Durva csonkolást végzett a világ legnagyobb élő szervezetén a három éve tartó extrém meleg. Az Ausztrália partjainál mintegy 2500 kilométer hosszan elnyúló Nagy-korallzátony északi területeinek közel kétharmada elpusztult. A középső területeken jobb a helyzet, de csak a korallrengeteg déli harmada van viszonylagos biztonságban. A Nature folyóiratban múlt héten megjelent tanulmány szerzői szerint a Nagy-korallzátony közel harmadán visszafordíthatatlan a pusztulás.

Noha a felmelegedés mértéke tavaly már nem érte el az előző évit, a korallok pusztulása nemhogy nem állt meg, de tovább folytatódott. Miközben 2015-ben még kétmilliárd korall élt a Nagy-korallzátony teljes területén, idén ennek alig több, mint a fele mutat életjeleket.

A Csendes-óceán ausztrál partjainál minden idők legbrutálisabb hőhulláma kezdődött 2015-ben. Egyetlen évszázad alatt egy egész Celsius-fokot nőtt az óceán teljes víztömegének a hőmérséklete.

Az első látásra nem is vészesnek tűnő adathoz nem árt néhány dolgot tudni: a száz évre átlagolt hőmérséklet-emelkedés jelentős hányada az utóbbi két-három évtizedben, esetenként robbanásszerű felmelegedések révén következett be. Ausztrália keleti partjainál, a Tasmán-tenger és Korall-tenger térségében extrém mértékű a lokális vízhőmérséklet-emelkedés. A tengerfelszín hőmérséklete 2015-2016-ban helyenként 5 Celsius-foknál is többel haladta meg a megszokottat. A rekordok ráadásul szinte egész évben tartották magukat.

Ez az egyik legszélsőségesebb El Niño-jelenség, amit az ember valaha mért. A tengervíz áramlásával összefüggésben kialakuló, ciklikusan jelentkező éghajlati jelenség hatására Ausztrália partjainál időszakosan meleg, száraz, aszályos időjárás alakul ki. Noha a Nagy-korallzátonynak nem mostanában volt az első El Niño-élménye, a globális felmelegedéssel kombinálva a hőhullám elviselhetetlenné fokozódott az utóbbi két-három évben. Mármint a korallok számára.

Nem bírják a gőzfürdőt

A korallok által elszenvedett hőstresszt nemcsak a hőmérséklet Celsius-fokokban mérhető növekedése súlyosbítja. Ugyanolyan károkat okoz, ha 2-3 foknyi hőmérséklet-emelkedés tartósan, több hétig fennáll. Ha a víz felszíni rétegeinek hőmérséklete akár csak egy-két fokkal tartósan meghaladja a korallok kifehéredésével együtt járó mértéket, az egyedülálló élőlények nem bírják a strapát, és kimúlnak. A tengerbiológusok épp ezért a többletmeleg aktuális mértékén kívül annak időtartamát is figyelembe veszik. A pusztulásért felelős hősokkot úgynevezett „hőnövekedési hetekben” (degree heating weeks, azaz DHW-egységekben) számolják.

A tenger felszíni vizeinek hőmérséklete a decembertől februárig tartó ausztrál nyár folyamán akár a 3-5 Celsius-fokkal is nőhetett 2016-ban. Miközben a korallok 20 és 30 Celsius-fok között érzik jól magukat, a vízhőmérséklet tartósan is jóval 30 Celsius-fok fölé melegedett.

Az Ausztrália keleti partjainál található Nagy-korallzátony megállíthatatlannak tűnő és rendkívül gyors pusztulását nemcsak az okozza, hogy nyáron nagyon meleg a víz. Tovább ront a helyzeten, hogy a nagyobb őszi-téli lehűlések is elmaradnak. A korallok egy-egy rövidebb hőhullámot át tudnának vészelni, feltéve, hogy azt megelőzően egy kisebb (tavaszi) felmelegedést egy-egy nagyobb lehűlés is követ. Ez tavalyelőtt szinte teljesen elmaradt, a nappali felmelegedés jóformán 8-9 hónapon át 30 Celsius-fok körüli hőmérsékleten tartotta a tengerfelszínt.

Kis korallhatározó

Ha tartósan magas a környezetükben a víz hőmérséklete, a korallok azért halnak meg, mert nem tudják megtartani a velük szimbiózisban élő algákat. A korallpolipok a medúzákhoz hasonló felépítésű csalánozókként maguk is élőlények. A mészvázukat folyamatosan bővítgető kis polipok viszont képtelenek a velük szimbiózisban élő algák nélkül élni. Utóbbiak – ahhoz hasonlóan, mint az embereknek a bélbaktériumok – nemcsak színt, hanem táplálékot is biztosítanak a koralloknak. Sőt, a végső soron közös vázukat alkotó mész felszabadításában is fontos szerepet játszanak. Túl melegben azonban nincs maradásuk: sőt, a hőgutát szenvedő korallok maguk okádják ki az algákat, megpecsételve ezzel saját sorsukat. Nagyjából így:

link Forrás

A beteg korallok ilyenkor haldokolni kezdenek, végül nem marad más hátra belőlük, mint élettelen fehér mészvázuk. Ha hosszú ideig tart és nagy területre terjed ki, a folyamat ráadásul azoknak a koralloknak is rossz hír, amelyek képesek magukban tartani az algáikat.

A korallpolipok legfőbb ellensége egy tengericsillag-faj, amely képes kiszívni a mészváz rejtett zugaiból a polipokat. Elszaporodását épp azok a hal-, kagyló- és csigafajok akadályozzák, amelyek a „virágállatok” nagy kiterjedésű szigetei között élnek. Ha a tengericsillagokat megtizedelő fajoknak nincs hol lakniuk, előbbiek azokat a korallokat is elintézik, amelyek amúgy a hőhullámot átvészelték volna.

A legfontosabb tudnivalók a Nagy-korallzátonyról

• A Nagy-korallzátonyt 3-4 ezer kisebb egyedi zátony alkotja.
• A közel 2500 kilométer hosszan elnyúló képződmény több mint 900 szigetecskéből áll.
• Területe nagyobb, mint az Egyesült Királyság, Hollandia és Svájc területe együttvéve.
• 30 féle delfin- és bálnafaj él területén.
• Hatféle tengeriteknős-faj költ a Nagy-korallzátony védelmében.
• Több mint kétszázféle madár költ az egyes szakaszain a vízből kiemelkedő szigeteken.
• Tizenhétféle tengeri kígyó őshonos.
• A világ halfajainak a tizede kizárólag itt él meg.

Nemcsak a szemnek ingere

A tengeri ökoszisztéma élőlényeinek nagyjából negyede függ a korallzátonyok által biztosított mikrokörnyezettől. Ha ez nem elég meggyőző: világszerte nagyjából félmilliárd ember él a korallzátonyokból, például mert a Földön fogyasztott halak közel felének a korallzátonyok adnak otthont.

Ausztráliában egyébként is élet-halál kérdése lehet a Nagy-korallzátony viszonylagos épsége. A tengerben évmilliók alatt kialakult hatalmas képződmény védi ugyanis a partokat a csendes-óceáni ciklonoktól és az azok által keltett árhullámoktól. Nem szólva arról, hogy a korallzátonyokat felkereső turisták pótolhatatlan megélhetési forrást jelentenek a kontinensnyi országnak. A korallok gazdasági hasznát összesen nagyjából 56 milliárd ausztrál dollárra becsülik.

link Forrás

Még ha egyik napról a másikra le is állna a globális felmelegedés, a környezetszennyezés és az üvegházhatású gázok kibocsátása, a Nagy-korallzátonyt eredeti pompájában akkor sem látnák még a dédunokáink sem. Az utóbbi három évben tömegével elpusztult képződmények ugyanis évszázadokon át fejlődtek.

Eddig bagatellizálták, mostmár mentenék, ami menthető

A korallpolipok megsegítésére Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök április 29-én 500 millió ausztrál dollár (közel 100 milliárd forint) gyorssegélyt utalt ki. Ennek közel felét a vízminőség javítására szolgáló technológiák kidolgozására, ötödét a korallképződmény helyreállítására, hozzávetőleg egy-egy tizedét pedig a korallpusztító tengeri csillagok elleni védekezésre, a tengerparti területek tisztán tartására, valamint a korallzátony egészségéért felelős felügyeleti rendszer megerősítésére lehet felhasználni.

Az intézkedést a Nature-ben publikált jelentésen kívül a Deloitte tavalyelőtti becslése is motiválhatta. A nemzetközi gazdasági tanácsadó óriás úgy számolt, hogy a Nagy-korallzátony összértéke meghaladja az 56 milliárd ausztrál (40 milliárd amerikai) dollárt. A számításokat még azelőtt végezték, hogy kiderült volna: a Nagy-korallzátony egy teljes japánnyi méretű területtel csökkent a három éve tartó hősokk hatására.

Pedig a döntéshozókat már a hőhullám előtt is próbálták cselekvésre ösztönözni. Az ENSZ és az UNESCO 2016-os közös klímajelentésében külön fejezetet kapott a turizmus és a globális felmelegedés Ausztráliára, azon belül is a Nagy-korallzátonyra gyakorolt hatása. Az ausztrál környezetvédelmi hatóság azonban olyan hatékonyan lobbizott a vonatkozó részek ellen, hogy azokat úgy ahogy volt, törölték a jelentésből.

Az ausztrálok feltehetően attól félnek, hogy a fokozott ellenőrzéssel együtt járna a turizmus jelentős csökkenése is. Egy évvel korábban már azt is hatékonyan akadályozták meg, hogy az űrből (még) jól látható tengeri képződmény helyet kapjon a veszélyeztetett világörökségek lajstromán.