Rengeteg pénzébe kerül az államnak, hogy nem tudjuk megjósolni, mikor halunk meg

Kár is erőlködni, a halál várható időpontja megjósolhatatlan, a vég pontos eljövetelét még a mesterséges intelligencia sem tudja belőni – állítják a világ legjobb egyetemeinek kutatói. A Harvard, az MIT és a Stanford közgazdászai és egy harvardi orvos alkotta kutatócsoport szerint nemcsak általában véve, hanem a nagyon beteg, akár végső stádiumban lévő emberek esetében is nehéz előre megmondani, hogy egy éven belül kik halnak meg közülük, és kiknek az állapotában áll végül be javulás. 

Az Amy Finkelstein közgazdászprofesszor vezette kutatók szerint ezt nemcsak olyankor jó észben tartani, amikor a kórházi ellátás színvonalának a növelését kérik számon az orvosokon, hanem például akkor is, amikor az állami egészségügy vélt pazarlásait ekézik a választópolgárok.

Komoly gazdasági érdek fűződik a haláljósláshoz

Kézenfekvőnek tűnhet, pedig nem feltétlenül igaz, hogy a 12 hónapon belül életüket vesztők körében már a kórházba kerülésük pillanatában is meglehetősen magas a halál beálltának a kockázata. A fenyegető vég esetleges bekövetkezésének a valószínűségét régóta próbálják különféle statisztikai módszerekkel számolgatni. Az egészségbiztosítók például rendszeresen az előző évben elhunytak adatai alapján frissítgetik (vagy épp hagyják érintetlenül) kiadási terveiket.

A haláljóslás nemcsak az egészségbiztosítóknak, hanem például az intenzív ellátást biztosító kórházi osztályoknak is alapvető érdeke. A kritikus, életveszélyes állapotú betegek elhalálozási kockázatát például speciális adatsorok, mások mellett az APACHE modell segítségével igyekeznek kiszámítani. Az ellátás javítását célzó állapotfelmérő listák ezreinek kiértékelése alapján sorolják különböző kockázati csoportokba a betegeket. Kezelőorvosaik ezután többnyire a csoportra érvényes kórházi protokoll szerint próbálják – több-kevesebb sikerrel – elodázni az előbb-utóbb elkerülhetetlent.

Elég gyakran előfordul azonban, hogy – például egyre súlyosbodó krónikus betegségeik vagy az élettel alig összeegyeztethető sérüléseik miatt – a feltételezhetően egy éven belül életüket vesztők csoportjába sorolnak olyanokat, akik végül mégis jobban lesznek, és akár több évig is élnek még. Mások pedig olyan betegségek és sérülések miatt halnak meg váratlanul, amelyeket pedig máskor jól tudnak kezelni az orvosok.

A haláljóslás embernek, gépnek egyaránt lutri

Az elitegyetemek kutatói most a 65 év feletti amerikaiak szövetségi egészségbiztosítási programja, a Medicare kedvezményezettjeinek adatai alapján próbálták kideríteni, hogy mennyire pontosítható a halállista. Nemcsak arra voltak kíváncsiak, hogy egy számítógépes modell egyéves ráhagyással jobban belövi-e a halál várható időpontját, hanem az is kérdés volt, hogy az egészségbiztosítók valóban a menthetetlenekre pazarolják-e az adófizetők pénzét.

A mintegy 55 millió, nyugdíjas vagy korlátozott munkaképességű kedvezményezettje számára az egészségügyi ellátást biztosító Medicare-program sokszor kerül a politikai csatározások kereszttüzébe. Miközben ugyanis a biztosítottaknak évente legfeljebb csak az 5 százaléka veszíti életét, a kifizetésekről a közvélemény úgy tudja, hogy annak nagyjából a negyedét költik olyanokra, akiknek az legfeljebb már csak 12 hónapig vagy addig se válik a hasznára. 

Finkelstein és csapata most arra mutattak rá, hogy a látszólagos ellentmondást az okozza, hogy sokszor olyanok is hajlamosak meghalni, akiket eredetileg nem is soroltak a legmagasabb kockázatú csoportokba. A kiadási oldalon ekképp veszteségként könyvelődhetnek el a kezelésükre költött összegek. Azt pedig utólag senki nem számolja össze, hány olyan ellátottnak sikerült egy éven túlra is megnyújtani az életét, akinél nem számoltak ilyen eredménnyel.

A közgazdászok hatmillió biztosított esetében vizsgálták, mekkora Medicare-kiadás jutott rájuk 2008. január 1. és december 31. között, hányan haltak meg közülük, illetve hányan érték meg a 2009-es évet. A betegek kórházi felvételkor felvett adatai alapján gépi tanulás segítségével megpróbálták megjósolni, ki milyen valószínűséggel hal meg az év során és ez milyen viszonyban van azzal, ami valójában történt. Azt is megnézték, hogy a predikciós adatokkal gazdaságosabban lehet-e tervezni az egészségbiztosítási kiadásokat, mint az utólagos statisztikai kalkulációval.

Az derült ki, hogy az adott évben valóban elhunytaknak legfeljebb a tizede esetében értékelte az algoritmus legalább 50 százalékra a halál kockázatát. Magyarul: még a látványosan a halál kapujában toporgók túlnyomó többségénél is legfeljebb annyit lehet előre megjósolni, hogy vagy meghalnak, vagy nem. A vég egy éven belüli bekövetkezését a valóban meghaltak kevesebb mint 4 százalékánál sikerült nagyjából 80 százalékra becsülni.

A spórolást nem a végeredmény kiértékelése segíti elő

Az eredményeiket a Science tudományos folyóiratban múlt héten publikáló közgazdászok szerint igaz ugyan, hogy a haláljóslás prediktív módszerekkel is lutrinak tűnik, de az legalább kiderül belőle, hogy azokra, akiknek legalább 50 százalék esélyük van meghalni, az egészségpénztári kiadásoknak valójában legfeljebb az 5 százaléka megy el. A 25 százalékosként emlegetett költés többi részét pedig egyszerűen olyan betegek kezelésére fordítják, akiknek elég jók voltak a gyógyulásra az esélyeik, más kérdés, hogy végül mégsem lettek jobban.

Forrás: Science

Finkelsteinék szerint egyébként, akár kiszámítható, akár váratlan, nem is az elmúlás felől kellene a pénzügyi racionalizálást megközelíteni. Sokkal célszerűbb lenne a különféle orvosi beavatkozások hatékonyságát egyenként, lehetőleg prediktív módszerekkel értékelni. A legnagyobb techcégek, köztük a Google is ilyen irányba tapogatózik. Nemrégiben a kezelések hatékonyságát előrejelző mélytanuló szoftverrel jelentkeztek. Ez szerintük nemcsak azt tudná megjósolni, hány százalék eséllyel veszíti életét felvétele után egy kórházi ápolt, hanem azt is, hogy feltehetően mennyi ideig foglalja majd a kórházi ágyat, illetve mekkora az esély arra, hogy hazaengedése után röviddel ismét kórházba kerüljön. A néhány hónapja élesben is tesztelt algoritmus még a papírfecnikre kézírással odabiggyesztett széljegyzeteket is képes elolvasni.

A Stanford Egyetem kutatói már tavaly novemberben haláljósló algoritmust treníroztak, mintegy kétmillió felnőtt és gyermek egészségügyi adataival. A szoftver azt hivatott megjósolni, ki hal meg 3-12 hónapon belül. A stanfordi fejlesztők szerint szoftverük az életvégi, úgynevezett palliatív ellátásban részesülők esetében 90 százalékos pontossággal dolgozik.

Az efféle kísérletek az egészségügy hivatalos szerveit sem hagyják hidegen a tengerentúlon. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal nemrég adta áldását egy oxfordi kutatók által kidolgozott algoritmus felhasználására. Az Excel Medical amerikai cég egészségügyi keretrendszerébe integrált szoftvertől azt várják, hogy idővel az általános kórházi protokollba szervesül majd. Igaz, ezzel hosszú távon nemigen lehet tervezni, az algoritmus „csak” a gyakran halálos kimenetelű, a klasszikus keringés- és légzésfigyelő berendezések szoros emberi monitorozásával nemigen észlelhető állapotokat képes előrejelezni, a hagyományos módszereknél néhány órával korábban. 

Ebből a cikkünkből az derül ki, hogy a halál még utólag se mindig biztos:

Mi kerül ezen a gyógyszeren 23 millió forintba?

A gyógyszeriparban a „jobb, mint a Beatles” probléma azt jelenti, hogy mivel már rengeteg nagyon hatékony gyógyszer van sok betegség kezelésére, ezeknél jobbat kifejleszteni hatalmas erőforrásokat igényel, magyarázza Gál Bálint, a Stanford Egyetem szerves kémikus PhD-hallgatója.