Egy gyönyörű játék, amivel a lehető legtöbb élménnyel gazdagodva keresztülutazhatsz Japánon

Azt hiszem, egy egzotikus japán utazás sokunknak álma, pláne ha pár évszázaddal korábbra mehetnénk vissza. Ha azonban valaki mostanában jutott el odáig, hogy rászánhatja az időt és a pénzt a japán látogatásra, a globális felmelegedés és a svéd megszégyenítő mozgalom (flygskam) talán épp elveszi a kedvét a repüléstől, nagyon helyesen. 

Ez is egy ok, amiért üdvözlendő a Tokaido nevű gyönyörű nagydobozos társasjáték, ami nem másról szól, mint arról, hogy a lehető legtöbb élménnyel gazdagodva keresztülutazunk Japánon, követve a játékkal azonos nevű, félezer kilométer hosszú ősi vándorutat Kiotótól egészen Edóig, azaz a mai Tokióig.

Felice Beato képe a Tokaido útról 1865-ből.Fotó: Felice Beato

A játék célja valóban ez, élményeket gyűjteni, akármennyire is furcsán hangzik. Utunk során hőfürdőzhetünk, megállhatunk tájképet festeni a hegyekben vagy épp a tengerparton, igyekszünk minél többféle emléktárgyhoz hozzájutni a falvakban, megcsodálhatjuk az utunkat szegélyező szentélyeket, ahol adakoznunk megéri, a fogadókban megpihenünk bevárva a többieket, találkozhatunk különleges emberekkel, és természetesen a kulináris élvezetek sem maradnak el.

Sokan a szép, letisztult kivitelezést és ezt a különleges tematikát tartják a Tokaido legnagyobb erényének, én azonban a játék mechanikáját is kimondottan izgalmasnak találom sokakkal ellentétben. Az biztos, hogy mindenképp figyelemre méltó, merész, és sokkal mélyebb annál, mint amilyennek első ránézésre, sőt első kipróbálás után is látszik. De ennek kifejtése maradjon a végére.

Ha a nagy dobozt kibontjuk, találunk benne egy elegáns, három részes kihajtható táblát, ami kinyitva 84 centiméter hosszú. Találunk ugyancsak szép karakterlapokat kartonból, és rengeteg kis kártyát: szuvenírkártyákat, ételkártyákat, vándorokat, akikkel találkozhatunk, különféle tájképrészleteket. A játékleírás kiváló, sok példával és illusztrációkkal tarkított, és több játékváltozatot is részletez. A doboz indokoltan nagy a tábla mérete miatt, de lehetne alacsonyabb is. Bár mindennek szépen megvan a helye, a rengeteg apró kártya könnyen szétcsúszkál, és elég hosszadalmas a szétválogatásuk az előkészítéshez.

A szép nagy tábla. Elsőként egy ötrészes tengeri panorámát festettem, ami 15+3 pontot ért nekem.Fotó: Rádi Gábor

Nem az győz, aki elsőként ér célba

Ha előkészítettük a játékot, vagyis a megfelelő kis csomagocskákat kiválogattuk és elhelyeztük, akkor nincs más dolgunk a vándorút megkezdése előtt, mint karaktert választani a véletlenszerűen húzott kettőből, és behelyezni a színjelölőnket a karakter kartonjában lévő lyukba, ami kétség kívül egyedi megoldás, de túl sok jelentősége nincsen.

A karaktereknek természetesen különféle speciális képességeik vannak, némelyik több pénzzel indul, mások kevesebbel, ez igyekszik kiegyenlíteni az eltérő képességeket. A karaktereknek egyébként nevük is van, némelyik létező figura, de lehet, hogy mindegyik. Választható például Hirosige Utagava is, a híres művész, aki A Tokaido 53 állomása címmel nyomtatott fametszetsorozatot készített az útról a 19. században.

Karakterkártyák, amikből kettőt húzunk véletlenszerűen, egyet pedig szabadon választunk a játék elején.Fotó: Gáspár Merse Előd

A játék az ún. time track mechanizmusra épít, vagyis a játékosok nem egy előre meghatározott sorrendben következnek egymás után, hanem mindig a legutolsó játékos léphet, akár többször is egymás után, amíg felzárkózik. Egy mezőn korlátozott számú játékos tartózkodhat, három játékos esetén például csak egy, több játékosnál is legfeljebb kettő. Ez tehát egy kiegyenlítő mechanizmus, ha ugyanis valaki előreszalad egy jó vagy számára fontos mező miatt, akkor azzal a többiek számára több lépési lehetőséget biztosít, a legutolsó játékos ráadásul kockázat nélkül végigjárhatja az összes hátsó mezőt, ezért igen meggondolandó hátrahagyni a többieket.

A többféle kiegyenlítő mechanizmus, az egzotikus japán tematika és a kártyahúzások által beleépített szolid szerencsefaktor miatt ez családi játéknak mindenképpen tökéletes, amit talán az is mutat, hogy már több mint 350 ezer példányt adtak el belőle, és eddig 16 nyelvre fordították le. Szimpatikus, hogy játék közben mindenki végighalad az úton, vagyis nem az győz, aki elsőként ér a célba.

Őrlődés, hogy mennyit lépj előre

A mezők hétfélék lehetnek aszerint, hogy miféle dolgokat lehet rajtuk csinálni. A farm például az egyetlen helyszín, ami pénzt ad – a pénzből nagyon szűkösek a keretek, pedig három dolog miatt is nagyon fontos. Egyrészt a szentélyekben lehet adományozni, és akik a legtöbbet adományozzák, azok a játék végén pluszpontokat kapnak, másrészt az Edóig vezető úton megállhatunk falvakban szuveníreket venni, és megállunk a fogadókban is, ahol ételt érdemes vásárolnunk ugyancsak pluszpontokért.

Apropó fogadók, további különlegesség a mechanikában, hogy a fogadókban a játékosok kötelezően bevárják egymást, aki azonban előbb ér oda, több étel közül választhatja ki a legjobbat maga számára. És persze az is előfordulhat, hogy valakinek elfogy a pénze, és hoppon marad. Különös gonoszkodási lehetőség, ha csak azért veszed el más elől a pénzt, hogy kisemmizd.

Gasztronómiai knálat a fogadókban, de ezekből mindig csak annyit húzunk ahány játékos van, plusz egy.Fotó: Gáspár Merse Előd

Ahogy az a dióhéjban ismertetett szabályokból is látszik, a játék arról az őrlődésről szól, hogy mennyit lépjen az ember előre. Ha nagyon előrelép, akkor a többiek többet léphetnek és cselekedhetnek, ugyanakkor ha nem lép oda, ahova szeretne, akkor elhappolhatják azt a mezőt előle, vagy épp az ételeket a fogadókban. Az erős kiegyenlítő mechanizmus már eleve leszűkíti a szóba jövő észszerű választási lehetőségeinket, de ezt tovább erősíti, hogy számos módszerrel lehet ugyan pontot szerezni, a játék azonban azt jutalmazza, ha valamire ráhajtunk. Vagyis bizonyos mezők jelentősen felértékelődnek majd számunkra, attól függően, hogy mit gyűjtünk. Egy kollekció következő tagjáért ugyanis több pont jár, ahogy azért is, ha mi vagyunk az elsők valamiben, vagy éppen mi gyűjtjük vagy adományozzuk a legtöbbet a játék végéig.

Kritikák és konklúzió

Annak, aki ismerkedik a játékkal, a fentiek miatt könnyen az az érzése támadhat, hogy eléggé determinált a játékmenet, ezért az első próba után sokan kritizálják a Tokaidot ebből a szempontból. Én viszont ezt a játék különlegességének tartom, és szerintem ebben a kategóriában Antoine Bauza – akit legtöbben a 7 csoda, Hanabi, Takenoko nevű játékairól ismerhetnek – igen kiválót alkotott. 

Nem gondolom, hogy ne lenne a Tokaidoban stratégiai és taktikai lehetőség, ez csak egy felszínes megállapítás lehet, amikor még csak ismerkedünk a játékkal, és leginkább a saját dolgainkra figyelünk. Éppen az ad lehetőséget a kombinálásra, hogy a többiek szóba jövő ésszerű választási lehetőségeit viszonylag hosszú távon tervezhetjük előre. A döntési lehetőségek száma valóban kevés, de a jó időben hozott jó döntés – akár egy nagy áldozat – eldöntheti a játékot, és haladó játékosok partijában folyamatos felülértékelésre is számíthatunk.

Első játék után én is azt éreztem, hogy ebben a játékban nem volt túl sok választásom. Aztán láttam a Board Game Arenában (BGA), hogy rengetegen játsszák, és nem értettem, hogy miért. Játszottam párat, és csúnyán kikaptam, akkor éreztem, hogy itt van hova fejlődni, és végül sikerült három klasszist fejlődnöm az aréna ÉLŐ-rendszerű pontszámítása szerint. A BGA-t egyébként ajánlom mindenkinek, ott ingyenesen lehet játszani a Tokaidoval, valódi partnerekkel, így aki hezitál, ott nyugodtan ki tudja próbálni, és még a játék előkészítésével sem kell foglalkozni. Aki azonban a jó társaságért vagy a szép kivitelezés miatt társasjátékozik, mindenképp élőben próbálja ki, mert a BGA grafikája nem fogja visszaadni az eredeti élményt. Egyébként applikáció is létezik hozzá Androidra és iOS-re egyaránt, azokban nyilván sokkal élvezhetőbb a grafika.

Pár szót még szólni kell az újrajátszhatóságról. Ezt leginkább a karakterek biztosítják. Az alapjátékban tízféle különböző speciális karakter van, amelyek jelentősen befolyásolhatják a stratégiánkat. Ez nagyon okos húzás, érdemes mindegyiket végigpróbálni. Ezen kívül teljesen más a játék jellege hármasban, amikor minden mezőn csak egy játékos lehet, illetve négyen vagy öten, amikor vannak mezők, ahol több bábu is állhat. Továbbá visszafelé is végigjárhatjuk az utat, ha meguntuk Edo felé. Mindez ha nem is hatalmas, de azért jelentős újrajátszhatóságot jelent.

Összefoglalva: ez a jó hangulatú családi játék 3-5 fővel élvezetes, 8 éves kortól ajánlják, de szerintem 6-7 éves gyerekkel is nyugodtan játszható. Ugyanakkor jelentős fejlődési lehetőség van benne, ezért én bátram ajánlom azoknak is, akik a stratégiai játékokat kedvelik, főleg azért, mert ez egy pörgős játék. Mielőtt viszont beszereznétek, mindenképpen azt ajánlom, hogy BGA-n próbáljátok ki ingyenesen. Jó játékot kívánok!

A játékot a Gémklubtól kaptuk tesztelésre. Köszönjük!

Korábbi játékos cikkeinkből:

Lábjegyzet

A legfontosabb eldöntendő kérdés továbbra is az marad, hogy vajon maguk az N7321-es aszteroida lakói túlélték-e a Föld pusztulását.