Durva szemétszigetet hordott össze a megáradt Duna Romániában
Június 5-re látványos hordalékhalmot hordott össze a megáradt Duna a romániai Galati (Galac) megyeszékhelynél.
Bár a hordalék részben az ilyenkor természetes anyagokból áll, de látható, hogy szemét is szép számmal található benne. A helyieket pedig nyilván rosszul érinti az is, hogy a hordalékból már kutyák, birkák, valamint egy kecske és egy disznó tetemét emelték ki, legalábbis egy helyi rádióállomás szerint.
A MaiMultVerde nevű környezetvédelmi egyesület friss jelentése szerint a kék Duna minden egyes nap 4,2 tonna műanyagszemetet hord a Fekete-tengerbe, ez több mint 1500 tonna hulladékot jelent egy évben.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A Dunában mérték a legtöbb antibiotikumot a vizsgált európai folyók közül
Az egészségügyi határérték négyszeresét mutatták ki a klaritromicin nevű antibiotikumból a Dunában Ausztriánál, ez a folyó számít tehát a legszennyezettebbnek Európában. Afrikában és Ázsiában még rosszabb a helyzet.
Napi 21 millió mikroműanyag-szemcse úszik le a Rábán – felmérték a Duna mellékfolyóit
A legparányibb mikroszemcséket is képes kiszűrni az a magyar szűrőrendszer, amellyel a Duna mellékfolyóiban lebegő műanyag mennyiségét mérik június óta. A szennyezés összetétele változatos, a Rábán például jól látszik, hogy iparterületeken folyik át.
Eltűnt a víz a Dunából
A Kismaros és Nagymaros közötti ártéren a vízállás 0 centiméter. Hajóvonták találkozása tilos.