Az 1600-2700 éves leletek rámutathatnak az ókori Egyiptomban uralkodó betegségekre is, több nőnél például medencecsont-sérülés nyomait találták.
Spanyol régészek csont- és orrgaratrák jeleire és a valószínűleg azok kezelése során keletkező ütés- és vágásnyomokra bukkantak az ókori koponyákon.
A piramistól nyugatra található temetőben két méteres mélységben találtak rá az L-alakú formációra. A feltáró ásatások jelenleg is folynak, így hamarosan kiderülhet, hogy tényleg épített struktúráról van-e szó, és ha igen, mi lehetett a funkciója.
A szobor alsó részét már 1930-ban megtalálták, most egyesíthetik a két darabot. A papiruszokra szakosodott kutatók szinte véletlenül találtak rá a fáraó szobrára.
A 221 vizsgált múmia 92 százaléka maláriás volt életében.
Több mint 2500 éve úgy volt páviánalakú istenük az ókori egyiptomiaknak, hogy az állat nem volt őshonos a birodalom területén. Most DNS-elemzéssel eredtek a rejtély nyomába.
A Vörös-tenger partján fekvő kikötővárosban, Berenikében talált szobor fényt deríthet a római kori Egyiptom Indiával fennálló kereskedelmi kapcsolataira.
Az állatövi csillagképek mellett kígyók, krokodilok és krokodilfejű, kígyófarkú szárnyas lények színes domborműveit is restaurálták Eszna templomában.
A több mint kétezer éves múmiákban fennmaradó emberi DNS erodálódik, és bakteriális DNS-sel keveredik, így a kutatóknak speciális módszerrel kell meghatározniuk az ősi arcok jellemzőit.
Korábban úgy hitték, hogy a legrégebbi múmiák csak kiszáradtak a napon, most kiderült, hogy ugyanazt a balzsamot alkalmazták 5600 évvel ezelőtt, mint amilyennel a híres múmiákat, így például Tutanhamon testét kezelték bő háromezer évvel később.