Így írja át a populizmus a Nyugat jövőjét: három forgatókönyvet vázolt fel a harvardi sztárközgazdász az ELTE-n

Dani Rodrik a globalizációról, a populizmusról és a világgazdaság jövőjéről tartott előadást Budapesten, miután szerdán átvette a Rajk László Szakkollégium Neumann János-díját. Az ELTE Gólyavárában közel ötszáz ember zsúfolódott össze, hogy meghallgassa a harvardi professzort. A magyar közgazdászelit is felsorakozott, sokan az Orienset vezető konzervatív üzletember, Orbán Krisztián köré csoportosulva. 

A török-amerikai sztárközgazdász már a kilencvenes években is kritizálta a globalizációt, amikor a nyugati közgazdászok zöme még a minél gyorsabb világszintű gazdasági integrációt szorgalmazta. A professzor munkásságának mérföldköve, hogy a 2000-es években megalkotta a globalizációs trilemma koncepcióját, ami lényegében azt állítja, hogy a jól működő demokratikus intézmények, a nemzetállami felépítés és a hiperglobalizáció egyszerűen nem összeegyeztethető egymással.

Dani Rodrik, a Harvard professzoraFotó: wikimedia commons

Ortodox, unortodox, heterodox közgazdaságtan

Budapesti előadásában Rodrik kiemelte, hogy nem tartja magát globalizációellenesnek, de komoly ára lehet annak, amikor az országok a világpiachoz feltétel nélkül csatlakoznak. A nemzetközi közgazdaságtan doktrínái szerint a vámhatárok lebontása növeli az össztársadalmi jólétet, ezért az IMF, a Világbank és általában a nyugati működő tőke irányítói is sokáig ezt követelték meg a feltörekvő országoktól a beáramló dollármilliárdokért cserébe; de voltak más követelmények is, főként makrogazdasági célszámok, melyeket a Washingtoni konszenzus pontjaiban foglaltak össze. Rodrik munkáiban úgy ítéli meg, hogy ez a fejlesztési modell egyértelműen megbukott.

Valóban növekedést hoz a globalizáció, de egyben jelentős társadalmi újraelosztással jár együtt, azaz vannak a folyamatnak abszolút vesztesei is. A neoliberális közgazdászok szerint a kompenzációkkal ezeket a problémákat át lehet hidalni, a professzor szerint nem ilyen egyszerű a helyzet. Miközben a tőke rugalmas és gyorsan alkalmazkodik a világpiaci változásokhoz, addig a munkaerő általában helyhez kötött.

Dani Rodrik az ELTE GólyavárábanFotó: Kósa Lívia, Rajk

Mint a heterodoxia, a kontextusfüggő fejlődés-gazdaságtan úttörője, Rodrik nem egy általános jellegű alternatív receptet javasol. Az előadásában is többször hangsúlyozta, hogy eljárt az idő a mindent leírni akaró gazdasági paradigmák felett, ideje a dogmatikus, univerzális modelleket a fejlődés-gazdaságtanban evidenciaalapú fejlesztéspolitikákkal felváltani.

A globalizáció és a populizmus kéz a kézben jár

A populizmusra rátérve Rodrik leszögezte, hogy nem fog Magyarországról beszélni, amit a közönség derültséggel fogadott, majd az előadó hozzátette, hogy azért, mert nem ismeri eléggé az országot. Bemutatta, hogy a populizmusnak is létezik keresleti és kínálati oldala. Általában csak az utóbbit szoktuk elemezni, miközben súlyos társadalmi és gazdasági problémák is erősítik a populista politikusok felemelkedését. Ennek példájaként említette az első populista mozgalmat, ami az Egyesült Államokban a 19. század végén volt aktív. A populistákat főként egzisztenciális nehézségekkel küzdő nyugati és déli farmerek támogatták. Az 1896-os választáson a demokrata jelölt, William J. Bryan a populisták színeiben is indult, és az egyik fő kampányígérete egy olyan „bimetallikus pénzrendszer” kialakítása volt, ami  gerjesztett inflációval pörgette volna fel a gazdaságot.

Rodrik a 2018-as Neumann-díjjalFotó: Kósa Lívia, Rajk

A mai populista gazdaságpolitikai szlogenek hasonlóak, csak most a globalizáció veszteseit célozzák az üzenetek. A Trump-féle protekcionista gazdaságpolitika veszteséges, de az amerikai elnök valójában nem is a valódi kereskedelmi háborúban, csak abban érdekelt, hogy annak látszatát fenntartása – érvelt a professzor. A populizmus fajtáiról az alábbi két hipotézist állította fel:

  • Ha a globalizáció a nemzetközi pénzintézményekkel való konfrontáción keresztül jelenik meg egy országban, akkor baloldali populisták fognak felemelkedni. 
  • Ha a globalizációval a migráción keresztül találkozik az adott ország, akkor jobboldali populisták törnek utat maguknak.

Az első hipotézisre Latin-Amerika és Görögország ad megerősítést, előbbinél az IMF és a Világbank, míg utóbbiban az Európai Bank vált főbűnössé. A második hipotézist Franciaország és Törökország példája igazolja. Míg Spanyolország, ahol a baloldalról emelkedett fel a populista Podemos, azért jelenthet kivételt, mert ide a bevándorlók nagy része épp Latin-Amerikából érkezik, akik nyelvi és kulturális hasonlóságaik miatt nem tűnnek ki a spanyolok közül.

Három forgatókönyv a Nyugat jövőjéről

A nemzetközi gazdasági és politikai intézményrendszerek, és általánosságban a Nyugat jövőjéről három szcenáriót vázolt fel a közgazdász:

  • A rossz forgatókönyv szerint az 1920-as évekhez hasonlóan összeomlik a globális kooperáció, keményvonalas jobb- és baloldali kormányok emelkednek fel.
  • A csúnya forgatókönyv alapján populista és protekcionista erők törnek előre, amik teljesen szétforgácsolják mind a liberális demokráciákat, mind a nyílt világgazdaságot.
  • A jó forgatókönyv alapján az államok visszalépnek a hiperglobalizációtól, és bizonyos mértékig visszaveszik a nemzeti önrendelkezésüket.

Dani Rodrik négy napig volt Budapesten, idejét a díjátadón és a CEU-n tartott előadásain túl főként a szakkollégistákkal töltötte. 

A szerző a Rajk László Szakkollégium tagja.

Mit művel Kína Afrikában?

Afrika és Kína 2001-ben 13 milliárd dollár értékű tranzakciót bonyolított le egymással, 2015-re viszont már 180 milliárd dollárra duzzadt az összeg, ami több, mint India, Franciaország és az USA afrikai tranzakcióinak értéke összesen. Bekebelezi, kizsákmányolja vagy megmenti az ázsiai ország a kontinenst?