Naponta közel 21 milliónyi mikroműanyag-részecske úszik át a Rába magyarországi szakaszán. Az Ausztria dél-keleti részén eredő és a Dunába Győrnél csatlakozó folyó minden köbméterében körülbelül tucatnyi műanyagszemcsével kell kalkulálni.

A környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és egészségvédelmi méréseket végző Wessling Hungary Kft. és partnerei (az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Magyar Víziközmű Szövetség, a PET Kupa és a Csodák Palotája) a Parányi Plasztiktalány nevű többéves projekt keretében térképezik fel a hazai folyók mikroműanyag-tartalmát. A Duna vízgyűjtő területéről befolyt első adatokat egy csütörtöki konferencián ismertették.

A Duna hazai mellékfolyóin, a Rábán és az Ipolyon június elején kezdték gyűjteni a mintákat. A mérés folyamatos, az első eredményeket Bordós Gábor, a program szakmai vezetője ismertette a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének a mikroműanyagok ökológiai szerepéről szóló konferenciáján.

Az Ipoly műanyagtartalma a Rábáéhoz képest kellemesen alacsonynak bizonyult, a folyó köbméterenként mindössze 1,7 mikroműanyag-szemcsét szállít. Ez vélhetően elsősorban annak köszönhető, hogy a folyó többnyire védett nemzeti parkokon kanyarog végig, árterületén nemcsak az ipari, de még a kommunális behatások is minimálisak. A felvidéki Vepor-hegységben eredő, a Dunával Szob mellett találkozó folyó teljes hazai szakaszán naponta még így is nagyjából 3 millió mikroműanyag halad át.

Így mérik a mikroműanyagot

A hazai természetes vizek mikroműanyag-tartalmát elsőként mérő Wessling szakemberei a Rába és az Ipoly mintavételi helyein 2-2 ezer liter vizet szűrtek át egy speciális szivattyúból és szűrősorokból álló rendszeren. A saját fejlesztésű szűrők újdonsága, hogy azokon az általában kiszűrhetőknél lényegesen kisebb átmérőjű szemcsék is fennakadnak.

A természetes vizek mikroműanyag-szennyezettségét világszerte úgy határozzák meg, hogy kimutatják, mennyi az 5 milliméter átmérőjű műanyagszemcsék aránya egységnyi vízben. Csakhogy 300 mikrométeresnél kisebb átmérőjű részecskékkel már nem nagyon szoktak számolni, mert azokat az átlagos szűrőberendezések nem érzékelik.

A Wessling tavaly már végzett méréseket a Tiszán és annak vízgyűjtő területén. A szűrőberendezéseiket a mérések során folyamatosan tökéletesítő szakemberek Dombrádnál, a 300 mikrométeres tartománynál kisebb szemcséket még nem érzékelő eszközökkel még csak nagyjából öt mikroszemcsét detektáltak a Tiszában köbméterenként. Később, a szűrők finomítása után viszont már a 100 mikrométeres átmérőjű mikroműanyagok is fennakadtak a rostán, így Tiszafürednél ugyanaz a folyó már kétszer olyan szennyezettnek tűnt.

A szakemberek a szűrők még eggyel fejlettebb verzióját használják a Duna és vízgyűjtő területének idei felméréséhez, az eszközzel a mindössze 6 mikrométer átmérőjű szemcséket is képesek kiszűrni.

Bár a legnagyobb magyar folyón csak szeptemberben kezdődik a mintavétel, a dunai mellékfolyók, valamint a tiszai adatok alapján már valószínűsíthető, hogy az eredmények lesújtóbbak lesznek, mint a hasonló ausztriai méréseké. Erre már csak azért is számítani lehet, mert az osztrákok a 300 mikrométer alatti tartományt egyáltalán nem vizsgálták, így köbméterenként csak 0,3 szemcsét találtak a saját folyószakaszukon.

Másképp szennyezett az ipari területen átfolyó Rába

A mérési módszerek kifinomultságából adódó látványos különbségek indokolnák, hogy az érzékenyebb szűrők segítségével a Tisza vízgyűjtő területét is újramérjék – mondta a Qubit kérdésére Szunyogh Gábor, a Wessling Kft. kommunikációs munkatársa. Az adatsorok tökéletesítésére megvan a szándék, az anyagi források viszont egyelőre hiányoznak. Addig is, amíg össze nem gyűlnek, a korábbi tiszai, valamint a Duna vízgyűjtő területén mért idei eredmények bárki számára hozzáférhetők és folyamatosan frissülnek.

Meglepetéseket a mikroszemcsék összetétele is tartogathat. Miközben a Tisza vízgyűjtő területén a széles körben felhasznált polietilénből, polipropilénből és polisztirolból visszamaradó parányi törmelékeket detektáltak, és az Ipolyban is túlnyomórészt az elterjedtebb anyagtípusok domináltak, a Rábában nagyon nagy volt a precíziós alkatrészekhez, elektronikai termékekhez használt anyagok például a polioximetilén jelenléte. Ez egyértelműen arra utal, hogy a folyót a fokozott ipari tevékenység szennyezi jelentős mértékben.

Honnan jön és hová tart a mikroműanyag?

A mikroműanyagok főbb forrásai az ipari tevékenységből származó szennyvíz mellett a kozmetikai szerekben, például arc- és testradírokban vagy fogkrémekben található szemcsék, valamint a szintetikus szövetek mosás révén kiszabadult, a folyóvizekbe a szennyvíztisztítókon keresztül jutó mikroszálai. Miután a kozmetikumokban található szemcséket eleve jóval 5 milliméter alattira gyártják, ezeket elsődleges mikroműanyagoknak nevezik.

Noha az elsődleges mikroműanyagok jelentős szennyezést okoznak, a természetes vizekben található részecskék oroszlánrészét nem ezek, hanem a szokványos műanyaghulladék, például a PET-palackok szétesése adja.

Akadálytalanul kerül a táplálékláncba

Rugalmasságot és alakíthatóságot biztosító szerkezetük miatt a műanyagok nem bomlanak el, ehelyett – intenzívebb UV-sugárzás és magasabb hőmérséklet hatására – 5 milliméter átmérőjűnél kisebb rostokra vagy gyöngyökre esnek szét. Ezek az úgynevezett mikroműanyagok. Utóbbiakkal az a legnagyobb probléma, hogy jóformán akadálytalanul kerülnek be a táplálékláncba. A tengeri ökoszisztémát különösen érzékenyen érinti a műanyagszennyezés, mert a nyílt vízen jóformán korlátlanul rendelkezésre áll a zavartalan UV-sugárzást biztosító napsütés. Eleinte csak a planktonokkal táplálkozó tengeri fajokat féltették, ma már az ezeket elfogyasztó ragadózók miatt is fokozott az aggodalom. Laboratóriumi vizsgálatok jeleztek már műanyagot szardíniák, heringek, kagylók, osztrigák, tintahalak szervezetében.

A mikroműanyagot kényszerűségből fogyasztó élőlények kipusztulásával és a természetes vizek táplálékláncának teljes felborulásával számoló tanulmányok elég riasztóak ugyan, a Wessling munkatársai mégis hangúlyozzák, hogy méréseikkel nem a pánikkeltés a céljuk. A mikroműanyagok élő szervezetre gyakorolt pontos hatását például ma még egyáltalán nem ismerik. Egy sor tanulmányból az is kiderül, hogy a planktonikus élőlények a természetidegen szemcsék ellenére többnyire élnek és virulnak.

Pedig a műanyagszemcsék a legkisebbek szervezetébe is bejutnak, méghozzá így:

A csapból is műanyag folyik

A folyóvizek mikroműanyag-tartalmát csak az utóbbi egy-két évben kezdték komolyabban is vizsgálni. Miközben Észak-Amerika több kisebb folyójában köbméterenként legfeljebb 1-2 részecskét találtak, a Jangcéban például több mint 4 ezer műanyagszemcsét mértek köbméterenként. Ezzel a teljesítménnyel már úgy is a világ mikroműanyagokban legszennyezettebb folyójának minősül, hogy a mérés érzékenysége feltehetően nem érte el a magyar módszerét. A dunai mellékfolyóknál alkalmazott mérettartományban egyelőre igazi újdonságnak számít a vizsgálódás.

Az Orb Media nonprofit szervezet által tavaly nyári globális kutatásának eredményei szerint egyébként már a csapból is mikroműanyag folyik. Az Egyesült Államokban a minták 94 százalékában, Európában „csak” a háromnegyedében találtak mikroműanyagot. Az amerikai víz minden fél literében nagyjából öt, míg Európában egy kis palacknyi vízben alig két műanyagszemcsével érdemes számolni.

A műanyagprobléma nem kizárólag környezetvédelmi szempontú megítéléséről az alábbi cikkben olvashat:

A hazai folyók felmérésének korábbi részeredményeiről pedig itt: