A fekete mágia elvette az eszét, 37 évesen felrobbantotta magát a rakéták atyja

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Jack Parsons az őrült tudós sztereotípiájának élő példája volt, ennek ellenére az űrkutatásban és a szabadkőműves szekták körében jártasakon kívül alig hallott róla valaki. A mindössze 37 évet élt, 1914-ben Marvel Whiteside Parsons néven született rakétatervező mérnök kettős életébe egyszerre fért bele az űrutazást lehetővé tevő rakéták kifejlesztése és a legkülönfélébb drogoktól fűtött, fiatalkorúak által is látogatott okkultista orgiák levezénylése.

„Bolond ötlet, hollywoodi filmekbe való” – mondta 1935-ben Clark Millikan, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) repüléstan-professzora, amikor Parsons egy társával felvázolta neki rakétaépítéssel kapcsolatos terveit. A hollywoodi filmekbe való ötletet és Parsons életének egy részét 2018-ban végre valamivel szélesebb közönség is megismerheti a Strange Angel című sorozatból.

Az arisztokrata geekfiú, a bullyk kedvence

Jacket egyéves korától (1915) nagyszülei, édesanyja és szolgálóik nevelték Kalifornia egyik leggazdagabb városának (Pasadena) egyik leggazdagabb részén (Orange Grove sugárút), egy húszszobás villában. Nem volt sok barátja, gyerekkorának nagy részét leginkább olvasással töltötte. Szívesen ismerkedett az északi és a görög mitológiával, az ókori csatákkal, nagy kedvence volt Az Ezeregyéjszaka meséi, de legjobban Jules Verne regénye, az Utazás a Holdba ragadta meg. Ezzel és a ponyvairodalom új generációját felvezető Amazing Stories című magazin olvasgatásával már egészen fiatalon közel került nemcsak a sci-fi-történetekhez, de a tudományhoz is.

Az Amazing Stories 1927 augusztusi címlapjaFotó: Wikimedia Commons

Ebben a korszakban a világ legalapvetőbb igazságai kérdőjeleződtek meg nap mint nap. Albert Einstein 1915-ben állt elő az általános relativitáselmélettel, a húszas években Edward Hubble kimondta, hogy az univerzum tágul, aztán jött Heisenberg és Schrödinger, akik a kvantummechanikával sokkolták a tudományos világot. Az űrutazás persze még ekkor is csak egy őrült ötletnek tűnt.

Az 1926-ban piacra került Amazing Stories (mottója: „Ma extravagáns fikció… Holnap hideg tények”) több száz oldalon kínálta a legkülönbözőbb történeteket, így a ponyvaregények mintájára a mennyiség uralkodott a minőség felett, de a szörnyekkel és antigravitációs kütyükkel bonyolódó űrsztorik mellett írtak a rakétahajtású űrhajókról mint lehetséges szállítóegységekről is. Ennél több pedig nem kellett a tizenéves Jacknek: engedékeny nagyapja felügyelete mellett tűzijátékokból kikapart lőport töltött egy kartoncsőbe, az agyagból készült csővégen pedig egy papírkanóc futott keresztül, aztán a családi udvaron mehetett a kilövés.

Jacket 12 éves koráig magántanárok oktatták, és bár az 1920-as években ezt még egyáltalán nem vették komolyan, így nem is diagnosztizálták, de valószínűleg a diszlexia egy formájával küzdött, mivel olvasottsága és műveltsége ellenére egész életében meggyűlt a baja a legalapvetőbb szavak helyesírásával, illetve folyóírás helyett is csupa nagybetűt használt. A Washington Junior High Schoolban aztán egyből a mély vízbe dobták: a házi szolgálóktól felvett angol akcentusa és tudományos vonzódása mellett az sem segített a kevésbé jómódú gyerekek szimpátiáját kiváltani, hogy az első tanítási napra nagyapja limuzinjával érkezett.

Legjobb barátjával, Edward Formannel is úgy találkozott először, hogy a két évvel idősebb Forman folyosófelügyelőként járt körbe az iskolában, amikor meglátta, hogy egy nagy kör közepén valakit éppen péppé vernek – a támadót leszedte az áldozatról, aki természetesen a szétszórt sci-fi-magazinjai között heverő Jack Parsons volt. A szegény családból származó Forman először csak Parsons zsebpénzét élvezte (Jack mindennap kapott egy húszdollárost, amikor az átlag órabér 56 cent volt), de mivel maga is nagy Edgar Rice Burroughs-rajongó volt, egy idő után a sci-fihez és a világűrhöz való vonzódás tartotta össze a barátságukat.

Parsons 12 évesen kóstolt bele először a mágiába, az ördög megidézésére tett próbálkozása viszont ekkor még annyira megijesztette, hogy egy időre félretette a természetfelettit. A robbantgatással való kísérletezései egy idő után rámentek az iskolai jegyeire, édesanyja ezért elküldte a San Diegó-i Brown Military Academy for Boys nevű bentlakásos iskolába, ami a lehető legrosszabb környezet volt egy zaklatásnak folyton kitett csodabogárnak. Az iskolából hamar elbocsátották, miután az intézmény több mosdóját felrobbantotta.

Egy bolond ötletre csak a legnagyobb agy lehet vevő

A nagy gazdasági világválság, valamint Jack nagyapjának 1931-es halála miatt a családi vagyon kezdett megcsappanni, a fiút pedig elküldték a University School nevű, nagyrészt máshonnan kirúgott gazdag gyerekeket foglalkoztató iskolába, ahol kezdett formálisan is megbarátkozni a kémiával. 18 éves korában azonban már odáig romlott a család anyagi helyzete, hogy részmunkaidős állást kellett találnia, szerencséjére az útépítéshez és bányászathoz szükséges robbantások alapanyagaiért felelős Hercules Powder Company épp munkaerőt keresett.

Jack ParsonsFotó: Wikimedia Commons

1933 nyarán lediplomázott a University Schoolban, későbbi próbálkozásai a tanulmányaival azonban sikertelenek voltak: a Pasadena Junior College fizika-kémia szakáról, majd a Stanford Egyetem kémiakurzusáról is a magas tandíjak miatt hullott ki, pedig a kettő között teljes állást is vállalt a Herculesnél, ahonnan viszont a nitroglicerin okozta fejfájásai miatt távozott önként.

A pasadenai California Institute of Technology, közismert nevén a Caltech a harmincas évekre a tudományos oktatás világközpontja lett, többek közt Albert Einstein is tanított az egyetemen. 1935-ben ebbe a környezetbe érkezett a 20 éves Jack Parsons és a 22 éves Ed Forman. Figyelmüket felkeltette a repüléstan szak egyik plakátja, amely egy 2000 km/h-val száguldó rakétahajtású repülőt ábrázolt – a leggyorsabb propelleres repülő csúcssebessége ekkor 700 km/h volt. Itt találtak rá a matematikából és gépészetből PhD-ző Frank Malinára, aki épp rakétatudományból írta a szakdolgozatát.

Parsons, Forman és Malina ugyan nem árulták el, hogy a végső céljuk az űrutazásra alkalmas rakéták kifejlesztése, de amikor Malina a csapat nevében Clark Millikan repüléstan-professzor elé lépett, hogy támogatást kérjen a rakétakísérletekhez, Millikan nevetve küldte el a sci-fibe való terveivel együtt. Parsonsék tudták, hogy egyetlen hely maradt, ahová fordulhatnak: a Guggenheim Repüléstani Intézet (GALCIT) vezetőjéhez, Kármán Tódorhoz.

Kármán TódorFotó: Wikimedia Commons

Önéletrajzi könyve szerint Kármánt azonnal lenyűgözte a trió elhivatottsága és lelkesedése, különösképp az autodidakta Parsons romantikus vonzódása a tudományok iránt. Pénzügyi támogatást ugyan a válság miatt nem tudott nekik kiharcolni, de azt megengedte, hogy az intézeten belül kísérletezzenek, ráadásul a GALCIT értékes eszközeihez is hozzáférhettek tanítási idő után. A három fiú vad, hollywoodi filmekbe való ötlete így a 20. század egyik legnagyobb elméjének támogatását nyerte el, és megalakulhatott a GALCIT Rakétakutató Csoport.

A csoportdinamika nagyon jól működött, a szocializmusban elmerülő fiatalok azért nem tudtak hivatalosan bejegyzett kutatócsoportként működni, mert az egyenlőség elve nem engedte, hogy a bürokrácia miatt szükséges vezetőt jelöljenek ki maguk közül. A munkán kívül is összejártak Jack és újdonsült felesége, Helen pasadenai házába, ahol a Parsons új munkahelyéről (Halifax Powder Company) származó robbanóanyagok mellett abszintból és a marihuánából volt a legtöbb.

Az öngyilkos brigádot a kommunizmus végezte ki

Parsons minden pénzét a rakétaprojektre költötte (egyszer még Helen jegygyűrűjét is zálogba csapta miatta), a többiek pedig rokoni kölcsönökből próbálták finanszírozni a költséges anyagokat. Bár Kármán és Malina is az elmélet tökéletesítését preferálta a gyakorlati kísérletezéssel szemben, 1936 októberétől több sikertelen próbálkozást hajtottak végre Kalifornia sivatagaiban, míg a következő év januárjában sikerült 44 másodpercig reptetni egy rakétamotort. Kármán Tódor elégedett volt az első sikeres kísérlettel, és megengedte, hogy kisebb kísérleteket végezzenek az intézetben.

1937 a csoport bővülésének éve volt: mások mellett az az elsőéves kínai diák, Csien Hszüe-szen is csatlakozott a Caltech kampuszán csak Suicide Squad néven ismert csapathoz, aki később a kínai rakétaprogram atyjaként vonult be az űrtörténelembe. Kísérleteik egyre nagyobb közönség előtt zajlottak, 1938-ra pedig már az újságok is beszámoltak róluk. Parsons az év májusában meghívást kapott a Los Angeles-i Science Fiction Liga találkozójára, hogy előadást tartson a rakétakutatásairól – az előadás hallgatói között ott volt a 18 éves Ray Bradbury is, aki később nagy fordulópontként jellemezte a Parsonsszal való beszélgetését.

A Suicide Squad munka közben (Rudolph Schott, Amo Smith, Frank Malina, Ed Forman és Jack Parsons)Fotó: Caltech

Amikor az Amerikai Kommunista Párt toborzást tartott a Caltechen, a csoport több tagja álnéven lépett be a szervezetbe, de Parsons társai hosszas unszolása ellenére nem akart párttag lenni. Ez olyan törést okozott az ismét háromfősre csökkent Suicide Squadban, hogy Jack máshol keresett barátokat.

Okkultizmus, címlap, hadsereg

Jack és Helen egy ismerős testvérpár meghívására vett részt az első Gnosztikus Misén 1939-ben, a hollywoodi Thelema Templomában. A katolikus és ortodox liturgiából, ősi vallási elemekből és szexmágiából összegyúrt esemény egyszerre taszította és nyűgözte le Parsonst, aki a következő egy évben szórványosan jelent meg újabb és újabb thelemita miséken. Nem kérdés, hogy Parsonst leginkább a ceremóniát szervező Ordo Templi Orientis (OTO) atyja, Aleister Crowley személye vonzotta, akit még korábbi fantasy-írásai miatt ismert.

Parsons idővel meggyőzte magát arról, hogy a szabadkőműves alapokon nyugvó thelemita mágiát a kvantumfizikával lehet megmagyarázni, a tudomány és a természetfeletti ilyen szintű összefonódása pedig erősebb köteléket alakított ki benne, mint bármi vagy bárki más. Ezt jelzi az is, hogy miután Helennel együtt 1941-ben beavatták a már Agape Páholy néven működő thelemita egyházba, felesége távollétében az OTO által sulykolt szexuális szabadság jegyében viszonyt kezdett Helen 17 éves húgával, Sarával. Annak ellenére, hogy ezután Helen összejött Jack egyik nagy ellenségével, később thelemita szokás szerint kommunában éltek együtt így négyen, néhány másik egyházi taggal közösen.

Aleister Crowley

1939-ben a rakétakutató csapat Kármán Tódor javaslatára sugárhajtás címszó alatt kért támogatást az Amerikai Tudományos Akadémiától (NAS), hogy kerüljék a rakéta szóhoz ragadt stigmát, az 1000 dolláros elnyert támogatásból pedig júniusra össze is raktak egy tervet a repülőgépek gyorsabb felszállását segítő rakéták rendszerére (JATO). Ez elég volt ahhoz is, hogy Parsons jelentkezésére az Amerikai Aeronautikai és Asztronautikai Intézet is megítéljen a csoportnak tízezer dollárnyi támogatást rakétakutatásra.

A következő év júniusában már a fejlesztési szakaszba ért a JATO, ezért a NAS-tól kapott újabb 22 ezer dollárból 19 alkalmazottal kiegészülve kezdhettek neki a gyártásnak, majd Parsons és Forman a Popular Mechanics című tech-tudományos lap augusztusi számának címlapján ábrándozott a Föld atmoszféráját elhagyó rakétákról és a Holdra való utazás lehetőségéről. A kukoricakeményítőből, ragasztóból, itatóspapírból, amidokból és ammónium-nitrátból álló JATO-üzemanyag által hajtott első repülő 1941 augusztusában szállt fel, a NAS pedig 125 ezer dollárra emelte a csoport támogatását.

Az első sikeres JATO-repülés stábja (Fred S. Miller, Jack Parsons, Ed Forman, Frank Malina, Homer Boushey százados, Kobe közlegény és R. Hamilton tizedes)Fotó: Caltech

Miután 1941 decemberében az Egyesült Államok belépett a második világháborúba, a baloldali kötődésű trió erkölcsi kötelességének is érezte a légierő támogatását, ezért kifejlesztették a folyékony üzemanyag által hajtott JATO-technológiát, anilin és füstölgő salétromsav segítségével. A hadsereg beszállítójaként már igazi üzlet lett a rakétagyártásból, ezért Parsons, Forman, Malina és Kármán 1942-ben létrehozta az Aerojet nevű céget. Amikor a szilárd hajtóanyag korábbi receptjéhez aszfaltot és kálium-perklorátot adtak, 427 százalékos teljesítményjavulást értek el, ezzel megteremtették a modern rakétatechnológia alapjait.

Kábítószermámor, FBI, a milliós álom vége

Az Agape Páholy idővel kezdte felülírni Parsons tudományos vágyait. 1943-ra fizetésének nagy részét az OTO-nak adta, de közvetlenül is támogatta Aleister Crowley-t. Az Aerojet irodájába gyakran másnaposan, az előző esti páholyi összejövetelekből érkezett, a Crowley-versek kántálásával pedig az alkalmazottak idegeit is próbára tette. A javuló pénzügyi helyzet azt is megengedte, hogy a marihuána és az alkohol mellett új szenvedélyeknek hódoljon: a kokain, az opiátok, az amfetaminok és a meszkalin is belépett az életébe – ezeket költői szárnypróbálgatásai során is gyakran használta ihletforrásként.

Parsons negyvenes évekbeli tudatállapotát (diszlexiájával együtt) semmi sem illusztrálja jobban leghíresebb verstöredékénél: „I height Don Quixote, I live on peyote, / Marijuana, morphine and cocaine, / I never knew sadness, but only a madness / That burns at the heart and the brain”.

Parsons az Aerojet nagyköveteként beutazta az országot, találkozott a rakétatudomány legismertebb rajongóival és támogatóival. Egyre növekvő befolyását jól mutatja, hogy amikor a pasadenai rendőrség és az FBI is elkezdett kutakodni az fekete mágiát gyakorló Agape környékén egy 16 éves fiú megerőszakolása ügyében, Parsons intézte el, hogy a hatóságok leszálljanak a páholyról.

A JATO 1943 közepére már tömeggyártásban volt, de az egyre nagyobb testű gépekkel nem tudott lépést tartani a technika, ezért az Aerojet tudományos bázisát más célokra kezdte használni a hadsereg: 3 millió dollárt ajánlottak, hogy rakétaalapú fegyvereket fejlesszen ki a cég. A társaság új néven kezdett bele a gigantikus katonai projektbe, a Jet Propulsion Laboratory (JPL) megalakulása viszont bővüléssel is járt, ami pedig bürokratikusabb működést hozott magával. 

A változások miatt többségi tulajdonossá előlépő General Tire and Rubber képviselői 1943-ban elbocsátották Jack Parsonst és Ed Formant, okkultista kötődésük miatt.

A szcientológia atyjának nagy terve

Kirúgása után Parsons tovább folytatta a végkielégítéséből megvásárolt kommunában folytatott thelemita szertartások szervezését, de a házban már nem kizárólag OTO-tagokat engedett élni. Egy helyi újság hirdetése szerint csak bohémek, művészek, zenészek, ateisták, anarchisák és más egzotikus típusok jelentkezhettek be a szobákért. Ilyen volt a házba hamar beköltöző sci-fi író és haditengerész, L. Ron Hubbard is, akit később a szcientológia alapítójaként ismert meg a világ.

L. Ron Hubbard 1950-benFotó: Wikimedia Commons

Amikor 1945-ben a ház szabad szexuális légkörében Hubbard kapcsolatba kezdett Sarával, Parsonsban eltört valami. A ház lakói szerint ettől a ponttól kezdve a fekete mágia legsötétebb szertartásaiban merült el, Babalon istennő megidézésére fordította a legtöbb energiát, hangokat hallott, szellemeket látott, egy ceremónia jegyében pedig Hubbardot is rávette arra, hogy természetfeletti jeleket fürkésszen, miközben ő Prokofjev zenéjére, maszturbálással próbálja megidézni a thelemita istennőt.

Hubbard, Parsons és Sara közös céget alapítottak, amibe Parsons az összes megtakarított pénzét, valamivel több mint 20 ezer dollárt beletolt. Hubbard rávette, hogy a pénzből utazzanak Miamiba, vegyenek három jachtot, amit aztán haszon reményében eladnak Kaliforniában – Parsons beleegyezett, de ekkor még nem tudta, hogy Hubbard és Sara meg akar lógni, és egy világkörüli útra hajtanak. A szinte földönfutóvá vált Parsons lenyomozta az eltűnt párt egy floridai kikötőben, ahol végül 2900 dollárt tudott kiszedni belőlük, miután Sara azzal fenyegette, hogy ha nem elégszik meg ennyivel, bepereli nemi erőszakért, amiért 18 éves kora előtt szexelt vele.

1969-ben a Sunday Times fedte fel L. Ron Hubbard okkultista múltját, amire a Szcientológiai Egyház egy közleményben azt állította, hogy a férfit a haditengerészet küldte kémkedni Parsons házába, hogy felszámolja a fekete mágiával foglalkozó szektáját.

Sara és L. Ron HubbardFotó: Wikimedia Commons

Út az utolsó nagy bumm felé

Miután elvált Sarától, Parsons sosem talált már igazán magára a szakmájában, különböző projektek szaktanácsadójaként dolgozott. A hidegháborús paranoiában létrejött Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság elkezdett körülötte szaglászni szocialista szimpátiája miatt, és ez teljesen ellehetetlenítette a tudományos életben – autószerelőként, kórházi és benzinkúti dolgozóként talált csak munkát. Közben otthoni szertartásain azon dolgozott, hogy megtestesítse a Belarion Armiluss Al Dajjal nevű entitást, a Crowley-féle Antikrisztust.

1950-ben bíróság elé állították, ahol a thelemita filozófia kommunizmus- és fasizmusellenességének bizonyításával sikerült tisztáznia magát a kommunista kötődés alól, így újra elkezdhetett a rakétakutatás területén dolgozni. Miután rövid ideig egy vegyi üzem tervezésén munkálkodott, Kármán közbenjárásával az izraeli rakétaprogram közelébe került, de a kiköltözésről szóló terveit egy besúgó jelentette az FBI-nak, amely kémkedéssel vádolta. Ez alól ugyan felmentették, de 1952 januárjában örökre eltiltották a rakétatechnológiával kapcsolatos munkák vállalásától.

Jobb ötlet híján Észak-Hollywoodban megalapította a Parsons Chemical Manufacturing Company nevű céget, amely pirotechnikai beszállítója volt a környék filmstúdióinak. Életvitele nem sokat változott: otthon okkultista szertartásokat, szabados partikat tartott, az udvarán pedig különböző robbanóanyagokkal kísérletezett.

Jack ParsonsFotó: Wikimedia Commons

1952. június 17-én nagyobb szállítmány robbanóanyag érkezett, amiből egy filmforgatásra kellett robbanószerkezeteket gyártania. Munka közben a földre ejtette a kávésdobozt, amelyben épp higany-fulminátot, másik nevén durranóhiganyt kevert, amely azonnal felrobbant, a többi vegyszerrel érintkezve pedig még nagyobb robbanást eredményezett. Amikor a ház lakói rátaláltak, Parsons jobb alkarja és fél arca hiányzott, a lábai és a bal karja eltört, de még mindig eszméleténél volt – a kórházba szállítása után egyből, a robbanás után 37 perccel halt meg. Édesanyja a hír hallatára túladagolta magát altatóval.

Közeli ismerősei szerint az évek óta depresszióval küzdő Parsons vagy öngyilkosságot követett el, vagy egy rituálé keretében robbantotta fel magát szándékosan, de a gyilkossági összeesküvés-elméletekben lehetséges elkövetőként előkerültek rendőrök, anticionisták és még az excentrikus producer, Howard Hughes is, mivel Parsons állítólag dokumentumokat lopott el Hughes repülési cégétől.

Halála után hat évvel a Jet Propulsion Laboratory beépült a NASA-ba, Kármán Tódor pedig Jack Parsonst nevezte első számúnak a modern rakétatudomány és az amerikai űrprogram megalapításának legfontosabb alakjai között. 1969-ben, tizenhét évvel a halála után a Holdra lépett az első ember, három év múlva pedig krátert neveztek el Parsonsról azon az égitesten, amelynek a meghódításáról már akkor álmodozott, amikor ezért még a legnagyobb tudósok is kinevették volna.

A cikkhez felhasznált két fő forrás John Carter 2004-es könyve, a Sex and Rockets: The Occult World of Jack Parsons és George Pendle 2005-ös biográfiája, a Strange Angel: The Otherworldly Life of Rocket Scientist John Whiteside Parsons.