Munkahelyek százezreit, de millióit is bukhatja az USA Donald Trump kereskedelmi háborújában

470 ezer amerikai veszítheti el a munkáját az aluminíum- és az acélimportra kivetett védővámok miatt – olvasható az amerikai Trade Partnership tanácsadó cég legfrissebb elemzésében. A tanulmány szerint a Kína után június 1-től Mexikóra, Kanadára és az Európai Unióra is kiterjesztett, az amerikai acélipar védelmében meghirdetett kereskedelmi háború mérlege kirobbanása óta negatív. 

„A protekcionista intézkedések az acél- és az elsősorban alumíniumot feldolgozó más fémipari szektorban ugyan kétségtelenül teremthetnek, illetve megtarthatnak 26 346 munkahelyet, de a gazdaság más ágazataiban 495 136 állás kerül veszélybe” – idézi a tanulmányt a Business Insider.

Az autóipar is megsínyli

A New York-i piac- és politikaelemző, a Council on Foreign Relations két hónappal ezelőtti előrejelzése szerint a kereskedelmi háború áldozatává válhat a Donald Trump amerikai elnök által védeni kívánt amerikai autóipar is. 40 ezer autógyári munkahely válhat feleslegessé az importra kivetett 25 százalékos büntetővám miatt.

A Wall Street Journal elemzése szerint az már a márciusban Kínának küldött hadüzenet után nem sokkal nyilvánvalónak látszott, hogy az acélipari munkahelyek száma egyáltalán nem emelkedik olyan ütemben, ahogy azt a vámháborús propaganda állította. Sőt, az USA tíz legnagyobb ipari térsége közül négyben csökkent a foglalkoztatottság, szemben az USA egészének 1,6 százalékos növekedési átlagával.

Az amerikai kereskedelmi kamara szakértői szerint ha tartósak maradnak a protekcionista szankciók, akkor akár 2, 6 millió munkahely sorsa is kérdésessé válik – adta közre a CNN még a múlt héten.