Steven Pinker jó híreket hozott Budapestre: itt a felvilágosodás!

Régen minden jobb volt: nem történt annyi gyilkosság, az emberek még egyenesek és őszinték voltak, a mai fiatalok pedig egész egyszerűen nem olyan fából vannak faragva, mint annak idején. Ezek a mai fiatalok már csak ilyenek lassan háromezer éve – Szókratész ugyanúgy panaszkodott rájuk és a világban uralkodó borzasztó állapotokra, mint ma bármelyik nyugalmazott agronómus. Steven Pinker kanadai pszichológus szerint viszont ez egyre kevésbé igaz, a felvilágosodás óta pedig már pláne nincs mögötte igazság. A kanadai pszichológus angolul tavaly, magyarul idén május végén megjelent, a Felvilágosodás most című kötetét mutatta be kedd este Budapesten, az ELTE pedagógiai és pszichológiai karán.

Az erőszaknak vége, jön a felvilágosodás

Pinker nem először szolgál nekünk jó hírekkel: angolul 2011-ben jelent meg a Better Angels of Our Nature: Why Violence has Declined (magyarul: Az erőszak alkonya. Hogyan szelídült meg az emberiség?) című kötete. A tavaly megjelent magyar fordításról mi is írtunk, és nem túl meglepő módon már itt is a felvilágosodás eszméi foglalkoztatták a szerzőt, a mostani bemutató alapján pedig az új könyv valóban Az erőszak alkonya folytatásának tekinthető. 

Steven Pinker megmondjaFotó: MATTHIAS BALK/dpa Picture-Alliance/AFP

Pinker ezúttal is egy nagyon egyszerű állítással kezdte az előadását: azzal, hogy hiába hisszük, hogy a világ egyre rosszabb, valójában egyre jobb. 2011-ben mindezt a gyilkosságok és az erőszak visszaszorulásával támasztotta alá, most az okokat szedte elő: ha már tudjuk, hogy hihetetlen tempóban pacifizálódik a látszólag még mindig elég agresszív emberiség, nem ártana tudni, hogy minek köszönhetjük ezt a váratlan békét. Sokak számára talán meglepő lehet ugyan, de a béke ismeretlen hőse nem más, mint a híres német filozófus, Immanuel Kant (akinek mindemellett volt ideje feltalálni a rugós harisnyatartót is). 

Nem Kant az egyetlen hőse a mai észrevétlen jólétnek: Pinker szerint ha még mindig tiszteletben tartanánk a felvilágosodás alapvető értékeit, az erőszak hanyatlása és a további fejlődés is lehetővé válna. Közben persze akadhatnak bukkanók – a fejlődés ugyan töretlen, de néha közbejön egy-egy járvány vagy világháború, ami rontja a mutatókat. Ezzel együtt tény, hogy még a világégés ellenére is sokkal jobban élünk, mint száz évvel ezelőtt. A tizennyolcadik században Svédországban a gyerekek harmada meghalt, ma már jóformán ismeretlen a gyerekhalandóság az országban, és ez csak a jéghegy csúcsa: minden mérhető jóléti mutatón jobban teljesítünk, ráadásul nemcsak Európában, hanem az úgynevezett fejlődő országokban is. A szerző szerint azt kell belátnunk, hogy a természet nem teremtett, hanem fejleszthető, sőt, fejlesztendő dolog, ami mélységesen felvilágosodás kori gondolat, sőt, egyenesen karteziánus: maga René Descartes is úgy gondolta, hogy azokat a hibákat, amelyeket a „testgép”, vagyis az emberi test hordoz, könnyen lehet orvosolni például optikai eszközökkel. 

De miért ilyen rossz, ha jó?

Az, hogy még mindig rossznak tűnik az élet mondjuk a Közép-afrikai Köztársaságban, nem jelenti azt, hogy volt valaha jobb, sőt, nagy általánosságban inkább csak rosszabb volt – javulás mindenhol megfigyelhető, legfeljebb nem azonos mértékben. Pinker nem a szubjektív boldogságérzéket veszi alapul, hanem jól mérhető mutatókat: azt, hogy meddig élnek a lakosok, milyen egészségügyi állapotban vannak, mekkora a gyermekhalandóság vagy hogy túlélik-e a nők a szülést. Ezek mérhető dolgok, az előadáson pedig Pinker nem fukarkodott a grafikonokkal: tessék, lehet, hogy minden borzasztónak tűnik, voltak és lesznek is megbicsaklások, de maga a fejlődés tagadhatatlan. Ma sokkal többen élnek jobban, mint ezelőtt akár száz évvel, a világháború meg a spanyolnátha pedig csak valami anomáliának tekinthető, nem a romlás bizonyítékának. 

De akkor miért tűnik úgy, hogy ma minden rosszabb, mint korábban volt? Pinker erre több választ is ad. Egyrészt azt, hogy ilyen az ember természete, szeret visszasírni egy nem létező aranykort; másrészt a jó hír nem hír, természetes, hogy ha a sajtó tudósít valamiről, akkor nem arról számol be, hogy nem történt semmi, és hogy minden teljesen rendben van. Mindebben nemcsak az újságírók ludasak, hanem az olvasók is: az az érdekes, ami nem hétköznapi, az pedig, hogy javul az életünk, hosszabb távra visszatekintve hétköznapinak számít.

A tények ellen is küzdünk

Az a meggyőződés, hogy minden rossz irányba halad, olyan erős az emberben, hogy még a tények ellen is küzd. Pinker viszont azt állítja, hogy az általa szállított adatok hitelesek, sőt, minden kétséges esetben érdemes a mérhető és vizsgálható adatok felé fordulni: eszerint az utilitarista megközelítés szerint az a jó, ami minél több ember életét javítja. Ezért is kell a a klímaváltozás ellen is küzdeni, mert hiába árthat rövid távon a környezettudatosság az ipar fejlődésének, a veszteség hosszabb távon megtérül majd. 

Ha Kant alapítana műtrágyagyárat, bizonyára az etikát is figyelembe venné, amikor összeállítja a szert, és akkor is, amikor megszabadul a hulladéktól, de ehhez nem is kell semmilyen nagyívű meggyőződés: az ipari forradalom után kialakult világban a piac szabályozza magát. A gyártóknak érdekük, hogy olyan árut kínáljanak, amit megvesz a fogyasztó, aki mindezt azért teszi, mert vágyik rá, és tud rá költeni. A dolog az alapoktól kezdődik, aztán ha megvan az élelmiszer, jöhet a ruha és a többi, és senkinek sem érdeke ártani a vásárlónak – ha rossz élelmiszert kap, és emiatt hamarabb meghal, értelemszerűen nem vesz több párizsit, ez pedig a gazdaságnak is rossz.

Tennünk kell érte

Pinker nem állítja, hogy ez a fejlődés természetszerű: már Az erőszak alkonyában is gyakran visszautalt a felvilágosodás örökségére, de a korszak nagy alakjaihoz hasonlóan nem állítja, hogy itt valamiféle determinisztikus folyamatról lenne szó: ha a fejlődés magától következne be, nem fejlődés lenne, hanem csoda. csodák márpedig nincsenek. Ahogy az előadáson is elhangzott, az ember sokat köszönhet az ipari forradalomnak, sőt, akár Martin Luther Kingnek is, mert a szabadság minél szélesebb körű terjedése Pinker szerint mindenképpen pozitív, de még ez utóbbi mozgalom is inkább polgárjogi természetű volt, mint vallási – a vallás csak a körítés volt hozzá. Pinker szerint a fejlődésért egyénileg és állami szinten is tenni kell, és miközben beismeri, hogy erősen vonzódik a libertárius eszmék iránt, azt is hangsúlyozza, hogy vannak esetek, ahol az egyéni szabadság nem feltétlenül elsődleges a közjó szempontjából. 

Épp ilyen a klímaváltozás esete, és az egyik hallgató épp eről kérdezte Pinkert. Ha az ember klímatudatosan akar élni, vajon mennyit ér az, ha lemond a húsról és a tejről? 

Pinker ebben az esetben is a számokhoz fordult: meg kell vizsgálni, mi hagy nagyobb lábnyomot, emellett pedig azt is be kell látnunk, hogy egy-egy ember hiába mond le a hamburgerről, a tejről és a terepjáróról, ha körülötte mindenki ugyanúgy él, mint eddig. Ezért szükséges az állam beavatkozása például azzal, hogy adóztatja a környezetszennyező termékeket, de azzal is, hogy akár több ország összefogásával olyan nulla emissziós technikákat támogat, amelyeket egy magáncégnek saját erőből nem érne meg kifejlesztenie. Pinker hisz a szabad piacban, a szabad sajtóban, abban, hogy élni jobb, mint meghalni, egészségesnek lenni jobb, mint betegnek, a kiegyensúlyozott tájékoztatás jobb, mint a hazugság, és abban is, hogy ha egy társadalom ezt meg tudja ugrani, némi plusz erőfeszítéssel képes hozzájárulni a trendek alapján egyre növekvő globális jóléthez is. Úgy gondolja, hogy ez nem intuitív meglátás: amellett egyszerű érvelni, hogy jobb élni, mint nem, mert ha az ember nem él, nem is érvel (és nem termel GDP-t, nem vesz vesz több párizsit).

Vannak bakik, van remény is

Pinker a bemutatón gyakorlatilag a könyv első két fejezetét adta elő, gyakran szó szerint idézve az érveket és ellenérveket, amelyeket a második fejezetben érint. Ezeket egészítette ki a tőle megszokott gazdag statisztikai anyagokkal és kutatásokkal. Ezekkel már az előző kötetnél is többen vitáztak, mondván, hogy nem egészen világosak az összevetések, de a Pinker által felrajzolt globális trend világosnak tűnik: még ha a háborúk áldozatainál tovább is dúl a számháború, az biztos, hogy még a nagyszüleink korában is jelentősen rosszabb volt a helyzet, ha mondjuk az általános életszínvonalat vagy az élelmiszerre és alapvető szükségletekre fordított pénz arányát nézzük. Igaz, a szegénységről szóló mutatók mindig trükkösek, de úgy néz ki, hogy a keresetünkből legalábbis kevesebbet kell költenünk mondjuk élelmiszerre (kicsit talán rontja a statisztikát, hogy a csapadékos tavasz miatt megrohad az eper és a cseresznye, így drágább lesz az, ami megmarad, de ez a két világháborúhoz hasonlóan valami apróbb kis anomália lehet csak).

Pinker természetesen elismeri, hogy vannak még problémák: a klímaváltozáshoz hasonlóan ilyen lehet még egy járvány, egy-egy háború, az emelkedő vízszint és a többi globális probléma is, de bízik benne, hogy a felvilágosodás jó útmutatót ad ahhoz, hogyan kezeljük ezeket. Nem rossz ötlet: egyszer már nem jött be, de lehet, hogy akkor még nem volt itt az ideje, az viszont, hogy a tiszta ész alapján ítéljünk meg mindent, és így próbáljunk felépíteni egy egészséges, emberi társadalmat, mélyen kantiánus gondolat, aminek még nem is biztos, hogy befellegzett: Pinker világában még mindig folyik a felvilágosodás. Azt csak remélhetjük, hogy nálunk is így áll a helyzet.

A várható környezeti katasztrófa miatt megkezdték a Föld kincseinek archiválását

A Föld összes kulturális és ökológiai kincsét 3D-s térképre vinné kutatók egy csoportja – különös tekintettel a kincsek közeljövőben várható pusztulására. A LIDAR-os adatfelvételt azokon a területeken kezdik, amelyek a leginkább ki vannak téve a klímaváltozás hatásainak. Az ötletgazda szerint irtózatos mennyiségű munkáról van szó, amelynek eredményét leghamarabb a gyerekeik unokái élvezhetik majd.

Magyarok korszakalkotó találmánya a transzformátor, amiért Edison nem akart fizetni

A transzformátor három magyar feltaláló szabadalma, magát a szót is ők találták ki abban a korszakban, amikor a magyar mérnöki tudás a műszaki fejlődés élvonalához tartozott. Edison cégének kezdetben a Ganz szállította a technológiát, de úgy kellett kiperelni tőle a szabadalmi járulékot. Hogyan forradalmasította a transzformátor az elektromos áram felhasználását?

Miért bukik el újra és újra az Alzheimer-kór elleni harc?

2050-re 100 millióan lesznek a világon, akik Alzheimer-kór okozta demenciában szenvednek, mégis siralmas a betegséget célzó gyógyszerkísérletek statisztikája,. A kudarcban közrejátszhat, hogy a kór szakemberek szerint már évtizedekkel azelőtt elkezdődhet, hogy megjelennének az első tünetek. Azért léteznek biztató új kutatási irányok.