegyekkel és csuklóvédő lemezekkel) jellemezhető kultúra létezett. Ennek értelmezése hosszú ideje izgatta a régészettudományt. A legégetőbb kérdés az volt, hogy népvándorlás, új kulturális hatások beáramlása vagy mindezek ötvözete-e az elterjedés magyarázata.
A tanulmány szerint a kora bronzkori Közép-Európában már korábban kimutatott kisebb migrációs jelenségek miatt a mai Budapest környékén élt közösségekben a Nyugat- és Közép-Európából érkező bevándorlók mellett a – genetikailag – újkőkori-rézkori gyökerekkel bíró helyi lakosok is megtalálhatóak voltak. Az összeurópai genomikai eredmények alapján azonban megállapítható, hogy a harang alakú edények az Ibériai-félszigetről Közép-Európába a közösségek jelentősebb vándorlása nélkül jutottak el.
A harang alakú edények egyik keleti elterjedési határát Budapest térsége jelenti. A Budakalászon, Békásmegyeren, Szigetszentmiklós határában feltárt bronzkori és a Mezőcsátról származó késő rézkori temetkezések elemzésével 13 magyar régész, antropológus és genetikus kutató, köztük Szeniczey Tamás és Hajdu Tamás, az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszékének oktatói vettek részt a munkában. A Budapest környékéről származó minták egy részének genetikai vizsgálatát az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumában végezték el Szécsényi-Nagy Anna vezetésével, más hazai leleteket pedig a Bécsi Egyetem Embertani Tanszékén és a Harvard Medical School Genetika Tanszékének archeogenetikai laborjában végezték.