A delfinek természete gátolhatja meg, hogy háborúban vessék be őket – de azért próbálkoztak velük
Oroszország a Szovjetunió felbomlása után sem hagyott fel a belugákkal, palackorrú delfinekkel és fókafélékkel folytatott harci kísérleteivel – adta hírül 2017-ben az orosz Zvezda televízió nyomán a Siberian Times.
Az első hírek szerint egy ilyen, a tengerészeti bázisok bejáratainak védelmére és a katonai búvárok segítésére kiképzett harci beluga (Delphinapterus leucas) tűnt fel április utolsó napjaiban a norvég partoknál, az Inga nevű halászfalu környékén – nyakában egy „Szentpétervár tulajdona” feliratú hámmal. A Deutsche Welle később norvég szakemberekre és sajtóhírekre hivatkozva azt állította, a beluga barátságos viselkedésének fényében valószínű, hogy gyermekterápiás állat volt Oroszországban, és onnan szökött át Skandináviába.
Akár gyógyító, akár hadi célokra képezték is ki a halászfalu turizmusát fellendítő belugát, a National Geographic május eleji összeállítása emlékeztet rá, hogy a szovjet haditengerészeti flotta szevasztopoli támaszpontján már az 1960-as évektől folytattak szigorúan titkos tudományos kísérleteket delfinekkel.
Állati elmék és a hidegháború
A szevasztopoli harci delfináriumot az után hozták létre, hogy a szovjet katonai hírszerzés tudomást szerzett arról, hogy egyes nyugati országokban – mindenekelőtt az Egyesült Államokban – kutatók tanulmányozni kezdték, miként lehetne felhasználni a kivételes intellektussal megáldott delfineket bizonyos harcászati célokra. Moszkvában a legfelső szinten született meg a döntés: a védelmi minisztériumnak hasonló kutatási programot kell megvalósítania, a Szovjetunió a fegyverkezési verseny ezen részterületén sem maradhatott le. A cél a delfinek diverziós, felderítési és mentési feladatokra való kiképzése volt.
A fekete-tengeri flotta delfináriumában közel száz delfinnel és néhány oroszlánfókával dolgoztak, különféle méretű víz feletti és alatti tárgyak felfedezésére, idegenek közeledésének jelzésére képezték ki őket, de állítólag a delfineket felhasználták stratégiai fontosságú kikötők és tengerparti objektumok őrzésére is.
A szovjet kutatók már az 1960-as években kiderítették, hogy a delfinek a tájékozódásukat, táplálkozásukat és szociális kapcsolataikat is segítő úgynevezett echolokációs képességeik révén minden akkori lokátornál messzebbről és pontosabban tudnak különbséget tenni a saját és az ellenséges járművek között.
Az egykori béketábor tudósai ugyanarra jutottak, mint velük egy időben Kenneth Norris amerikai tengerbiológus, aki a 2000-es évekre azt is feltárta, hogy a cetfélék biológiai radarjai nemcsak a hadseregek berendezéseinél, de még a modern szülészetben használatos, a baba helyzetét megmutató úgynevezett echográfiás eszközöknél is többet tudnak. Az ultrarövidhullámok visszaverődése révén alkotott kétdimenziós orvosi eszközök képe ugyanis meg sem közelíti a delfintest mechanizmusában rejlő lehetőségeket. Norris bizonyította: a delfinszonárok arra is képesek, hogy nagy távolságokból is felismerjék és megkülönböztessék egy adott tárgy vagy élőlény anyagi szerkezetét, sőt tartalmát is.
Hadi kötelékben
A francia bestsellerszerző Robert Merle 1967-es Állati elmék című regényében még sci-fi-be illően túlzónak ható delfinképességeket az amerikai hadsereg még az iraki háborúban is használta. Az USA haditengerészetének tengeriemlős-programjában bevetett delfinek 25 éve aknákat kerestek, a fókák (Phocidae) pedig a hajókat és a kikötőket védték.
A delfinek hanglokátorainak az emberi készülékeket bőven meghaladó teljesítményével indokolták az amerikai hadsereg illetékesei, hogy a dél-iraki Umm-Kaszr kikötőjében telepített vízi aknák felkutatását is a tengeri emlősökre bízták. A Perzsa-öböl jelentős részén olyan sekély volt a víz ugyanis, hogy ott a mély tengerekben alkalmazható aknakereső robotok használhatatlannak bizonyultak.
A biológiai fegyverként való használat ellen az elsők között tiltakozó Ric O'Barry amerikai tengerbiológus szerint – aki saját delfinprogramjában szigorúan békés együttműködésen dolgozik a delfinekkel – az állatok echolokációja valóban annyira érzékeny, hogy már a hajótest sűrűségéből képesek azonosítani a saját, illetve az idegen flottákat, ennek ellenére a delfinek katonai alkalmassága több mint megkérdőjelezhető, mert a hozzáértők könnyen el tudják ijeszteni őket. Érvei szerint a még ma sem teljesen feltérképezett intelligenciájú állatoknak megvan a maguk akarata, ezért előfordulhat, hogy nem végzik el a feladatukat.
Leszerelés?
O'Barry szerint a szovjetek állítólag éppen a delfinek megbízhatatlansága miatt hagytak fel kísérleteikkel.
Az erkölcsi, állatvédelmi tiltakozások hatására egyre kevesebb nyilvános híradás érkezik a delfinek, illetve a hanglokációval ugyan nem, de a víz alatti éleslátás képességével rendelkező, felderítésre bevetett – és szintén rendkívül értelmes – fókák alkalmazásáról. Legalábbis Amerikában. Az oroszországi hadseregben zajló kutatások pedig még kevésbé nyilvánosak. Ez abból is kiderül, hogy eddig orosz részről még senki sem jelentette be a norvég halászfalu környékén lubickoló beluga eltűnését sem.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: