Hogyan lehet boldogan élni?

A 21. század embere minden eddiginél jobban magától értetődőnek tekinti, hogy önmagát állítsa a középpontba, és megszerezze mindazt, amit a legjobbnak hisz önmaga számára. Mindenhonnan azt hallja, hogy ő a világ közepe, legyen önmaga, és vegye el, ami jár neki, hiszen megérdemli. Az az elképzelés, hogy az erény szerepet játszik a saját boldogságában, ósdinak, távolinak és érthetetlennek tűnik számára. Mi számít ma egyáltalán erényesnek? Az például, hogy nem használja az ember a szomszéd kódolatlan wifijét? Hogy párkapcsolatban élve csak flörtöl a kolléganőjével, de nem lép a tettek mezejére? Hogy éjjel se halkítja le a telefonját, azért, hogy elérhessék a szülei, ha baj van? Helyes kis dolgok ezek, mondhatnánk – ám ettől egészen biztosan nem leszünk boldogok. Nyissunk meg egy közösségi oldalt, és könnyen úgy tűnhet, hogy a boldogságot ma állandó eufória és sikerélmények szüntelen sorozatának látjuk, amit természetesen korosztálytól függően a Facebookon vagy az Instagramon azonnal meg is kell osztani.

A közvélekedés a boldogságot jórészt az ókori kürénéi hedonisták álláspontjával azonosítja, akik szerint az emberi tevékenység célja az élvezet, méghozzá egy korlátolt területen: a érzéki örömök szférájában. Minél több étel, ital, szex és szórakozás. Ami nem okoz örömet ebben az értelemben, azzal jobb felhagyni, vagy belekezdeni sem érdemes. Az epikureizmus képviselői ennél jóval differenciáltabban fogalmaztak: azt állították, hogy a szellemi élvezetek magasabb rendűek a testi gyönyöröknél. Nem kevesen gondolják, hogy a mi világunk a kürénéi hedonistákkal azonos értékrendet vall: az élvezeteken alapuló értékrend van rendjén, s ennek köszönhetően az emberek többsége általában keresztülmegy egy olyan fázison, amely során megpróbálja a pillanat gyönyöreit hajszolni. A sokadik átmulatott este után azonban gyakran felmerül, hogy ez az életmód nem tartható fenn, és nem is vezet boldogsághoz. Ha pedig az epikureusokat követve a fájdalom elkerülése minden vágyunk, könnyen felmerülhet, hogy ez egy meglehetősen gyáva és önmagában semmitmondó életcél, hiszen igenis vannak olyan dolgok az életben, amelyekért akár szenvedni is érdemes. Merre induljunk tovább?

Csak erény és más semmi

A hedonista élvezetek ürességét felismerve sokan a másik véglet felől igyekeznek közelíteni a boldogság kereséséhez. Az antik filozófiában az erény kiválóságot jelentett. Minden dolog akkor lesz kiváló, ha a saját, rá jellemző tulajdonságát teljesíti be. Egy szék kiváló, ha megfelelően lehet rajta ülni. Egy ember akkor kiváló, ha az emberre leginkább jellemző tulajdonsággokkal van felruházva. E toposz szerint az ember abban különbözik az állatoktól, hogy értelmes élőlény, tehát akkor leszünk kiválóak és erényesek, ha életünket nem szenvedélyeink, hanem értelmes döntéseink mentén éljük. Az ész és az értelem ebben a kontextusban az ösztönökkel ellentétben jelenik meg. Szégyellnivalónak gondolták, ha az ember ott kezdi és ott is végzi, ahol az állatok: az ösztönök szintjén. Az embernek gondolkodnia kell ahhoz, hogy kiválósága megmutatkozzon. Az antik erényfelfogás tehát nem egy régimódinak tűnő, lovagias viselkedés, aminek keretében például egész nap néniket kellene az úton kísérgetnünk - akik valószínűleg nem is nagyon örülnének ennek. Az erény az antik filozófia szerint észszerű életvitel. Akkor járunk el helyesen , ha az eszünket használjuk ahelyett, hogy az ösztöneink rángatnának minket.

A korai sztoikusok annyira fontosnak tartották ezt az elképzelést, hogy - az ellenkező végletbe esve, és szembefordulva a kürénéi hedonistákkal -, kizárólag a tökéletesen racionális embert becsülték valamire. Elgondolásuk alapja az volt, hogy a világ értelmesen elrendezett, és nekünk, embereknek csak arra van szükségünk, hogy felismerjük ezt. Egyfajta dinamikus intellektuális ráhangolódással képesek leszünk megérteni a világot, az eseményeket és benne a saját szerepünket Amint ez megtörténik, tökéletesen elégedettek leszünk, a boldogság pedig valójában ebben a zavartalanságban áll. Bármi történik is velünk, - akár kellemes, akár fájdalmas dologról van szó, - tudjuk, hogy megvan az értelmes magyarázata, tehát nincs okunk az aggodalomra. Ez a nézőpont számos kérdést vet fel. Az egyik legfontosabb, hogy valóban csak akkor lehetünk-e boldogok, ha racionálisan döntünk mindenben, miközben az összes, hétköznapi értelemben vett érzelmet kizárjuk az életünkből. Minthogy ma a boldogságra a többség épp érzésként tekint, a sztoikusok álláspontja távolinak és érthetetlennek tűnik számunkra. Az ésszerű döntések mentén leélt élet ettől még lehetne a boldogság kulcsa, ám egy olyan álláspont, amely nem ismeri el, hogy az életben más is fontos a racionalitáson kívül, ma meglehetősen egyoldalúnak tűnhet.

Értelmes célok és az élet élvezete

A két szélsőség, a hedonizmusalapú és az erényközpontú boldogságkeresés elvetése után jogosan merül fel a kérdés, hogy létezik-e köztes álláspont. Arisztotelész és az utilitarizmus képviselői épp azt állítják, hogy megtalálták a lehetséges megoldást. Arisztotelész szerint a boldogság az élet célja, mégpedig azért, mert ez nem csak a legtökéletesebb erényt jelenti, hanem élvezet is kíséri.

Az utilitarizmus egyik atyja, Jeremy Bentham szerint önáltatás lenne tagadni, hogy az embert az élvezet és a fájdalom kormányozza. A cselekedeteinket meghatározó ezen két princípiumra alapozva dolgozta ki a boldogság-kalkulust, amelynek lényege, hogy az ember racionálisan ítéli meg azt, hogy egy cselekedet mennyiben okoz boldogságot, és a nagyobb élvezettel járót választja. A benthami haszonelvűség nem túl kifinomult elképzelés, ugyanis az élvezeteket kizárólag mennyiségi alapon mérlegeli. Létezik azonban az utilitarizmusnak egy az élvezet minőségét figyelembe vevő verziója is, amelyet John Stuart Mill alkotott meg. Mill - az epikureusokhoz hasonlóan - a testi gyönyöröket alacsonyabb rendűeknek tekinti, a szellemieket ellenben magasabb polcra helyezi. Elolvasni egy sorsfordító könyvet magasabb rendű élvezet, mint egy pizzaszeletet elmajszolni szombat hajnalban a Király utcában.

Mill alaptétele szerint egy cselekedet akkor jó, ha az élvezethez vagy a fájdalom hiányához vezet. De ez túl egyszerű lenne, úgyhogy - az epikureusokat és Locke-ot követve - csavar egyet rajta. Tudatában van annak, hogy bizonyos magasabb rendű élvezetek eléréséhez le kell mondani más, azonnal megszerezhető élvezetekről. Míg tehát a kürénéi hedonisták csak a jelen pillanat élvezeteire fókuszáltak, addig Mill a jövőre is gondol. Ha egy kéthetes kulturális körutazásra vágyom Görögországban, akkor könnyen elképzelhető, hogy le kell mondanom a reggeli Starbucks-kávémról néhány hónapig. Az emberek azonban jellemgyengeség miatt gyakran választják a könnyebben elérhető jót, pedig tudják, hogy az kevésbé értékes.

Az erény itt úgy kerül a képbe, mint a boldogság egyik fontos, de nem kizárólagos összetevője. Akkor vagyok erényes, ha képes vagyok minden, a saját cselekvésem által érintett ember számára a lehető legnagyobb boldogságot előállítani, és nem csak a saját boldogságommal vagyok elfoglalva. Ha házibuliba megyek, ahol mindenki a sima sós chipsért rajong, és végül is én is szeretem, akkor nem viszem a saját kedvencemet, az eceteset, amit a többiek garantáltan meg sem fognak kóstolni. Ez az elv mély összefüggésben áll a szintén Mill által kidolgozott liberalizmus egyik legfontosabb alapelvével, amely szerint addig bármit tehetek, amíg nem sértem a másik ember szabadságát. Magyarán tisztelem a másikat, de ha kapcsolatba kerülök vele, akkor még arra is törekszem, hogy a lehetőségekhez mérten a legjobbat hozzam ki a számára is az adott helyzetből.

Mill implicit módon tehát arra biztatja olvasóját, hogy legyenek magasabb rendű céljai, amikért hajlandó lemondani a könnyen elérhető, pillanatnyi élvezetekről. Nekünk magunknak kell eldöntenünk, hogy számunkra mik ezek a célok, és mi azoknak a dolgoknak a köre, amelyekről hajlandók vagyunk lemondani. Ha mindeközben figyelembe vesszük a környezetünkben élő többi ember boldogságát is, akkor könnyen elképzelhető, hogy jó úton haladunk afelé, hogy boldog embernek nevezzük magunkat.

A szerző filozófus, az ELTE BTK doktorjelöltje. Kutatási területe az antik politikai filozófia és etika. A Filoman műhely összes írása a Qubiten itt olvasható.

Felhasznált irodalom

• Arisztotelész. 1997. Nikomakhoszi etika. Budapest: Európa.
  
• Bentham, Jeremy. 1977. Bevezetés az erkölcsök és a törvényhozás alapelveibe. In: Ludassy Mária
  
• (szerk.): Brit moralisták a XVIII. században. Budapest: Gondolat.
  
• Lautner Péter (szerk.) 1995. Görög gondolkodók 4. A kürénéi hedonizmus. Budapest: Kossuth.
  
• Locke, John. 2003. Értekezés az emberi értelemről. Budapest: Osiris.
  
• Long, Anthony A. - Sedley, David N. 2014. A hellenisztikus filozófusok, szerk. Bene László. Budapest: Akadémiai.
  
• Mill, John Stuart. 1980. A szabadságról. Haszonelvűség. Budapest: Magyar Helikon.