Először vették videóra, hogyan falják fel a mélytengeri szörnyek az ölükbe pottyant aligátortetemet
Először fordult elő, hogy kutatók aligátortetemeket helyeztek el a tenger mélyén, hogy megfigyeljék, mit kezdenek az elpusztult hüllőkkel a tengerfenéken élő falánk lények. Az eredmény a kutatókat is meglepte.
A Louisianai Egyetemek Tengeri Konzorciumának (LUMCON) munkatársai az alábbi videót a Mexikói-öböl fenekén, kétezer méteres mélységben rögzítették februárban egy távirányítású jármű segítségével. A hüllőtetemeket elsőként és habozás nélkül a dögevő mélytengeri ászkarákok (Bathynomus giganteus) lepték el; az sem zavarta őket, hogy olyan különlegesség került eléjük, amit rendszerint nélkülözniük kell odalent a mélyben. A Craig McClain vezette kutatók éppen arra voltak kíváncsiak, hogyan gazdagítja a mélytengeri táplálékláncot a szárazföldi eredetű táplálék.
A nagyjából futball-labda méretű ászkarákok 24 órán belül feltűntek a tetemek környékén, és erős szájszervükkel addig szaggatták az aligátorhúst, amíg annyit be nem faltak belőle, hogy már alig bírtak moccanni.
Az ászkarákok lelkesedése eléggé érthető: a mély tengerek fenekén élő lények nagyban függnek attól, hogy éppen lesüllyed-e közéjük valami ehető, például a felszínhez közelebb élő elpusztult vízi állatok – bálnák, delfinek, oroszlánfókák és nagyobb halak – tetemei. De előfordul az is, hogy valami szárazföldi eredetű hullik az ölükbe, például növényi törmelék, fa, vagy mint a videó mutatja, kutatók által leküldött aligátortetem.
Aligátornádó
Amint azt McClain a Deep Sea News című tudományos fórumon kifejtette, az aligátor mint táplálék furcsa választásnak tűnhet, de arra jó, hogy általa a régmúlt táplálékláncainak felépítését tanulmányozzák, mivel az aligátorok kiválóan modellezik az évmilliókkal ezelőtt élt nagy méretű tengeri hüllőket, mint az ichthyoszauruszok, moszaszauruszok vagy plezioszaruszuszok.
Emellett a sima aligátortetemek is gyakrabban kerülhetnek terítékre a mély tengerfenekeken, mint gondolnánk. A tengerpartokon és a parti vizekben élő és elpusztult aligátorok is előfordulnak, 2014-ben például egy három méter hosszú állat szállt partra a dél-karolinai Folly Beachen, 2016-ban pedig a texasi Galvestonban vetett partra a víz egy négyméteres tetemet. Az aligátorokat a nagyobb folyók sodra, de trópusi viharok és hurrikánok is eltávolíthatják eredeti élőhelyüktől, egy élő mississippi aligátort például a parttól 25 kilométerre figyeltek meg a Katrina hurrikán 2005-ös pusztítása után. A Mississippi 2011-es áradása idején néhány elpusztult aligátor tűnt fel az Atchafalaya folyó torkolatában.
Pár hónapig nem kell enniük
A kísérlethez a tengerbiológusok három olyan aligátort használtak fel, amelyeket Louisiana állam kilövetett. A 2-2,5 méter hosszú tetemeket a Mexikói-öböl fenekének három különböző pontján helyezték el.
A videó tanúsága szerint az éhes ászkarákok nagy vágásokat ejtettek a tetemen, egy idő után a hüllők bordái is láthatóvá váltak. Egy esetben az egyik mélytengeri ászkarák még az aligátor belsejébe is bemászott, és belülről falta a tetemet
A falás szó használata itt nem túlzó stíluselem, a mélytengeri ízeltlábúak valóban pukkadásig eszik ilyenkor magukat. Az ászkarákok lenyűgöző képessége ugyanis, hogy teletömik magukat, utána pedig eltárolják az energiát. Egy ilyen lakoma után a mélytengeri ászkarákoknak hónapokig, talán évekig nem lesz gondjuk az evésre – állítják a LUMCOM kutatói.
McClain és társai pár hónap elteltével újra ránéznek majd az aligátormaradványokra, és nagy valószínűséggel az ászkarákoknál jóval kisebb lényeket fognak találni. Ahogy ugyanis csökken az elfogyasztható rész a tetemen, egyre kisebb állatok gyűlnek oda enni, a kutatók így arra számítanak, hogy kígyókarúak és apró halak érkeznek majd. McClainék szeretnének a bordákból is mintát venni, hogy kiderüljön, élnek-e a mélyben csontevő férgek, amelyeket korábban sosem figyeltek meg ezen a vidéken.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: