A zajszennyezés miatt félreértik egymást, és egyre agresszívebbek a vörösbegyek az Egyesült Királyságban

Az emberi tevékenység háttérzajában a madarak félreértik egymást, a hangszennyezés miatt agresszívabbnak érzékelik a riválisaik énekét, emiatt megváltozó viselkedésük pedig rontja életminőségüket, és csökkenti reprodukciós potenciáljukat. 

A belfasti Queen's University kutatói az 1960-as években az Egyesült Királyság nem hivatalos címermadarává választott vörösbegyek (Erithacus rubecula) viselkedését vizsgálták. A Royal Society Biology Letters folyóiratban közzétett eredményeik szerint a korábban a városi közparkokban is rendszeresen megtelepedő madarak kifejezetten rosszul reagálnak a fokozódó zajszennyezésre. 

Éneklő vörösbegyFotó: Michel Rauch/Biosphoto

A kutatók azt vizsgálták, miként hat a madarak énekére és viselkedésére a civilizációs hangkulissza. A kísérletben egyszerűbb (békésen viselkedő egyedek által hallatott), illetve összetettebb (a területszerzés vagy fészekvédelem idején alkalmazott) vörösbegydallamokat játszottak le a madaraknak, méghozzá úgy, hogy a madárdalokat civilizációs hangokkal szennyezték. Kiderült, hogy egy bizonyos zajhatár fölött az egyszerű és békés énekeket is hadüzenetté bonyolítja az emberi háttérzaj. 

Az agresszióra adott válasz és a stressz akkora energiabefektetés, amely a táplálékszerzés és a szaporodás kárára megy – állapították meg a kutatók, akik szerint a zajszennyezés is oka lehet annak, hogy csökken az angliai madárpopuláció, de ennek tisztázására még számos más vizsgálatra is szükség van.

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

Gigantikus gátszakadás vagy becsapódó üstökös okozta a jégkorszakot 12 800 évvel ezelőtt?

A hirtelen klímaváltozáshoz vezető folyamatok vagy események világos megértése nemcsak elméleti szempontból érdekes, hanem az emberi civilizációt fenyegető globális felmelegedés miatt is, hogy jobban értsük, miként reagálnak bolygónk rendszerei különböző behatásokra. Ehhez pedig a földtörténetnél jobb útmutató nem áll rendelkezésünkre.