A delfinek kínjukban elkezdtek kiabálni, hogy a nagy zajszennyezésben meghallják egymást
A tengeri állatoknak, így a delfineknek is alkalmazkodniuk kell az óceánokban is egyre inkább mérhető zajszennyezéshez. A bálnaének, a rákollócsattogás és egyes meglepően zajosan párzó halfajok természetes hangjait egyre hangosabb emberi kakofónia kíséri: kis és nagy hajók motorzúgása, orbitális szállítóhajók kürthangjai, a tengerfenéki bányászat monoton robaja, az olaj- és földgázkitermelés zaja. Mivel a hang a vízben gyorsan és messzire terjed, a tengervízi zajszennyezés intenzívebb, mint gondolnánk.
Mit tehet ilyenkor az egyszeri delfin, ha azt akarja, hogy meghallják a hangját? Alkalmazkodik, mégpedig úgy, hogy összetett hívóhangjait leegyszerűsíti, így a káoszban is könnyebben megértik a fajtársak az üzenetet – derült ki a Biology Letters folyóiratban szerdán közölt tanulmányból, amelyet a Marylandi Egyetem tengerbiológusai készítettek. A szerzők szerint a delfinek épp úgy érezhetik magukat, mint az emberek, amikor egy zajos klubban próbálnak beszélgetni, és ezért rövid válaszokat ordítanak egymás fülébe. A delfinek a jelek szerint azért egyszerűsítették kiáltásaikat, hogy ellensúlyozzák a vízi közlekedéssel járó zajok hatását.
A kutatócsoport három hónapig rögzítette a palackorrú delfinek hangját az Atlanti-óceánban a marylandi partoktól 32 kilométerre telepített víz alatti mikrofonokkal. Az óceán legzajosabb régióiban a delfinek füttyjelei feltűnően egyszerűsödtek, magasabb frekvencián szóltak – ez a delfini megfelelője annak, hogy valaki lerövidíti a közlendőjét, és közben ordít. A bonyolultabb hangokat az óceán csendesebb részeire tartogatták.
Szinte egy időben az előbbi kutatás közzétételével japán kutatók arra jutottak, hogy más fajok is módosítanak kommunikációjukon a tengeri zajszennyezés miatt. Ők a csendes-óceáni púpos bálnák hangját mérték Tokiótól ezer kilométerre délre, és arra jutottak, hogy ha zajos hajó járt a közelben, a bálnák felhagytak az énekléssel, vagy lerövidítették mondandójukat. Korábban a mezei verébsármányokról derült ki, hogy a kanadai olajmezők közelében másképp énekelnek, hogy üzeneteik biztosan célba érjenek.
A marylandi kutatók szerint a delfinek látszólag hatékony megoldást találtak a problémára, de azt még nem tudni, mennyire gyakorol negatív hatást kommunikációjukra ez a módosulás. Ezek a társasági lények a nagymértékben támaszkodnak a hangjukra, hogy egyben tartsák a csoportot, és értesítsék egymást a táplálék-lelőhelyekről. Udvarias emlősök módjára még „be is mutatkoznak”, ha egy másik csoport egyedeivel futnak össze. Az állandó zajban azonban ellaposodik az összetett kommunikáció, amit legfeljebb azzal lehetne orvosolni, ha csendesebb motorokat sikerülne kifejleszteni a vízi járművekre.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: