Megvan a legősibb múmiák receptje
Mikroszkópos vizsgálatok fényt derítettek a mumifikáció titkára: az a Torinóban őrzött múmia, amelyet Jana Jones, az ausztráliai Macquarie Egyetem egyiptológusa vizsgált, ugyanolyan vegyszeres kezelést kapott, mint későbbi, ismertebb társai.
Jones már a kilencvenes években felvetette, hogy a balzsamozás szokása jóval korábban elterjedhetett az országban, mint eddig hitték. Stephen Buckley, a Yorki Egyetem régésze szerint ez azt is jelentheti, hogy már az egyiptomi állam létrejötte előtt is létezett valamiféle pán-egyiptomi identitás.
Mivel a torinói múmiát érintetlenül vitték a múzeumba, tehát nem alkalmaztak rajta utólagos tartósítást, ideális alanynak tűnt a vizsgálathoz. Jones professzor el is keresztelte Frednek – volt idejük összebarátkozni, a tudósok ugyanis tíz éven át vizsgálták a mintákat.
Fred egyébként időszámításunk előtt 3600 környékén, a húszas éveiben szenderedett jobblétre, és ugyanolyan kezelést kapott halála után, amilyet a későbbiekben csak a gazdagok és előkelők kaphattak: antibakteriális kenőccsel kenték be a testét.
A recept
A mumifikáció ugyan nem csupán balzsamozásból áll, de az különösen fontos része a folyamatnak, és egyáltalán nem mindegy, mit használunk hozzá. Ha ugyanis nem a megfelelő anyagokkal kezelik a holttestet, a múmia megromlik.
A sötét színű kenőcs valószínűleg szezámolajból, gyékénygyökérből, valamint akáciából kivont cukorból és gyantából állt. Az olajban elkeverve a gyanta antibakteriális tulajdonságú kenőcsöt hoz létre, ez gátolja meg a test oszlását. A barna színű kenőcsöt vagy közvetlenül a holttestre vitték fel, vagy a pólyára, ezután helyezték el a megboldogultat a forró homokba, a meleg és a balzsam ezután elvégezte a többi teendőt.
A korai múmiák egyszerűbben készültek, mint klasszikus társaik: Buckley szerint a későbbiekben bonyolította a helyzetet, hogy fekve, ráadásul szarkofágban, zárt helyen helyezték nyugovóra a halottakat, így a balzsamozók eltávolították a belső szerveket, és nátronsóval kezelték a holttestet, ezzel gyorsítva a száradást.
A pontos receptet valószínűleg hosszú kísérletezés után dolgozták ki. A régészek most a még korábbi minták felé fordulnak – az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy amellett, hogy egyes anyagoknak szakrális jelentőséget is tulajdonítottak, korán felismerték már, hogy tartósításra is alkalmasak.
A legutóbbi egyiptomi feltáráson nem éppen múmiák kerültek elő: