Chernelházi Chernel István Dezső Ákos Eleknek sok mindent köszönhet Magyarország: többek között az ő kezdeményezésére ünnepeljük a madarak és fák napját, ezt 1902-ben hirdette meg. 1906-ban Apponyi Albert kultuszminiszter rendeletében törvénybe is iktatta, hogy egy áprilisi vagy májusi napon a magyar iskolákban kizárólag a madarakról legyen szó, legyen az a gólyatöcs, a gulipán vagy a nagy póling. 

Chernel nem egészen magától találta ki az év madárbuliját: az ötletet elsősorban az első nemzetközi madárvédelmi egyezmény aláírása adta, másodsorban pedig a már meglévő amerikai természetvédelmi napok. 

Hasznos? Akkor ne pusztítsuk

Az 1902-ben aláírt, majd országonként törvényben rögzített párizsi egyezmény elsősorban a mezőgazdaság szempontjából hasznosnak tekintett fajok védelméről rendelkezett, rögzítette, hogy mely fajok minősülnek védettnek. Ilyeneknek elsősorban a rovarevő madarakat tartották, az összes, az egyezményt aláíró országban betiltották az elpusztításukat, valamint a fészkek és tojások fosztogatását is. A tagországok egyénileg bővíthették a listákat, így akár károsnak tartott madarakat is védettnek minősíthettek volna, maga a megállapodás ezeknek a védelméről viszont még nem szólt. Az egyezmény létrejöttében úttörő szerepet játszott Herman Ottó, a magyar madárvédelem apostola is. 

Magyarországon már 1872-ben törvény tiltotta a fészkek pusztítását, sőt a hazai természetvédelem történetében a madarak kaptak először kiemelt védettséget. Az 1883-as vadászati törvényben betiltották az énekesmadarak vadászatát, 1894-ben pedig külön rendelkezés kötelezte a mezőőröket arra, hogy télen etessék a madarakat. Mindez annyiban a párizsi egyezmény előképének tekinthető, hogy kifejezetten a mezőgazdaság szempontjából hasznosnak tekintett fajok védelmét célozta. Ugyanebben a törvényben rendelkeztek a fészkelőodúk építéséről is. 

Lelki kötődés

1893-ban alapították meg a Magyar Ornithológiai Központot (MOK), vezetőjévé pedig Herman Ottót nevezték ki. Nem csoda, hogy nem elégedett meg a magyar madarak védelmével, hanem csakhamar a nemzetközi együttműködés egyik legnagyobb szószólója lett: 1901-ben megjelent klasszikus művében, a Madarak hasznáról és kárárólban egyenesen a magyar néplélek sajátjának tartja a madárvédelmet, ezt pedig több madaras szólás, közmondás és népi bölcsesség idézésével támasztja alá. 

„Szegény ember házát mondja fészkének, meg is van a hasonlóság: kicsi madár fészke fűszálból készül, szőrrel, tollal van bélelve – bokor ága hajlik reá, elrejti a fészekrabló elől; kicsi ember fészke a zsupos ház. Hálóhelyén, vaczkában tollas derekalj, párna hivogat; ráboruló ákácz ágazata védi sok minden bajtól, adja az árnyékot, a melybe emberfia visszavágyik, bárhova veti is a sors hatalma – mert az a viskó neki édes otthona” 

- írja Herman a könyv bevezetőjében, mielőtt rátérne a madárvédelem fontosságára.

Ehhez kapcsolódik a könyvben az a fejezet is, amelyben azt taglalja, hogy hány néven illethetjük a madarainkat. Ebben a búbosbanka (Upupa epops) alighanem rekordernek számít, maga Herman húsz elnevezést sorol fel, és ezek közül még szemérmesen ki is hagyja a fostos bugybóka vagy szarbabutyka névalakot. Madárvédelmi törekvéseiben Chernel István is támogatta – Herman mellett őt tekintik a magyar madárvédelem atyjának. Herman már 1900-ban felvetette a madárvédelmi nap ötletét, ezt végül Chernel rendezte meg első ízben Kőszegen, ugyanabban az évben, amikor aláírták a párizsi egyezményt. 

A madarak és fák napja ugyanis nem egy ünnep, hanem kettő: amikor Klebelsberg Kuno kultuszminiszter 1931-ben kiadott körrendeletében ismét elrendelte ennek a hagyománynak a megtartását, külön emlegette a fák napját és a madarak napját. Klebelsberg ebben a törvényben amerikai mintát emleget, ami nem is csoda, ott ugyanis már 1894-ben megünnepelték a madarakat. A fáknak még korábban elkezdtek örülni: J. Sterling Morton amerikai politikus kezdeményezésére 1872 óta  április utolsó vasárnapján tömeges faültetésekkel ünneplik a természetet.

Meg kellett erősíteni

Az 1931-es rendeletben Herman Ottó valódi sikertörténetnek nevezte az emléknapokat: itt még két külön eseményről volt szó, az egyiken a tanító a „tanítványainak fölfogásához mérten szép, emelkedett és beható előadást tart a madarak életéről, a természet háztartásában való jelentőségéről, az ember gazdaságaiban, de lelkületében játszott szerepéről”. Egy másik alkalommal ugyanezt tette, csak épp fákkal – és az amerikai kezdeményezéshez hasonlóan ilyenkor fákat is ültettek el, „mely azután magával a gyermekkel növekszik, és így a gyermek lényéhez fűződik.”

Az első világháború aztán háttérbe szorította ezt az érzékenyítő napot, ezért is volt szükséges a megerősítése. Az ünnepet, illetve az ehhez kötődő tematikus napokat valamikor „április vagy május” folyamán tartották meg, a Klebelsberg-féle rendelet után, amelyben a háborút hibáztatja a feledéséért, csakhamar egy újabb háború szorította háttérbe a fákat és a madarakat. 

Apponyi rendelkezése után épp kilencven évvel ismét törvényben rögzítették az ünnepet, ekkor már fixen május tizedikére. Itt Klebelsberghez képest meglehetősen szűkszavúan elrendelik, hogy „e nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság – különösen az ifjúság – természet védelme iránti elkötelezettségét kell szolgálnia”.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: