Fejvesztve menekülnek a kínai befektetők Amerikából
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Mélypontra került a kínai cégek befektetési kedve az Egyesült Államokban: 2018 első félévében 92 százalékkal kevesebb pénzt fektettek be Amerikában, mint ugyanebben az időszakban egy évvel ezelőtt. Ez drámai fordulatot jelent a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokban, az elmúlt években ugyanis a kínai cégek egyre több pénzt költöttek az Egyesült Államokban. Azonban a Washington által szorgalmazott védővámok és Peking válasza, amelyben megtorlást ígért a Trump-kormányzat lépéseire, elveszik a cégek kedvét a befektetésektől.
Kína megtorlásra készül
Thilo Hannemann, a Rhodium Group gazdasági kutatócsoport igazgatója szerint a feszült légkörben a befektetők fontolóra veszik, hogy egyáltalán megmaradjanak-e az amerikai piacon. Donald Trump tegnap jelentette be, hogy újabb kétszáz milliárd dollárnyi védővám kiszabásán gondolkodik, a kínai kormányzat pedig megtorlást ígér – miközben az amerikai elnök szerint a mostani lépése szintén pusztán visszavágás, amiért Peking a múlt héten ötven milliárd dollár értékű tarifaemelést fogadott el egyes amerikai árukra.
Ha az Egyesült Államok valóban kiszabja a 200 milliárd dollárnyi védőváot, azt már közvetlenül az amerikai vásárlók is megérezhetik: a lépés pólóktól a játékokon át a szerszámokig mindenféle cikknek megdobja majd az árát. A kínai kereskedelmi minisztérium zsarolásnak minősítette Trump tervét.
David Madden, a CMC Markets elemzője szerint nem várható, hogy bármelyik fél meghátrálna, és az ostor végül a befektetőkön csattan majd. Az amerikai védővámok nemcsak a kínai termékeket sújtják, hanem végső soron az Egyesült Államok szövetségeseinek is ártanak: olyan termékekre is vonatkoznak, amelyekhez a nyersanyagot Kína Dél-Koreától, Japántól vagy Tajvantól vásárolja.
A tőzsdék is megérezték a Trump és Kína közötti feszültséget: a Dow Jones 0.4, a S&P 0.2 százalékot esett. A Dow kedden háromszáz pontos mínuszban is járt, és miután a hatodik napja esett, el is veszítette az év eleje óta összeszedett emelkedését. A frankfurti DAX 1,4, míg a párizsi Cac 0,9 százalékot esett. A kínai és hong kongi tőzsde a sárkányhajó ünnepe miatt zárva volt.
Donald Trump úgy feldühítette a kanadaiakat, hogy már az amerikai termékek bojkottjára készülnek
Úgy tűnik, az amerikai elnöknek sikerül elérnie, hogy az USA és Kanada boldog kereskedelmi partnerekből ádáz ellenségekké váljanak. Bojkott ide vagy oda, a floridai narancslevet, az ohiói fűnyírót és a tennesse-i whiskyt nehéz lesz kanadai termékekkel helyettesíteni.
Munkahelyek százezreit, de millióit is bukhatja az USA Donald Trump kereskedelmi háborújában
Az amerikai elnök Kína után az Európai Unióra, Kanadára és Mexikóra is kiterjesztette az acél- és alumíniumimport csökkentését célzó vámtarifáit. Mindennek az amerikai gazdaság láthatja kárát.