Ted Hill, a Georgiai Műszaki Egyetem 74 éves matematikaprofesszora 1970 óta oktat különböző egyetemeken, de most egy olyan jelenségről írt cikket egy ausztrál lapba, a Quillette-be, amivel egész pályafutása alatt nem találkozott, de még nem is nagyon hallott hasonló esetről: először visszahívták az egyszer már elfogadott tanulmányát, majd miután egy másik folyóirat befogadta azt, néhány nappal a megjelenése után onnan is eltüntették.

Elmélet: a férfiak között több a bolond, és több a zseni is

Mindezt azért, mert Hill matematikai értekezése a nemi különbségekről szólt, pontosabban a férfiak magasabb variabilitásának elméletét (Greater Male Variability Hypothesis) vizsgálta, ami Darwin óta örök téma, és sosem volt igazán tudományos tabu. Az elmélet szerint általánosságban egy fajon belül a hímnemű egyedek körében nagyobb változatosság tapasztalható, mint a nőneműek között. A hipotézist az emberre mint biológiai lényre vetítve állítólag ezért lehetséges az, hogy a Nobel-díjasok, a zeneszerzők vagy a sakkbajnokok között jelentősen több férfit találni, ugyanakkor a hajléktalanok, az öngyilkosságot elkövetők vagy a rabok között is több a férfi, mint a nő.

„Röviden összefoglalva az elmélet kimondja, hogy amennyiben az egyik nem viszonylag szelektív, akkor egyik generációról a másikra az ellenkező nem variábilisabb szubpopulációi fognak uralkodni a kevésbé variábilisak felett, és fordítva. Ez az elmélet nem feltételez semmit a nemek közti különbségekről, és azt sem sejteti, hogy az egyik nem szelektív, a másik pedig nem szelektív. Két matematikai modellt állítottam fel: egy diszkrét idejű egylépéses statisztikai modellt normálisan elosztott alkalmassági értékek használatával, illetve egy folytonos idejű determinisztikus modellt exponenciálisan elosztott alkalmassági értékek használatával”

– írja Hill a bevezetőben.

Mivel Darwin kutatásai során megválaszolatlanul hagyta azt a kérdést, hogy vajon miért alakult ki a férfiak nagyobb variabilitása az evolúció során, Hill – szakmájából adódóan – logikus magyarázatot keresett erre. Végül egy biológiai és evolúciós alapelvekre épülő matematikai érveléssel rukkolt elő, egy kollégájával, a Pennsylvaniai Állami Egyetem (Penn State) matematikaprofesszorával, Sergei Tabachnikovval együtt pedig 2017 májusában meg is jelentette az első változatot, amit az angliai Durhami Egyetem variabilitáskutatója úgy jellemzett, mint „a terület eddigi kutatási eredményeinek kitűnő összefoglalása”.

A Google és az alt-right mellett labdába sem rúghat a matek

Miután a szerzők úgy döntöttek, hogy a nagy amerikai tudományos kiadó, a Springer alá tartozó Mathematical Intelligencer című folyóirat Viewpoint (Nézőpont) nevű, a vitatott témákat és a tudományos párbeszédet kedvelő rovatában próbálják meg publikálni az anyagot, felvették a kapcsolatot Marjorie Senechal főszerkesztővel, aki további tippekkel látta el őket a témában, és biztosította őket arról, hogy szívesen áll bele nagy port kavaró ügyekbe. A kutatást az amerikai állami szervezet, a Nemzeti Tudományos Alap (NSF) támogatta, egy szerkesztő átnézte a tanulmányt, majd megegyeztek arról, hogy az Intelligencer 2018-as első számában megjelenik az írás.

Csakhogy ezzel nagyjából egy időben történt valami az USA és a világ technológiai iparának bölcsőjében, a kaliforniai Szilícium-völgyben, ami a közbeszédbe emelte a nemi egyenlőtlenségeket és az arról való értekezés jogát. És ezen a ponton érdemes egy kis kitérőt tenni a Quillette-re, arra a lapra is, ahol most Ted Hill írása megjelent.

A 2015-ben indult, és olyan népszerű gondolkodók, mint Richard Dawkins, Steven Pinker vagy Jordan Peterson által is magasztalt Quillette akkor került fel igazán a tudománnyal és politikával (és tudománypolitikával) foglalkozó lapok térképére, amikor közzétette négy kutató többnyire egyetértő véleményét James Damore hírhedt Google-memójával kapcsolatban.

Damore, a Google egykori szoftvermérnöke 2017 júliusában tízoldalas esszében fejtette ki, hogy a Google-nél „ideológiai visszhangkamrát” (ideological echo chamber) hoztak létre: szerinte a férfi-női munkahelyi arányokon való kényszeres beavatkozás, vagyis a nők előnyben részesítése a vállalati sokszínűség jegyében már csak azért sem helyes, mert a nők bizonyos munkákra biológiailag kevésbé alkalmasak. Damore-t augusztus elején véleménye miatt kirúgta a Google, a média PC-terrort kiáltó része és az új jobboldal, az alt-right pedig, ahogy az már ilyenkor lenni szokott, hamar hőst faragott belőle.

Augusztus közepén, még a nagy Damore-balhé közepette Hill szerzőtársa, Tabachnikov a saját honlapját publikálta az elfogadott előzetes tanulmányt, mire az egyetem matematikusnőket tömörítő szervezetének egyik tagja levelet írt neki. A levélíró szerint ugyan fontos a vitás kutatásokról nyílt párbeszédet folytatni, a tanulmány ezzel együtt káros lehet a fiatal nők törekvéseire, és bár ő nyitott a vitára, mások úgy értékelhetik majd a publikációt, mint egy olyan szexista kinyilatkoztatást, ami a matematika tekintélye mögé bújik.

Az egyetemek után az állami szerv is megfutamodott

Szeptemberre a Penn State egész matematikai kara ettől volt hangos. A dékán magyarázata szerint a tudományos szabadság és a szólásszabadság néha ütközik más, az egyetemnek fontos értékekkel, Hill társszerzőjét, Tabachnikovot pedig több kolléganője arról próbálta meggyőzni, hogy a kar érdekében vegye le a nevét a „rossz és kártékony” tanulmány szerzői közül.

Néhány nappal később az állami NSF-től is levelet kapott Tabacsnyikov: a szövetségi szervezet – a kutatási támogatások működését jól ismerő Hill legnagyobb megdöbbenésére – arra kérte, hogy tüntessék el a tanulmányról azt a mondatot, hogy az NSF támogatta. A tudományos alap indoklása szerint a kutatást nem abban a témában hajtották végre, amiért a pénzt megigényelték, de kiderült, hogy a döntés mögött valójában egy újabb levél állt: a Penn State matematikusnőit vezető Diane Henderson, valamint a sokszínűségért és méltányosságért felelős Nate Brown arra hívta fel az NSF figyelmét, hogy „ez a tanulmány olyan áltudományos gondolatokat hivatott népszerűsíteni, amelyek károsak a tudományos területeken dolgozó nőkre és nincsenek összhangban az NSF értékeivel”.

Hill beszámolója szerint még ugyanezen a napon Marjorie Senechal, a Mathematical Intelligencer főszerkesztője is felvette a kapcsolatot a szerzőkkel, és tájékoztatta őket, hogy több munkatársa is arra figyelmeztette, hogy a tanulmány megjelentetése szélsőségesen kemény reakciókat váltana ki, a jobboldali média pedig valószínűleg nemzetközi balhét kreálna belőle. A korábban elfogadott tanulmány visszavonását a folyóirat kiadója, a Springer is támogatta, de az még csak ezután derült ki, hogy ki állt a támadás mögött.

Amikor Amie Wilkinson, a Chicagói Egyetem matematikaprofesszora tudomást szerzett a megjelenés előtt álló tanulmányról, egyből statisztikus apjához fordult segítségért, hogy levelet írjon az Intelligencernek. „Ez a cikk szégyenteljesen leegyszerűsíti a témáját” – írta a férfi, de a Hillnek is továbbított levelezés előzményeiből kiderült, hogy a lánya buzdította az üzenet elküldésére.

Ezen a ponton Tabachnikov már a karrierét veszélyeztető fenyegetéseket kapott, ezért a szimulációkat végző kollégájával együtt levetette a nevét a kiadó nélkül maradt tanulmányról, egyedül hagyva Hillt.

Egy új remény

Október közepén aztán váratlanul újra felcsillant a remény: a New York Journal of Mathematics (NYJM) nevű folyóirat egyik szerkesztője megkereste Hillt, hogy lenne-e kedve átdolgozni az anyagot, és náluk megjelentetni. Néhány szerkesztési kör után meg is született az egyezség Mark Steinberger főszerkesztővel arról, hogy november 6-án megjelenik a tanulmány.

Három nappal később azonban hirtelen elérhetetlenné vált az írás, majd még pár nap múlva egy teljesen másik tanulmány került a helyére. Mint kiderült, Amie Wilkinson férje, Benson Farb tagja a NYJM szerkesztőbizottságának, és miután meglátta a megjelent tanulmányt (amiről már biztosan sokat hallott otthon), tomboló emailt küldött Steinbergernek. A levélben kifejtette, hogy híres statisztikus apósa korábban már darabokra szedte a nevetséges kutatást, ami nemcsak áltudományos és politikailag irányzott, hanem ráadásul „egy darab szar”.

Erről még nem tudott Hill, amikor november 14-én levelet írt a főszerkesztőnek, hogy megérdeklődje, mi történt. Elmagyarázta, hogy ha a tanulmányt véglegesen törölték, akkor lehetetlen helyzetbe kerül, ugyanis ezentúl nem tud majd olyan nyilatkozatot aláírni, miszerint korábban még sehol sem jelent meg a kutatási eredmény. Steinberger beismerte, hogy a szerkesztőbizottság fele azzal fenyegette, hogy amennyiben nem tünteti el az anyagot, mindannyian felmondanak, és addig sározzák a kiadványt, amíg meg nem szűnik. „Egy halott folyóiratban megjelent tanulmány nem sokat segítene [Hill] helyzetén” – magyarázkodott a NYJM alapító-főszerkesztője.

Idén februárban Hillt arra buzdították a kollégái, hogy tegyen panaszt a támadást a közösségi médiában folytató Wilkinson és Farb eljárására a házaspár munkahelyén, a Chicagói Egyetemen. A matematikus ezért levelet írt az egyetem elnökének, Robert Zimmernek, akit a New York Times Amerika legjobb egyetemi elnökének nevezett, magát az iskolát pedig a Wall Street Journal nevezte A Szólásszabadság Egyetemének.

Több mint két hónap múlva Zimmer helyettesétől kapott egy többnyire formális levelet, amelyben leírják, hogy utánajártak az esetnek, de nem találtak tudományos csalásra utaló jeleket, ezért ejtették az ügyet. Igaz, Hill nem is tudományos csalás miatt panaszolta be a két matematikust, hanem „a professzionalitást, a kollegialitást és az etikusságot nélkülöző, a szakmai becsületemet és a Chicagói Egyetem hírnevét sértő viselkedés” miatt. Az egyetem álláspontja szerint Wilkinson és Farb csak a tudományos szabadságát gyakorolta, téma lezárva.

Belép a Streisand-effektus

Szinte törvényszerű volt, hogy Hill cikkének megjelenése után végül beteljesült az, amitől az akadémikusok féltek: a témára rákeresve az első találatok között csak olyan lapok beszámolóit találjuk, amelyek politikai üzenetként tálalták az ügyet – többek közt a National Review nevű konzervatív magazin és a Reason nevű libertariánus havilap online változatai, valamint egy ismert konzervatív blog, a Hot Air is szemlézte az írást.

Azt viszont kihagyják ezek a szemlék, amit Hill az ügy konklúziójának szánt. A tudományos életben tapasztalt, a nőkkel szembeni diszkriminációt maga is látó és elismerő professzor szerint

„a nagyobb méltányosságra és egyenlőségre való törekvésnek nem szabad ütköznie a tárgyilagos akadémiai kutatásokkal. Nem számít, mennyire kellemetlenek egy logikus érvelés következtetései, hagyni kell, hogy a kívánatossága vagy a politikai haszna helyett a saját jogán álljon vagy bukjon meg. (...) Ha a zaklatást és a cenzúrát mostantól tanácsadás és tudományos szabadság néven adjuk el, ahogy a chicagói ügyintézők, akkor azok egyszerűen felváltják majd az empirizmust és a racionális diskurzust mint tudományos eszközöket”.

Ted Hill végül egy ingyenes archívumba töltötte fel a tanulmányát, amit már csak saját nevével jegyez.