Stephen Hawking 1942. január 8-án, Galileo Galilei halálának a 300. évfordulóján látta meg a napvilágot Oxfordban. Első iskolai éveit a Byron House Schoolban töltötte, ahol saját bevallása szerint „közepesen teljesített” egy „nagyon erős” osztályban. Míg tanárai a házi feladatait „rendetlennek”, a kézírását pedig „reménytelennek” titulálták, diáktársai már akkor „Einsteinkének” becézték, vagyis „láthattak bennem valami többet”.

Nyolcéves korában a Londontól 30 kilométernyire északra fekvő kisvárosba, St Albansba költöztek. Orvoskutató édesapja a kis Hawkingot a helyi leányiskolába íratta be, amely prepubertás korú fiúkat is befogadott. Noha 13 éves korában át szerették volna íratni az egyik legpatinásabb (és legdrágább) brit bentlakásos iskolába, a Westminsterbe, nem vették fel, így végül St. Albansban érettségizett. Hawking szerint az átvétele mindössze azon bukott el, hogy a családja nem tudta kifizetni a borsos tandíjat, az ösztöndíjakért folyó felvételi procedúrán pedig gyengélkedése miatt nem tudott részt venni.

1959-ben viszont az oxfordi ösztöndíjról nem csúszott le. Noha matematikus szeretett volna lenni, az oxfordi University College-ban erre akkoriban nem volt lehetőség, így fizikából szerzett diplomát, summa cum laude minősítéssel. Ez szerinte nem is volt olyan nehéz. Noha állította, hogy „a lógásra nem büszke”, később gyakran hangoztatta, hogy oxfordi három éve alatt „napi átlag egy óránál” nem tanult többet. Mindezt a tanárai nem viselhették túl jól. Olyannyira, hogy állítólag még a legjobbaknak járó minősítés is veszélybe került. Hawking egy róla szóló egyetemi legenda szerint azzal fenyegette meg értékelőit, hogy ha a kiválónál gyengébbre minősítik, marad Oxfordban a doktori éveire is. PhD-fokozatát 1966-ban a Cambridge-i Egyetemen szerezte. A táguló világegyetemről írt disszertációját tavaly óta bárki letöltheti az internetről.

A fél évszázadig haldokló beteg

A fiatal fizikust 1963-ban diagnosztizálták az izmok megállíthatatlan sorvadásával járó motoros neuronbetegséggel, a gyógyíthatatlan ALS-sel (ameotrófiás laterálszklerózissal). A betegséget az orvostudomány kifejezetten gyors lefolyásúnak ismeri, a diagnózist a betegek 3-4 évnél többel nemigen élik túl. Hawkingnak az őt 1963-ban megvizsgáló orvosok 2 évet jósoltak. A kórt a New York Yankees egyik leghíresebb baseballjátékosa után leginkább Lou Gehrig-betegségként ismerik – más kérdés, hogy a legújabb kutatások szerint Lou Gehriggel inkább fejsérülés végezhetett.

Hawking és a kór kölcsönösen segítették egymást. Miközben az ALS-ről Stephen Hawking több évtizedes érintettségének köszönhetően rengeteg információ derült ki, sokan úgy vélik, hogy a zseniális fizikus legalább annyira köszönheti a világhírnevét az őt mozgásképtelenné tevő kórnak, mint az elméleteinek.

A fizikus nemcsak abban tért el az ALS-betegek túlnyomó többségétől, hogy a diagnózist követően még közel 55 évet élt. Igaz, akadtak még néhányan, a betegek nagyjából 4-5 százaléka, akik a diagnózist követően akár még egy-két évtizedig is eléltek. Csakhogy a tünetek rendre a betegek 50 éves kora után jelentkeznek. Így Hawkingon kívül nem nagyon akad senki, aki amúgy nem is kifejezetten rövid élete közel háromnegyedét a fizikust sújtó állapotban töltötte volna. Amellett, hogy a betegség lassan kiteljesedő formájában szenvedett, Hawking hosszú életéhez az is hozzájárult, hogy az izomsorvadás sem a légzéshez nélkülözhetetlen rekeszizmát, sem a nyelőcsöve simaizomzatát nem károsította végzetesen.

Az önálló mozgás képességét ugyanakkor, a többi beteghez hasonlóan, viszonylag gyorsan elvesztette. Az 1960-as évek végétől kerekesszékbe kényszerült, majd évtizedeken át csak egy ujját, a szemét és a fejét tudta mozgatni. A beszéddel az 1970-es évek végétől akadtak komoly nehézségei, évekig csak a legközelebbi családtagjai értették a szavait. Ezt a csodával határos módon fordította visszájára: 1985-ben olyan súlyos tüdőgyulladást kapott, hogy orvosai a létfenntartó gépekről is le akarták kapcsolni. A felesége ezt megakadályozta. A fizikus végül a tüdőgyulladást legyűrte, ám az életmentő gégemetszés következtében teljesen elvesztette a beszélőképességét. Az ezután több mint 30 évig használt beszédszintetizátorának köszönhetően viszont ismét az egész világgal képes volt szót érteni.

Hawking mint férj és családapa

„A fizika és a matematika elárulja, hogyan alakult ki a világegyetem, de nem sokat segít abban, hogy megjósoljuk az emberi viselkedést. Abban túl sok az ismeretlen. Csakúgy, mint bárki másnak, fogalmam sincs arról, mitől kattannak be az emberek, különösen a nők” – vallotta be egyszer a fizikus.

Hawking és Jane Wilde az utcán pillantották meg egymást, 1962-ben. A gimnazista lány egyik barátnője korábban randizgatott az akkor húszéves egyetemistával. Az exbarátnő néhány hónappal később mindkettőjüket meghívta a szilveszteri bulijába. Gyorsan összeházasodtak, mert „nem lehetett tudni, hogy Stephennek mennyi idő adatott”. Három évtizeddel később váltak el. Három gyermekük született, 1967-ben a szoftverfejlesztőként karriert építő Robert, három évvel később a ma író-újságíró Lucy és 1979-ben Timothy.

A legkisebb Hawkingról sokan azt gyanítják, hogy valójában Jonathan Hellyer-Jones karmester fia, ezt azonban Jane Hawking több ízben cáfolta. Hellyer-Jones és Jane barátságból szövődő szerelmét Hawking amúgy nemhogy nem akadályozta, de állítólag abba is beletörődött, hogy a férfi az ápolásával járó feladatokba a feleségének besegít. Házasságuknak Jane utóbb Hollywood jóvoltából híressé vált emlékiratai szerint nem a felesége viszonya, hanem a Jane számára elviselhetetlenné fokozódó Hawking-kultusz vetett véget.

Sokak szerint viszont a házasságuk megromlásában szerepet játszhatott, hogy Hawking teljes mértékben a feleségére testálta az ápolását. Mástól nem tűrte, hogy etesse vagy fürdesse, még akkor sem, amikor Jane-nek már a teljes súlyát tartania kellett. A kerekes szék használatától is elzárkózott, ameddig csak tehette. Biztosan az sem segített, hogy miután világhírű lett, a munkájának szentelte minden figyelmét.

A sztártudós mindenesetre a válásuk után maga is újraházasodott. Az egyik ápolóját, a beszédszintetizátorát tervező mérnök exnejét, Elaine Masont vette feleségül. A neki szabott időbe nemcsak újabb 11 évnyi házasság, hanem – halála előtt ugyancsak több mint egy évtizeddel – egy második válás is belefért. Második feleségétől annak ellenére csendben vált el, hogy felröppent a pletyka: Mason rendszeresen bántalmazta magatehetetlen férjét. Miután a sajtó megszellőztette, hogy a tudóson olykor verés nyomai látszottak, eltört a csuklója, és hőgutát kapott, mert a legnagyobb hőségben egész nap a tűző napon hagyták a háza kertjében, az ügyben nyomozás is indult. Az abúzust nemcsak Mason, Hawking is mindvégig tagadta.

Hawking, a popsztár

Első felesége nemigen túlzott, amikor elviselhetetlennek titulálta a Hawkingot övező személyi kultuszt. A 21. század Einsteinjeként sztárolt tudós eredményeit világszerte az emberi elme csúcsteljesítményeként ünnepelték. Volt saját műsora a National Geographic csatornán, de vele népszerűsítették a Discovery Channelt is.

link Forrás

Többször szerepelt a Simpson családban, felbukkant a Star Trekben és a 2007-ben indult Agymenők sorozatban is.

link Forrás

Világhírnevét és a laikusok körében töretlen népszerűségét a több tízmillió példányban elkelt, 1988-ban megjelent tudománynépszerűsítő bestsellerének, Az idő rövid történetének köszönheti. Ezután 27 további ismeretterjesztő kötetet írt. Közülük egy tucatnyi – köztük A mindenség elmélete, Az idő még rövidebb története, A világegyetem dióhéjban, A nagy terv, Az én rövid történetem, a Fekete lyukak, valamint a lányával közösen írt, gyerekeknek szóló George-sorozat kötetei – magyarul is megjelentek.

Hawking nem egyszer állt nyilvánosság elé közéleti ügyekben is; határozottan fellépett például az iraki háború ellen. A vietnami háborút is ellenezte, sőt halála után felbukkant egy olyan fotó, amelyen egy 1968-es londoni tüntetésen Vanessa Redgrave színésznő és Tariq Ali író térsaságában vélték felfedezni a fizikust. A brit National Portrait Gallery nem sokkal később korrigálta a tévedést, az alábbi fotón nem Hawking látható:

link Forrás

Tudósként szerzett befolyásával a béke mellett egyéb témákat is népszerűsíteni igyekezett. Elképzelhetőnek tartotta, hogy léteznek idegen lények, viszont óva intette az emberiséget attól, hogy kapcsolatba lépjen velük, mert szerinte ez ugyanolyan következményekkel járna az emberiségre nézve, mint Columbus felfedezése Amerika őslakosaira.

A filozófiában és a vallásban nem hitt: „Létezik egy alapvető különbség a vallás között, ami a tekintélyen alapul, és a tudomány között, ami a megfigyelésen és a józan észen.” Hitt viszont a mesterséges intelligenciában: azt állította, hogy annak feltalálása az emberiség legnagyobb eseménye lenne, még ha van is rá esély, hogy egyben az utolsó is.

Hawking, a fizikuszseni

Még nem ért a krisztusi korba, már a brit Royal Society tagjává választották, öt évvel később, 37 éves korában pedig felajánlották neki a Cambridge Egyetem Lucas professzori székét is. Az 1663-ban alapított posztra a világtörténelemben mindössze 18 tudóst, köztük Isaac Newtont találták érdemesnek. Ehhez képest semmiségnek tűnhet, hogy a Cambridge Egyetem Elméleti Kozmológia Központjának igazgatóját a Brit Birodalom érdemrendjével, valamint az Elnöki Szabadság-érdemrenddel is kitüntették.

A neki ítélt tudományos díjakat számon tartani is komoly feladat. Megkapta a Copley Medált, az Albert Einstein-díjat, a Királyi Csillagászati Társadág Arany Érdemrendjét és a fizikai alapkutatásokért ítélhető Fundamental Physics díjat is.

Stephen Hawking legjelentősebb és leginkább időtállónak tűnő tudományos téziseit Rockenbauer Antal elméleti fizikus professzor, a Qubit állandó szerzője segítségével gyűjtöttük össze:

1. Roger Penrose matematikussal bizonyítani igyekezett annak lehetőségét, hogy végtelen mennyiségű anyag egy végtelenül kicsi térben összpontosuljon. Einstein gravitációs elméletéből kiindulva feltételezték, hogy a világegyetem kialakulásának kezdeti momentuma a szingularitás pillanata lehetett. Ezzel magyarázták a táguló világegyetem elméletét.

2. James Bardeen és Brandon Carter elméleti fizikusokkal kidolgozta a fekete lyukak működésének négy, a termodinamikai egyenletekhez hasonlóan működő alapelvét. A folyamatok irányát meghatározó entrópia fogalmát bevezette a kozmológiai elméletbe.

3. Az erről szóló elmélete miatt Hawkingról nevezték el a fekete lyukak által kibocsátott sugárzást. Az évtizedek óta hevesen vitatott elmélet szerint a fekete lyukak a Hawking-sugárzás során részecskéket bocsátanak ki magukból, aminek révén fokozatosan elveszítik irdatlan energiájukat. Hawking élete utolsó éveiben azonban még egyik kedvenc kutatási területe, a fekete lyukak puszta létezésével kapcsolatban is megengedte magának, hogy kétségei támadjanak.

4. James Hartle fizikussal kidolgozták a Hartle–Hawking-állapot elméletét. A teória szerint az ősrobbanás előtt nem létezett az idő, ekképp az univerzum kialakulása előtti állapotról szóló értekezéseknek semmi értelme. A mára sokat finomított, ám továbbra is erősen vitatott elképzelés szerint az univerzum kezdetének a leírására leginkább a kvantumgravitáció teóriája használható. Ennek értelmében a valós idő helyett képzetes idő létezett, amely a tér negyedik irányaként működött.

5. A korábbi okfejtései kiegészítéseként a CERN-ben kutató Thomas Hertoggal 2006-ban azt feltételezték, hogy a világegyetem kiindulópontját nem egyetlen abszolút kezdetként kell értelmezni, hanem több, jóformán azonos eséllyel lehetséges kezdeti pontok összességeként.

A Galilei halálának évfordulóján született Stephen Hawking 76 éves korában, Einstein születésnapján távozott az élők sorából.