Műanyagszemetet találtak a Mariana-árok mélyén
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Közel 11 ezer méterre, egyenesen a Mariana-árok mélyére merült a napokban Victor Vescovo mélytengeri búvár, magántőke-befektető és volt haditengerész. Miután a 10927 méteres rekordmélységből négy óra elteltével újra a felszínre bukkant, mélytengeri szörnyekről, sosem látott halakról, egy nejlonzacskóról és néhány, korábban keménycukorkák csomagolásaként jobb napokat is látott celofándarabkáról számolt be.
Az amerikai búvárcsapat azért így is örül: úgy tűnik, felfedeztek négy új garnélarákszerű fajt, és a zacskón kívül láttak egy kanálférget, valamint egy ritkaságnak számító rózsaszín mélytengeri csigahalat. Sikerült begyűjteniük néhány kőzet- és baktériummintát is a tengerfenékről.
Eddig összesen ötször sikerült eljutni a Mariana-árok mélyére, háromszor embereknek, két alkalommal pedig robotoknak. Az első mini-tengeralattjáró, fedélzetén Don Walsh amerikai haditengerésszel és Jacques Piccard svájci mérnökkel 1960 januárjában ért a földi világ aljára. Ők 10916 méter mélyre jutottak. Ezután több mint harminc év telt el, mire 1996-ban, majd újabb 13 évre rá, 2009-ben egy-egy ember nélküli robot-tengeralattjáróval ismét a mélybe merészkedtek.
Hét évvel ezelőtt aztán egy igazi híresség, a Titanic és a Terminátor című klasszikusokat rendezőként jegyző James Cameron merült 10908 méter mélyre. Most őt nyomta le további húsz méterrel Vescovo, aki elsőként talált műanyagot a Mariana-árokban.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Lehet utálni a műanyagot, de milliók halnának éhen nélküle
Műanyag nélkül nincs monokultúrás növénytermesztés és élelmiszer-biztonság, ezek nélkül pedig nincs megfelelő élelmezés. Miközben a műanyag hulladék az egyik legnagyobb szennyező, ma már bizonyított, hogy a globális felmelegedést is segít csökkenteni.
Mégsem kell félteni a tengerek élővilágát a holland csodagyerek hálójától
Miközben a természetes vizeket védeni szándékozók azon vitatkoznak, hogy a hulladék vagy az annak begyűjtésére fejlesztett háló tesz-e több kárt a vízfelszíni élővilágban, a világtengerekben úszkáló műanyag mennyisége a legóvatosabb becslések szerint is 200 ezer tonnával nő hetente.
6 kiló műanyaggal a hasában találták meg az elpusztult ámbráscetet
115 műanyag poharat, 25 zacskót és két strandpapucsot is találtak az óriástetemben.