Horror az iskolában: egy harmadikos kissrác külön írta le, hogy rézedény

A múlt héten történt, hogy egy harmadikos kissrác eggyel rosszabb jegyet kapott nyelvtanból, mint kaphatott volna, mert a rézedény szót két szóban, külön írta le, és ezt még tetézte azzal, hogy indoklásként azzal állt elő, hogy a réz szerinte melléknév, hiszen annak a dolognak egy tulajdonságát jelöli, amire az utána álló főnév utal. 

Az eseménynek különösebb következménye a gyerek rosszabb jegyén kívül nem volt. Ráadásul feltételezhetjük, hogy ilyen incidensek nap mint nap megtörténnek hazánkban, anélkül, hogy a gyerekeken és ritkán a szüleiken kívül bárki felháborodna rajtuk. Nincsenek emiatt sztrájkok, tüntetések, nincs polgári engedetlenségi mozgalom, semmi. Pedig mi történt? A gyerek alaposan végiggondolta az előtte álló problémát, kitalált egy megoldást, amit alapos indoklással alá is tudott támasztani. És ahelyett, hogy ezért megdicsérték volna, szankciót foganatosítottak vele szemben, azon az alapon, hogy a tankönyvben szereplő, amúgy messze nem ilyen alaposan alátámasztott dogmát nem tette magáévá, és nem böfögte vissza változatlan, gondolatilag zavaros formában.

A gyerek egyetlen dolga, hogy engedelmeskedjen?

Lehet, hogy túlzásnak tűnik, hogy sztrájkokat, tüntetéseket és hasonlókat hiányolok ezzel kapcsolatban, de ha belegondolunk, hogy amikor az ilyen események nagy tömegben fordulnak elő, naponta gyerekek százezreivel történik meg, akkor fel kell ismernünk, hogy itt nem egyszerűen az egyes gyerekek elmarasztalásával van a baj, hanem azzal, hogy ennek az egész társadalomra nézve hosszú távon is katasztrofális hatása van. Nem, nem túlzom el a dolgot. A társadalom egész működése, a demagógiával szembeni ellenállóképessége, alkotó ereje és még sok minden szorosan összefügg azzal, hogy a józan, úgynevezett kritikai gondolkodást fejlesztjük-e, jutalmazzuk-e, vagy épp ellenkezőleg, azt büntetjük, és gyerekkoruktól kezdve arra ösztönözzük az embereket, hogy bármit, amit valamilyen „magas helyről”, hatalmi helyzetből (pl. tankönyvből) kapnak, fogadjanak el gondolkodás nélkül, hogy csak az a dolguk, hogy engedelmeskedjenek.

Nos, mi a helyzet a rézedénnyel? Persze, az akadémiai helyesírás ajánlása szerint egybe kell írni. A 12. kiadás 116. pontja ugyanis így szól:

Anyagnévi jelzős kapcsolatnak azokat az alakulatokat tekintjük, amelyekben az előtag azt jelöli, miből készült az utótagként megnevezett dolog. Az anyagnévi jelzőt, ha egyszerű szó, egybeírjuk a nem összetett főnevekkel [...]. Ha azonban az anyagnévi jelzős kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó, az anyagnevet különírjuk jelzett szavától [...].

Valóban, a harmadikos kisgyereknek (valószínűleg) ismernie kellett volna ezt a konvenciót, és alkalmaznia kellett volna, de a rosszabb jegyet nem azért kapta, mert ez nem ugrott be neki, hanem az indoklása miatt, azért, mert a réz szóról azt állította, hogy melléknév, pedig „hivatalosan” főnév. Nem néztem végig minden tankönyvet, de például az OFI „kísérleti” tankönyvében (ez a központosított állami tankönyvkiadás terméke) nem szerepel ez az információ. Abban ugyanis szó sincs az úgynevezett anyagnevekről, mint a főnevek egy csoportjáról, magukról a főnevekről pedig ez áll benne:

Az élőlényeket, élettelen dolgokat, tárgyakat és gondolati dolgokat megnevező szófajt főnévnek nevezzük. (Például: macska, cirmi, város, Budapest, ceruza, tanulás.)

Márpedig ez, legalábbis szerintem, nem nagyon illik rá a réz szóra. Még mindig sokkal inkább ráillik az, amit az ún. melléknevekről ír a tankönyv:

A főnévhez tartozó, a beszéd során fontos jellemzőt, leggyakrabban tulajdonságot kifejező szófajt melléknévnek nevezzük (szép, jó, okos, nagy, pécsi, szomorú, gyönyörű, magyar).

Ezen az alapon az a bizonyos harmadikos tanuló nagyonis jól okoskodott.

Mi az a rézedény?

Mint a fenti idézetből látható, az akadémiai helyesírás a rézedény szót „anyagnévi jelzős kapcsolatnak”, egyfajta „alakulatnak” nevezi, de óvakodik attól, hogy szónak (akár összetett szónak) hívja, hiszen azt másra tartja fenn (az összetett szavakban szerintük a tagoknak legalább az egyike valahogy a szokásos jelentésétől eltérő szerepet játszik, de most hagyjuk, hogy ez mit jelent). Az iskolai nyelvtan, azt hiszem, akkor is jelzőnek tekinti az anyagnevet, ha egybe van írva az utána következő főnévvel (a jelzett szóval), hiszen az „alakulat” jellege nem függhet attól, hogy (egyébként teljesen formai, mechanikus elvek alapján) egybe vagy külön kell-e írni a két tagját. (Ennek ellenére szivesen megnézném, hogy a mindennapos iskolai gyakorlatban valóban eszerint elemzik-e az anyagneves szerkezeteket tartalmazó mondatokat, és egyáltalán mennyire követnek egységes gyakorlatot ebben.)

Ami a felsőoktatást illeti, abban a tankönyvben, amiből a legtöbb magyartanár a nyelvtant tanulja (a 2000-ben megjelent Magyar grammatika címűben) az anyagneves „alakulatok” halkan kimaradtak mind az összetett szavakról, mind a jelzős szerkezetekről szóló fejezetből. Ja, így könnyű.

Abban viszont határozott a felsőoktatási tankönyv, hogy az anyagneveket, mint amilyen a réz, főneveknek tekinti. Az iskolai tankönyvvel szemben külön kis bekezdésben foglalkozik velük, és tömör jelentéstani jellemzést fűz hozzájuk:

Az anyagnév olyan dolognak a neve, melynek legkisebb része is ugyanolyan nemű (és nevű), mint nagyobb mennyisége, egysége.

Ebben a megfogalmazásban az az igyekezet érhető tetten, hogy megindokolják, miért főnév az anyagnév: azért, mert valamilyen dolgot jelöl (és a főnevekről is ugyanezt mondják), nem pedig tulajdonságot. Csakhogy az egyszeri nyelvhasználó (így a fent idézett harmadikos iskolás) ebben egyáltalán nem ilyen biztos, éppen az anyagnevek mondattani szerepe miatt. Hogyan játszhatná egy dolgot jelölő szó a minőségjelző szerepét?

Az egyik lehetséges válasz az lenne (de ezt sehol sem találjuk a nyelvtanokban), hogy az anyagnév egy metonímia révén tud jelzőként szerepelni. A rézedény voltaképpen annak a rövidítése, hogy rézből készült edény, vagyis az anyagnév nem közvetlenül játssza a jelző szerepét, hanem a jelölt dolog elkészülésén, kialakulásán stb. keresztül (amit nyelvileg nem fejezünk ki), annak közvetítésével vesz részt a szerkezetben. A rézedény ezek szerint egy dolog (a réz) és egy másik dolog (az edény) kapcsolatát fejezi ki, csak kifejezetlenül hagyja, hogy miben áll ez a kapcsolat.

Filozófiailag ugyanakkor komoly nehézségekbe ütközik, ha a jelzői szerepű anyagneveket „dolgokra” utaló szavaknak tartjuk. Milyen természetű dolgokról van szó? Vajon „konkrét”, az anyagi világban közvetlenül megfigyelhető dolgok ezek? Eszerint a réz szó például a világegyetem összes rézatomjának összességét jelöli? Nem baj az, hogy nem szoktuk konkrét „dolognak” tekinteni azt, ami nem a tér egy folytonos részét tölti ki? Vagy „elvont”, a közvetlen megfigyelés számára nem hozzáférhető, csak gondolkodás, általánosítás, értékítélet stb. révén megalkotott fogalomra utal? 

De filozófiai szempontból ez is nagyon sikamlós besorolás lenne, hiszen az ilyen „elvont” jelentések fegyverét azokra az esetekre szokták fenntartani, amikor egy-egy eseményről (pl. forradalom), viszonyról (pl. barátság), illetve tulajdonságokról (pl. szépség) úgy beszélünk, hogy reifikáljuk őket, vagyis úgy csinálunk, mintha „dolgok” lennének. Hiszen például ott van a szép szó, ami egy tulajdonságra utal, éppúgy, mint a szépség, a kettő között csak az a különbség, hogy az utóbbit nem jelzőként használjuk (amikor valóban „elvont” értelemben szerepel, nem úgy, mint abban, hogy egy szépség ült mellettünk az Operában), hanem úgy, mint a szép dolgok fogalmi ismérveinek mint egyetlen dolognak a neve. A réz viszont nem ilyen, nem abban az értelemben használjuk, hogy `réz-ség, valaminek a réz mivolta, a rézből levés fogalmi ismérvei' stb.

Összefoglalva: nehezen védhető, hogy a jelzői anyagnevek „főnevek” lennének. A főnevekhez sorolásuk véleményem szerint egyedül az ókorból öröklött grammatikai hagyománynak köszönhető. Az ókori grammatikákban ugyanis az alaktan (elsősorban a ragozás) játszotta a főszerepet, és olyan nyelvekkel foglalkoztak, mint a görög és a latin, amikben az anyagnevek ragozása a főnevekkel egyezett meg, például latin aurum (semleges nemű) `arany (egyes szám alany- vagy tárgyeset), aurī `arany (egyes szám birtokos eset), és így tovább. Ezzel szemben a jelzői szerepű anyagneveket melléknevekkel fejezték ki (ha volt ilyen melléknév, a `réz' esetében például nem volt): aureus (hímnem), aurea (nőnem), aureum (semlegesnem) `aranyból készült'. Ez megint az emlegetett harmadikos kissrác véleménye mellett szól.

Anyagnevek különböző szerepekben

Az a tény, hogy például a latinban külön szó volt az aranyra mint főnévre és mint melléknévre, jól mutatja, hogy az anyagneveknek (mint olyan sok más szófajtának) többféle szerepe lehet. Hiszen mi szükségük lett volna a rómaiaknak arra, hogy legyen `arany' jelentésű főnevük, ha csak jelzőként beszélhetnénk az aranyról? Itt van mindjárt az, ahogy a jelzői jelentést körülírtam: aranyból készült, lám, ebben sem jelzői szerepe van az arany szónak.

Diadalittasan kiálthatna itt fel az iskolai nyelvtan híve: hiszen látszik, hogy ebben, az aranyból készült kifejezésben az arany mégiscsak főnév, hiszen főnévként van ragozva. De ne siessük el az ítélkezést! Először, mert mellékneveket is lehet így ragozni (pl. a fehérből adj, ne a barnából). Másodszor, mert ez az aranyból elég különleges állatka, például mert (ebben az értelmében) nem állhat előtte névelő, márpedig a főnevek kifejezetten vonzódni szoktak ahhoz, hogy névelővel álljanak. Azt is lehetne mondani, hogy itt az arany tulajdonnévként szerepel, hiszen a tulajdonnevekre jellemző a névelő elmaradása. És valóban, ebben az értelemben aranyból csak egy van, ez is a tulajdonnevekre jellemző, ezért többes számban sem fordulnak elő. Az aranyak is csak más értelemben, `aranyfajták' vagy `aranyérmék, aranytárgyak' értelemben használatos.

Egyébként persze, más használatokban, az anyagnevek előtt is állhat névelő(szerűség). Például azokban a használatokban, amik a többes számot is megengedik (pl. ezek az aranyak `ezek az aranyfajták, ezek az aranytárgyak'). Akkor is használhatunk névelőszerűséget, amikor egy adagról beszélünk (megolvasztottam az aranyat `azt az illető adag aranyat'), és sokszor az adagoknak konvencionális mennyiségek is megfelelnek (pl. egy sör `egy korsó vagy pohár sör').

Aztán érdekes módon határozott névelővel állnak az anyagnevek, amikor valóban elvont, általánosított módon beszélünk az illető anyagról: Az arany rendszáma 79Az arany olvadáspontja 1000 fok fölött van. (Érdekes, hogy például az angolban ebben a használatban is a tulajdonnevekhez hasonló viselkedést mutatnak az anyagnevek, nem lehet névelőjük.)

Mindebből az a tanulság, hogy ha a „szófajokat” a mondattani viselkedés alapján akarjuk felállítani (méghozzá úgy, hogy a szavak különböző értelmű használatait mind lefedjük), akkor az anyagneveknek teljesen külön szófajt kellene alkotniuk. (És még nagyon sok más szófajtának is, és akkor a szófajok száma nagyon durván megnőne.) Ha azt akarnánk, hogy az egyes használatokban más-más szófajhoz soroljuk őket, akkor meg minden anyagnévnek sok szófajhoz kellene tartoznia. (És ugyanez igaz még sok más szófajtára is, szóval akkor a többszófajú szavak száma nőne meg nagyon durván.) A mai iskolai gyakorlat egyfajta kompromisszumos „megoldást” tartalmaz, ami lényegében elvtelenül húzza meg a szófaji határokat. (A szófaji besorolás megoldhatatlanságáról többször írtam már ebben a rovatban, például itt.) És ezeket az elvtelen besorolásokat kellene a mi gyerekeinknek és unokáinknak önálló gondolkodás nélkül bemagolniuk. Nem kéne ezt tennünk velük, jobban kellene vigyáznunk a jövőnkre.

A szerző nyelvész, az MTA Nyelvtudományi Intézetének főmunkatársa. A Qubit.hu-n megjelent írásai itt olvashatók 

SzÍvós munkával hasznos szörnyet szült Eduard Pernkopf, a mániákus náci orvos

Művészi igényű és megdöbbentően részletes anatómiai ábrákat tartalmaz a 20. század közepén keletkezett Pernkopf-atlasz. Készítője az a dékán, aki 1938-ban a dolgozók 77 százalékát kirúgatta a Bécsi Egyetem orvosi karáról. Bár a munkához a Harmadik Birodalom kivégzett ellenségeinek holttestét használták fel, a könyv annyira pontos és hiánypótló, hogy idegsebészek a mai napig forgatják.

Lángokban áll a Föld

Egy katasztrófafilm elejére emlékeztet, ami a napokban történik: az amúgy is klímaszorongásban élő emberiség egyszer csak arra ébred, hogy világszerte lángolnak az erdők.