Eltűnt a kínai tudós, aki létrehozta a világ első génszerkesztett gyerekeit
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Semmi hír a világ első génszerkesztett gyerekeinek születését a múlt héten bejelentő kutatóról azóta, hogy a múlt héten felszólalt az emberigenom-szerkesztésről szóló hongkongi nemzetközi konferencián – írja a kínai hírügynökségre hivatkozva a Newsweek.
A HIV-fertőzött apától és egészséges anyától született ikerlányok, Lulu és Nana génállományát az úgynevezett CRISPR-Cas9 génszerkesztési technológia (erről részletesen itt írt genetikus szerzőnk, Varga Máté) segítségével tették HIV-rezisztenssé. He viszont – annak ellenére, hogy a költséges eljárásba a saját pénzét fektette, valamint a szülők önként jelentkeztek a kísérletre – azonnal a tudóstársadalom kegyvesztettjévé vált.
„Senki sem számított rá, hogy valaki ilyen kísérletet végezne emberi embrión. A tudományos világ semmit sem tudott arról, hogy ilyesmi történik” – tette egyértelművé álláspontját az ügyről Csang Feng, az MIT és a Harvard genetikai kutatóközpontjának (Broad Institute) tagja, a CRISPR-technológia egyik felfedezője.
Eljárás indult ellene, lehet, hogy le is tartóztatták
A kínai kormány rendkívül megvetendőnek ítélte He kísérletét, és kijelentette, hogy az nemcsak a tudományos etikával, de az ország törvényeivel is szembement, ezért azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, és felfüggesztette a projektben közreműködők tevékenységét. A bejelentés után nem sokkal 120 kínai kutató fogalmazott meg közös állásfoglalást, amelyben erkölcstelennek és őrületnek nevezték He kutatását, szerintük ugyanis a tudós „egy felelőtlen kaland kedvéért nyitotta ki Pandora szelencéjét”.
A hongkongi konferencia után olyan pletykák kezdtek el terjedni a kínai sajtóban, hogy a kutatót nem sokkal az előadás után őrizetbe vették, és korábbi munkahelye, a sencseni Déli Tudományos és Műszaki Egyetem kampuszán tartják házi őrizetben. A South China Morning Postnak nyilatkozó egyetemi szóvivő ezt nem kívánta megerősíteni, és csak annyit mondott: „jelenleg semmilyen kérdésre nem tudunk válaszolni az ügyben, de amint lesz bármilyen információnk, a hivatalos csatornáinkon közölni fogjuk”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Lulu és Nana: megszülettek a világ első génszerkesztett gyerekei
Kínában a közelmúltban megszületett a világ első, genomszekesztést hordozó ikerpárja. A beavatkozás tudományos értéke nem nagy (már évek óta nem kérdés, hogy ezt lehet), ugyanakkor etikaliag erősen ingoványos talajra érkeztünk, a bejelentés után saját egyeteme is felfüggesztette az érintett kutatót.
Hősök és fenegyerekek, avagy a génszerkesztés etikája
Melyek az emberi génszerkesztés etikai és jogi feltételei, és vajon tudunk-e már eleget ahhoz, hogy ebbe belefoghassunk? Szabad-e egyáltalán egészséges embrión, embereken ilyen beavatkozást pusztán rezisztencia kialakítása miatt végezni? Hogy látja mindezt egy bioetikus?