#bikinibody és filozófia: miként érdemes élni?

Annak, akinek a #bikinibody az álma, jól tudja, hogy rendszeresen edzenie és diétáznia kell. De azt vajon tudjuk-e, hogy a helyes élethez mi vezet? Elmélet és gyakorlat egysége – hangzik az antik filozófia válasza. A francia filozófus, Pierre Hadot mutatott rá arra, hogy az antikvitásban a filozófia tanítványává lenni nem pusztán a teória megtanulását jelentette, hanem annak gyakorlását is. A filozófus alakja eredetileg tehát épp az ellentéte volt mindannak, ami ma első hallásra beugrik sokaknak, ha a filozófia művelőire gondolnak.

#bikinibody és filozófiai gyakorlás

A kései görög sztoikus, Epiktétosz szerint attól még senki nem lesz sztoikus, ha a sztoicizmus elméletét tanulmányozza, ha viszont elkezd a sztoa iránymutatása alapján élni, akkor máris azzá lett. Korántsem bonyolult elsajátítani filozófiai alapelveket, a nehézség ezek gyakorlati megvalósításában, tehát saját nézeteink és életmódunk átalakításában rejlik. Kortárs példával élve azt mondhatnánk, hogy nem elég fitneszvideókat nézni és népszerű edzőket követni az Instagramon ahhoz, hogy meglegyen #bikinibody a nyár elejére. Minden nap tudatosan kell élni, szüntelenül gyakorolni kell. Akárcsak a fitneszedzők, a filozófusok is a mindennapi gyakorlás jelentőségét hangsúlyozzák, de utóbbiak a testünk helyett belső világunkat kívánják erősíteni, mégpedig úgy, hogy helyes irányba terelik azt. Kérdés azonban, hogy mit értünk helyes élet alatt.

Senki sem vétkezik szándékosan

Szókratész szerint az erényes élet a jó élet. Platón és Xenophón ránk maradt művei alapján Szókratész azonban nem elvont erkölcsi elveket kíván ránk tukmálni; döntően az egyes ember cselekedetei és a mögötte álló morális indítékok érdekelték. Elhíresült megfogalmazása szerint aki ismeri a jót, az nem cselekedhet rosszat. Ez az álláspont adta aztán az etikai intellektualizmus alapgondolatát, miszerint a vélekedéseink határozzák meg a legalapvetőbb módon a cselekvéseinket. Ennek az irányzatnak számos követője mellett több kritikusa is akadt. Cáfolatához első pillantásra úgy tűnhet, hogy nem szükséges bonyolult érvrendszereket mozgásba hoznunk. Elég csak végiggondolnunk azt, hogy életünk során hány esténk telt teljes egészében azzal, hogy egy barátunk azt ecsetelte, hogy bár pontosan tudta, hogy mit lett volna helyes cselekednie egy adott szituációban, mégis az ellenkezőjét tette.

Szenvedélyek rabszolgája

Arisztotelész ugyan egyért Szókratésszel abban, hogy az erényes élet a jó élet, azonban elveti az etikai intellektualizmus álláspontját. Erősen kétli, hogy pusztán az egy dologról való tudás bármilyen közvetlen hatással lenne az ember viselkedésére: „a fegyelmezetlen ember – bár jól tudja, hogy amit tesz, az rossz –, mégis megteszi szenvedélyből.” Arisztotelész nézete szerint ugyanis egyedül a fegyelmezett ember az, aki a szenvedéllyel szemben mindig logikus és értelmes döntéseket hoz, és azokat képes is végrehajtani. Léteznek azonban fegyelmezetlen emberek is, akikre nem érvényes Szókratész álláspontja. Más szavakkal: Arisztotelész szerint a vélekedéseinken kívül más dolgok is meghatározhatják azt, hogy mit teszünk -- nevezeten a szenvedélyeink. Szerinte ugyanis könnyen elképzelhető, hogy helyes felismerésre jutunk azt illetően, hogy mi lenne a morálisan megfelelő tett az adott helyzetben, de a vágy vagy a hirtelen jött harag ettől eltérít minket.

Az etikai intellektualizmus legradikálisabb cáfolatát a skót David Hume adta, mikor az észt szenvedélyek rabszolgájának nevezte. A kortárs értelmezők többsége egyetért az etikai intellektualizmus kritikájával, ami egyben akár a filozófia mint diszciplína kritikájaként is értelmezhető. Minek agyalni azon, hogy cselekvéseink összhangban vannak-e morális elveinkkel, ha az ember végső soron úgyis csak a szenvedélyeit követi?

Ér valamit a gondolkodás?

Tegyük fel azonban mégis, hogy Szókratész valóban érvényesnek gondolta azt, hogy a vélekedéseink képesek meghatározni a viselkedésünket. Tágabb értelemben pedig, hogy a filozófia hatással lehet az életmódunkra. John Sellars szerint Szókratész a tudást nem pusztán az elmélettel, hanem az elmélet és a gyakorlat kombinációjával azonosítja. Önmagában véve a tudás tényleg nem képes meghatározni a viselkedésünket, azonban az már igen, ha ráébredünk, hogy minden tettünket valamilyen elgondolás határozza meg, és így képessé válunk vélekedéseink, és ezáltal viselkedésünk megváltoztatására is. Ez a mozzanat az, amely transzformatív erővel bír. Szókratész tehát nem azt állítja, hogy ha elolvasunk egy filozófiai művet vagy meghallgatunk egy motivációs előadást, akkor máris minden elvet egyből alkalmazni is fogunk tudni, hanem azt, hogy mindenki folyton cselekszik, ám csak kevesen tudatosítják azt, hogy mit miért tesznek. Szókratész tehát tulajdonképpen arra próbál rávenni bennünket, hogy tisztázzuk elveinket, amelyek a tetteink mögött húzódnak meg. Ha ezt megtesszük, akkor az átalakítja a viselkedésünket. Ismerjük fel, hogy mennyi mindent teszünk pusztán rutinból, és lépjünk ki az automatikus cselekvések köréből! Vizsgáljuk megejtett előfeltevéseinket, és bátran alakítsuk át őket!

Egy fontos kérdés azonban mindenképp felvetődik ezen a ponton. Miért érdemesebb reflektált életet élni, mint pusztán azt cselekedni, amit a pillanat elénk hoz? Miért jobb az erényes élet, mint az élvezettel teli? Az emberi természet antik felfogása szerint ez az, ami illik az emberhez. Míg az állatokat a szenvedélyeik mozgatják, addig az ember számára az értelme révén adott a lehetőség, hogy megálljon és gondolkodjon. Az ember akkor lesz kiváló és egyben erényes, ha reflektál önmagára és az élet dolgaira, majd eszerint az értelmes mérlegelés eredményét figyelembe véve cselekszik. A kérdés, hogy ma ezt a nézetet elfogadjuk-e vagy sem. A német idealizmus megalapítója, Johann Gottlieb Fichte szerint „[h]ogy valaki milyen filozófiát választ, az [...] attól függ, milyen ember [...].” Ha magunkat értelmes embernek tartjuk, akkor akár egyet is érthetünk a szókratészi feladattal, amely arra bátorít minket, hogy merjünk gondolkodni és annak mentén cselekedni, amire jutottunk. Igazán jó dolog ugyanis egy #bikinibody a nyárra, de még menőbb az #értelmesélet egy egész életre.

A szerző filozófus, az ELTE BTK doktorjelöltje. Kutatási területe az antik politikai filozófia és etika. A Filoman műhely összes írása a Qubiten itt olvasható.

Felhasznált irodalom

• Arisztotelész. 1997. Nikomakhoszi etika. Ford. Szabó Miklós. Budapest: Európa.
  
• Bárány István. 2007. „Utószó.” In Platón Prótagorasz, 107–168. Budapest, Atlantisz.
  
• Epiktétosz. 2014a. „Beszélgetések.” Ford. Steiger Kornél. In Epiktétosz összes művei, 7–280. Budapest: Gondolat.
  
• Fichte, J. G. 1981. „Első bevezetés a tudománytanba” In J. G. Fichte: Válogatott filozófiai írások, 17–52. Budapest: Gondolat.
  
• Foucault, Michel. 1999. A szexualitás története III. Budapest: Atlantisz.
  
• Hadot, Pierre. 2010. A lélek iskolája. Lelkigyakorlatok és ókori filozófia. Ford. Cseke Ákos. Budapest: Kairosz.
  
• Hume, David. 2006. Értekezés az emberi természetről. Budapest: Osiris.
  
• Nehamas, Alexander. 1999. „Socratic Intellectualism”. In Virtues of Authenticity. Essays on Plato and Socrates, szerk. Alexander Nehamas, 24–58. New Jersey: Princeton University Press.
  
• Nussbaum, Martha. 1994. The Therapy of Desire. Theory and Practice in Hellenistic Ethics. Princeton: Princeton University Press.
  
• Platón. 1998. Gorgiasz. Ford. Horváth Judit. Budapest: Atlantisz.
  
• Platón. 2007. Prótagorasz. Ford. Bárány István. Budapest: Atlantisz.
  
• Segvic, Heda. 2009. „No One Errs Willingly: The Meaning of Socratic Intellectualism.” In A Companion to Socrates, szerk. Sara Ahbel-Rappe és Rachana Kamtekar, 171–185. Oxford: Blackwell.
  
• Sellars, John. 2009. The Art of Living. The Stoics on the Nature and Function of Philosophy. Bristol: Bristol Classical Press.
  
• Xenophón. 2003. „Emlékeim Szókratészről.” Ford. Németh György. In Xenophón filozófiai és egyéb írásai, szerk. Németh György, 105–244. Budapest: Osiris.