Minden eddiginél jobb eredményt ért el a magyar csapat a Bulgáriában megrendezett nyelvészeti diákolimpián. A verseny jöhetett volna Magyarországra is, de a Belügyminisztérium „a háborús veszélyhelyzet és az energiaárak alakulása” miatt nem támogatta a hazai rendezést.
Egy 33 fős nemzetközi kutatócsoport a közös mintázatok alapján rajzolta meg a több mint 100 élő és félszáz holt nyelv családfáját.
Arra igyekeztek rájönni, hogy vannak-e a vulgáris szavaknak univerzális szabályaik a legkülönbözőbb nyelvek között. Mint kiderült, vannak.
Korábban azt hitték, hogy csak az emberek képesek felfogni azt, hogy jelentéssel bíró struktúrák szerepelhetnek egy másik struktúrán belül, később rájöttek, hogy erre a majmok is képesek. Most kiderült, hogy a varjak is.
Minden nép és kultúra ismeri a káromkodást és a szitkozódást – valószínű, hogy már a neandervölgyiek is eleresztettek egy fűzfán fütyülő rézangyalozást, amikor az ujjukra csaptak a szakócával. De miért káromkodunk?
Veszelszki Ágnes újmédia-kutató a Budapesti Corvinus Egyetemen vezeti a CGI-Deepfake kutatócsoportot, amely elkészítette az első magyar deepfake-felmérést. Itthon még csak szórakoztató tartalmakat gyártanak a médiahamisítók, de a technológia terjedésével egyre kevésbé lehet majd hinni a szemünknek és a fülünknek, ami információs káoszt okozhat.
A metaforikus kifejezések kulcsszerepet játszanak a tudományos nyelvben és kommunikációban, de a klímaváltozás olyan metaforái, mint az „üvegházhatás”, a „lábnyom” vagy a „takaró” egyáltalán nem képesek beteljesíteni szemléletformáló szerepüket. A nyelvi keretezés, a kifejezések pontossága, a hívószavak érzelmi tartalma ugyanakkor döntően befolyásolhatja a cselekvési hajlandóságot és ezen keresztül az emberi civilizáció túlélési esélyeit.
A kiváló tudósra, a nemrég elhunyt Kálmán Lászlóra, a Qubit munkatársára kollégája, Mártonfi Attila emlékezik.
63 éves korában meghalt Kálmán László, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főmunkatársa, a Qubit szeretett és megbecsült állandó szerzője.
Az iskolai „nyelvtanok” nagyon magabiztosan állást foglalnak olyan kérdésekben is, amikről maguknak a nyelvészeknek egyáltalán nincs egyöntetű véleményük. Ilyen jelenség a zéró, vagyis nem hangzó elemek szerepe a nyelvi szerkezetekben.
A természetes nyelv jelentéstanában fontos, sőt elengedhetetlen szerepet játszanak az alternatív univerzumok, de ne gondoljuk, hogy ha sok-sok alternatív világot feltételezhetünk, az egy csapásra minden problémánkat megoldja. Sőt, ahogyan lenni szokott, egy csomó új problémát hozhat magával, írja Kálmán László nyelvész.
A magyar miniszterelnök kövérségére tett megjegyzés vizsgálatakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szövegkörnyezetet és a nyelvészeti pragmatika alaptételeit. Nem mondhatjuk azt, hogy „semmi baj ezzel, megkérdezték, hogy mi a különbség, és ő tényszerűen igazat válaszolt”.
Az iskolai nyelvi nevelés a maga abszurditásaival egyetlen hatalmas darázsfészek, aminek majdnem minden részlete megkérdőjelezhető. Ezt miért kell tudniuk a gyerekeknek? Ez a feladat milyen képességüket fejleszti? Minek? Hát nem utálják még eléggé az iskolát, hogy ezzel inzultálják őket? És ha már itt tartunk, mi a töve annak a szónak, hogy kisfiát?
Az oltakozni igéről szóló korábbi cikkünkhöz hozzászólók elsöprő többsége azzal foglalkozik, hogy „létezik-e” a szó, esetleg azzal, hogy ha igen, milyen a stílusértéke. A szakmai kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy mit mond ez a jelenség a nyelv szerkezetéről, a nyelvtudás mibenlétéről, ha úgy tetszik: arról, hogy mi van a fejében annak, aki tud magyarul.
Az olyan kifejezések, mint az oltakozik, réges-régi magyar részekből állnak, és szabályosan vannak megalkotva, egyesek szerint viszont nem léteznek, sőt „nincsenek magyarul”. Milyen határt súrolnak vagy akár lépnek át? Milyen titok rejlik itt? Kálmán László nyelvész az oltakozás nyomában.