A bennünk élő premodern
Ha az állam nem nyújt jólléti szolgáltatásokat, a civilizációs folyamat visszafordul. Ilyenkor a polgároknak kell cselekedniük, máskülönben mind elsüllyedünk a szarban.
Ha az állam nem nyújt jólléti szolgáltatásokat, a civilizációs folyamat visszafordul. Ilyenkor a polgároknak kell cselekedniük, máskülönben mind elsüllyedünk a szarban.
A sokoldalú grafikus és festőművész, Gerhes Gábor a felvilágosult enciklopédisták példáját követve lajstromba vette az általa ismert objektív és szubjektív világot. Az eredmény egy páratlan művészkönyv lett, bemutatója pedig a Kiscelli Múzeumban rendezett, tudománytörténeti utalásoktól hemzsegő kiállítás.
A végtelen iránti készség és vonzalom mindig is megvolt az emberben, de egykor vallásnak hívták, most meg az edzőcipők szeretetének. Ahogy homályosodik az éjszakai ég látképe, úgy züllik a spiritualitásunk is.
A világhírű kanadai kognitív pszichológus az ELTE-n mutatta be magyarul frissen megjelent kötetét, a Felvilágosodás mostot. Azt már a tavaly megjelent Az erőszak alkonya óta tudjuk, hogy a világ jobb hely, mint hittük, most azt is megtudtuk, hogy erről ki tehet: Kant és a haverok. Úgy tűnik, hogy még mindig megéri visszanyúlni a felvilágosodás klasszikus szerzőihez, ha békében és jólétben akarunk élni.