Lehet utálni a műanyagot, de milliók halnának éhen nélküle
Környezettudatos vásárlók műanyag csomagolással leckéztették a Tescót Angliában. Néhány vevő a bevásárlókocsijában hagyta az általa vásárolt termékek műanyag csomagolását egy Bristolhoz közeli áruház parkolójában. A Keynsham Plastic Re-Action csoport szerint a műanyagok ártalmatlanná tétele így azokat terheli majd, akik a legjobban szennyezik a környezetet. A zöldek ígérik, hogy hasonlóképpen büntetik majd a többi brit élelmiszerláncot, például a Sainsbury’s és a Waitrose-t is, és másokat is erre buzdítanak.
Miért pikkel mindenki a műanyagra?
„Rugalmas és könnyen hajlik”: a manapság üldözött műanyaghoz néhány évtizede még csak ezek a képzettársítások kapcsolódtak. Az első, ember alkotta, de még nem teljesen mű anyag az 1869-től forgalmazott celluloid volt. A gyapotban, kenderben, fás szárú növényekben nagy mennyiségben megtalálható, cellulóz alapú anyag hiába volt nagyon könnyen megmunkálható, előállítási költségei és tűzveszélyessége miatt jelentős karriert csak a filmiparban tudott befutni. Nem úgy az első teljesen szintetikus, 1907-ben felfedezett, szuperolcsó bakelit. Az ezerarcú műanyagot az elektronikán, az autó- és egyéb gépgyártáson át az építőiparig mindenhol használták.
Forrása nem újul, hulladékként káros
A kőolajfinomítás melléktermékeiként gyártható műanyagok kémiai alapegységei a szuperhosszú, ismétlődő szakaszokból álló, esetenként oxigénnel, kénnel, nitrogénnel vagy más csoportokkal megbolondított szénhidrogénláncok. A zsigerből feltörő tévhittel ellentétben tehát szerves molekulák.
Persze attól, hogy valami organikus, a baktériumok még nem feltétlenül bontják el. Elsősorban épp a rugalmasságukat és alakíthatóságukat biztosító szerkezetük miatt a műanyagok biológiai bomlás helyett csak intenzívebb UV-sugárzás és magasabb hőmérséklet hatására esnek szét 5 milliméter átmérőjűnél kisebb rostokra vagy gyöngyökre, úgynevezett mikroműanyagokra, amelyek jóformán akadálytalanul kerülnek be a táplálékláncba. Rosszabb esetben ez a folyamat több száz évet vesz igénybe.
A tengeri ökoszisztémát különösen érzékenyen érinti a műanyagszennyezés, mert a nyílt vízen jóformán korlátlanul rendelkezésre áll a zavartalan UV-sugárzást biztosító napsütés. Eleinte csak a planktonokkal táplálkozó tengeri fajokat féltették, ma már az ezeket elfogyasztó nagyragadózók miatt is fokozott az aggodalom. Laboratóriumi vizsgálatok jeleztek már műanyagot szardíniák, heringek, kagylók, osztrigák, tintahalak szervezetében, tavaly pedig már attól volt hangos a világsajtó, hogy a csapból is mikroműanyag folyik.
Mégis mennyi lehet a műanyag a tengerben?
Felfedezésüktől napjainkig nagyjából 8,5 milliárd tonna műanyag jött le a gyártósorokról. A teljes műanyagarzenál mintegy kétharmada, több mint 5 milliárd tonna végezte a természet lágy ölén, jobb esetben szemétlerakókban. Richard Thompson, a Plymouth-i Egyetem dékánhelyettese tavaly nyáron publikált tanulmányában úgy becsülte, hogy ha nem változik a kereslet, a következő 7-8 évben annyi műanyagot gyártanak majd, mint a múlt század derekától napjainkig összesen. A műanyaghulladék mennyisége a világtengerekben az ökológus szerint 2025-ig akár a háromszorosára is nőhet.
Az óceánok műanyagszennyezettsége miatt először 1975-ben kongatták meg a vészharangot. Akkori becslések szerint évente 5,8 tonnányi műanyag került a világtengerekbe, ám azóta több mint hatszorosára, évente 288 millió tonnára nőtt a világ műgyantatermelése. Az Egyesült Államokban a szilárd hulladékban negyven év alatt 1-ről több mint 10 százalékra nőtt a műanyagok aránya.
A tengerekben úszkáló műanyag pontos mennyiségéről viszont nincs megbízható adat. A tengerbiológusok és az ökológusok túlnyomó többsége egy 2015-ben született, öt évvel korábbi állapotból kiinduló számításra alapoz. Eszerint 2010-ben a tengeri kijáratokkal rendelkező országok 275 millió tonna műanyag hulladékot termeltek, amiből legalább 4,8 millió, a pesszimistább bescslések szerint viszont akár 12,7 millió tonna is a természetes vizekben köthetett ki.
Mára már inkább 10 és 20 millió tonna közé becsülik azt a műanyagmennyiséget, ami évente a világtengerekben végzi. A műanyagok számlájára írható iparági – például a halászatban és a turizmusban elszenvedett – éves veszteség egyes becslések szerint akár a 13 milliárd dollárt is elérheti.
Kis lépések is számítanak
A feleslegessé vált műanyagok újrahasznosítása az 1980-as évek előtt szóba sem került. A szálas műanyagokat azóta sem nagyon forgatják vissza nyersanyaggá. A nem szálas anyagoknak Európában közel a harmadát, Kínában a negyedét, míg az Egyesült Államokban még a tizedét sem hasznosítják újra.
A keynshami civilek által megleckéztetett Tesco évente 92 tonnányi műanyaggal használ kevesebbet azzal, hogy korábbi, dupla rétegű műanyag tálcáit egyrétegűre cserélte. Kétpintes (nagyjából egyliteres) műanyag palackjai újrafazonírozásával a Sainsbury’s ennek több mint a hatszorosát vonja ki a képletből. Hasonló módszerekkel igyekszik megfelelni az elméletben egyre rigorózusabbá váló, a gyakorlatban viszont nem nagyon szankcionált környezetvédelmi elvárásoknak az Aldi, a Lidl, a brit Waitrose és más szupermarketláncok is.
Pótlás lenne, kereslet nincs
A zöldek szerint a műanyag terítéséért leginkább felelős áruházláncok kozmetikázási kísérletei nem érnek sokat. A Greenpeace például egy sor termékhez, zöldségekhez, gyümölcsökhöz, pékáruhoz vagy akár az aszalványok, magvak árusításához egyáltalán nem használna csomagolást. A műanyagmentesítés érdekében petíciót is indítottak. Követelik a visszaváltható és újrahasznosítható dobozok bevezetését, valamint ivóvíztartályok elhelyezését az élelmiszerboltokban – a palackozott italok forgalmát csökkentendő.
Ahhoz képest még szerények is a követeléseik, hogy a csomagolóanyagként használt műanyagot sok minden mással, például papír- vagy fémalapú csomagolóanyagokkal is lehetne helyettesíteni. Egyik amszterdami üzletében az Ekoplaza február végén nyitott – az élelmiszerláncok közül a világon elsőként – műanyagmentes részleget. Több mint hétszázféle termék, köztük húsfélék, szószok, csokoládé, gabona és magvak, joghurtok, friss gyümölcsök és zöldségek közül lehet válogatni. Be is vannak csomagolva. De itt még az sem műanyag, ami annak látszik:
A műanyag jó része a konyhákból is száműzhető lenne. A környezettudatosság hívei, akik a szelektív hulladékgyűjtésnél többet akarnak tenni, számtalan fórumon népszerűsítik a háztartásokban napi rendszerességgel használt műanyagok, nejlonzacskók, csomagolófóliák saját kezűleg legyártható alternatíváit. Papírból vagy textilből és méhviaszból például így lehet álműanyag szalvétát és tálkafedőt készíteni:
Műanyagot pedig még a nagyüzemileg gyártott szatyrokhoz sem feltétlenül kellene használni. Növényi alapanyagokból, például kukorica- vagy burgonyakeményítőből, cukorrépából vagy a jóval egzotikusabb, Közép- és Dél-Amerikában őshonos maniókából is lehet a műanyagra a megtévesztésig hasonlító szatyrokat készíteni.
Az emberek többsége többnyire saját magát is műanyagba csomagolja. Miközben 1980-ban a textiliparban még több mint kétszer annyi pamutot használtak, mint műszálat, a trend mára teljesen megfordult. Ebben az olcsóság mellett annak is nagy szerepe lehet, hogy a piacon 1951-ben megjelent poliészter ruhák valóságos metamorfózison estek át. A kólás-, mustáros- vagy épp hipósflakonokból jobb gépsorokon gyárott ruhák ugyanis manapság már a megtévesztésig hasonlíthatnak a természetes anyagokból készült darabokra. A különbségre, legalábbis az első viselés előtt, csak a címkén található anyagösszetételből lehet rájönni. Egyes gyártók épp ezért abban bíznak, hogy textiliparban a nem túl távoli jövőben akár a 98 százalékot is elérheti a műszál-felhasználás aránya.
A 600 milliárd dolláros torta negyede Kínáé
A műanyagipar globális bevétele eléri a 600 milliárd dollárt évente. A legtöbb műanyagot, a teljes mennyiség mintegy negyedét Kínában gyártják, ettől alig-alig marad el Európa. A világ műanyagtermelésének nagyjából egy-egy ötödét vállalja le Ázsia többi országa, valamint az Egyesült Államok. Észak-Amerikában és Nyugat-Európában az egy főre jutó műanyagfogyasztás eléri az egy mázsát évente.
Egy átlagos autó súlyának a 10, míg térfogatának az 50 százalékát műanyagok adják. Az 1960-as évek óta a gépjárművekbe épített műanyag mennyisége közel hússzorosára nőtt. Egyes becslések szerint 2020-ig legalább további 75 százalékkal nő az autógyártásban felhasznált műanyag mennyisége.
A műanyagok autóipari térhódítása elsősorban a szénszálas kompozitok népszerűségének köszönhető. A gépjárműipar műanyagok iránti érdeklődésének a motorja paradox módon a környezetvédelem. A károsanyag-kibocsátás 2025-ig előirányzott amerikai és európai csökkentését ugyanis még akkor is képtelenség lenne elérni, ha mostantól csak hibrid motorokkal szerelt autókat gyártanának. A számítások szerint viszont segíthet elérni a kívánt célt, ha a gépjárművek átlagos súlyát sikerül nagyjából a harmadával csökkenteni. Erre manapság nemigen van egyszerre jobb és olcsóbb megoldás a műanyagnál.
„Paper or plastic?”
Az amerikai szupermarketekben külön alkalmazottat tartanak arra, hogy a fenti kérdést minden vásárlónak nekiszegezze, majd a válasz függvényében a kasszánál kifizetett portékát papír- vagy nejlonzacskóba pakolja. Nemcsak az Egyesült Államokban, világszerte meg vannak győződve arról a vásárlók, hogy ha egy kicsit is szívükön viselik a bolygó sorsát, a papírt kell választaniuk. Pedig a műanyag szatyroknak, még a legócskább nejlonoknak is, „kisebb az ökológiai lábnyoma, vagyis teljes élettartama során kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásáért felelős, mint egy papír- vagy akár egy pamuttáska. Akit környezeti ártalmak közül a globális felmelegedés aggaszt a leginkább, válassza a műanyagot” – tanácsolja David Tyler, az Oregoni Egyetem kémiaprofesszora.
Korántsem Tyler az egyetlen, aki szerint a műanyaghisztéria esetleg kissé túl van tolva. Ted Henry skót környezettoxikológus szerint nemcsak a tengerekbe kerülő műanyag mennyiségéről, annak hosszú távú hatásairól is rendkívül korlátozottak, így nem is feltétlenül helytállók az információk. A mikroműanyagot kényszerűségből fogyasztó tengeri állatok kipusztulásával és a tengeri tápláléklánc teljes felborulásával riogató tanulmányok mellett egy sor másik tanulmány arra enged következtetni, hogy a planktonikus élőlények a természetidegen szemcsék ellenére, köszönik, élnek és virulnak.
Pedig a szervezetükbe, immár bizonyítottan, így jutnak be a műanyagszemcsék:
A természetes vizekben a laboratóriumi vizsgálatokban használtnál (még) lényegesen alacsonyabb is a mikorműanyag-koncentráció. Henry szerint a hisztériakeltés nemcsak a figyelmet, hanem az anyagi forrásokat is elvonja a tengeri táplálékláncot bizonyítottan pusztító szennyezésről, például a higanyról.
A higany nemcsak a planktonikus élőlényekkel, apróbb rákokkal, puhatestűekkel táplálkozó állatok szervezetében halmozódik fel, hanem azokéban is, amelyek az előbbieket falják fel, végül pedig az emberekében is. (A magyarok esetében nem biztos, hogy akár a felhalmozódott higany, akár a mikroműanyagok miatt aggódnunk kellene: az Eurostat felmérésében tök utolsóként végeztünk az egy főre jutó éves halfogyasztás viszonylatában.)
Műanyag nélkül pedig már élni sem lehet
„Egy szempillantás alatt emberek százezrei betegednének meg, ha a műanyagokat kivonnák a forgalomból (...). Milliók pusztulnának éhen egyetlen év leforgása alatt. A világot azért árasztotta el a műanyag, mert az emberek megfizethető, könnyen kezelhető ételt akarnak a tányérjukon látni” – vette védelmébe a műanyagokat nemrégiben a Quartz.
A nagyüzemi mezőgazdaságok attól gazdaságosak, vagyis az élelmiszer attól tartósan olcsó, hogy monokultúrákban, vagyis egyféle növényt hatalmas területeken termesztenek. Emiatt viszont az élelmiszert hatalmas távolságokban kell teríteni. Hogyan lehet megakadályozni, hogy a betakarítás, rakodás, szortírozás, szállítás, kipakolás során emberek tucatjaival érintkező élelmiszereket potenciálisan veszélyes kórokozók lepjék el menet közben? Itt jön a képbe a műanyagcsomagolás.
Mindennek fényében korántsem meglepő, hogy a világon termelt műanyag mintegy 40-45 százalékát a csomagolóipar használja fel. További 20-25 százalék hasznosul az építőiparban, valamint háztartási eszközként. Már csak hab a tortán, hogy a légmentesen záró zsugorfólia a vásárlók tapogatásától is védi a portékát, amely így tovább marad fogyasztható.