Friss kutatás: tévedés, hogy a félősök a konzervatív pártokra szavaznak

Mégsem biztos, hogy biológiai alapjai vannak az emberek politikai beállítódásának, mint ahogy azt politikatudományi körökben egy áttörő jellegű 2008-as tudományos kutatásra alapozva sokan hitték. Egy egészen friss tanulmány szerzői ugyanis jóval nagyobb mintán megismételték az eredeti, nagy karriert befutott kísérletet, és arra jutottak, hogy öröklött személyiségjegyei alapján senkiről nem lehet megsaccolni, hogy a szavazófülke magányában kire szavaz majd. 

Omladozó alapok

Noha az eredeti, 2008-as tanulmányt az egyik mérvadó tudományos folyóiratban, a Science-ben publikálták az amerikai szerzők (Douglas Oxley, Kevin Smith, John Alford, Matthew Hibbing és Jennifer Miller), mégsem biztos, hogy a tartalma mindenkihez eljutott, úgyhogy itt vannak az alapállítások: 

  • A komoly gondolkodók (korábban filozófusok, később a dedikáltan politikatudománnyal foglalkozók) évszázadokon át azt vallották a szavazópolgárok megrögzött politikai, ideológiai nézeteinek kialakulásáról, hogy azt elsősorban a környezeti hatások, vagyis például a családi hagyományok, utóbb pedig a tömeges propaganda alakítják. 
  • Ehhez képest 2008-ban egy amerikai kutatócsoport azzal állt elő, hogy az ideológiai beállítódásnak genetikai alapjai lehetnek. 
  • 46 stabil politikai nézetekkel rendelkező amerikai szavazópolgárt vizsgáltak, és arra jutottak, hogy a hirtelen zajokra, fenyegető képekre, például a képernyőn megjelenő, a nézőre szegeződő fegyver csövére hevesen reagálók hajlamosabbak támogatni az erős hadsereg fenntartását, a halálbüntetést, a patriotizmust, valamint az irkai háborúban való részvételt. 
  • A fizikai, látvány és hangingerekre kevésbé érzékenyek, vagyis a kevésbé félősök viszont egyetértettek a külföldi segélyezési programokkal, az engedékeny bevándorlási szabályokkal, és a fegyvertartás szigorításával. 
  • A kutatók mindebből arra következtettek, hogy a külső fenyegetésre adott válaszreakciók – biológiailag meghatározott – erősségéből megjósolható, hogy ki kire szavaz. 
  • Azt, hogy ki milyen hevesen reagál a külső ingerekre, a kísérleti alanyok tenyerének izzadásából szűrték le.

Másodjára már nem találtak összefüggést, de ezt a Science nem hajlandó megjelentetni

A tanulmány következtetéseit éveken keresztül tényként kezelték, mígnem 2014-ben egy holland-amerikai koprodukcióban szerveződött kutatócsoport két helyszínen, Amszterdamban és Philadelphiában megismételte a kísérletet. Csakhogy ezúttal semmilyen összefüggést nem találtak a félelemingerekre adott reakciók és a résztvevők ideológiai beállítódása között. Miután úgy gondolták, hogy az általuk használt ingerek lehettek kevésbé ijesztőek, elkérték az eredeti kutatócsoport által a kísérletükhöz használt képanyagot. Csakhogy így sem történt semmi. A félelemérzet és a politikai konzervativizmus között semmilyen előre megjósolható összefüggést nem sikerült felfedezni.

A kutatókat egyébként nem az lepte meg a legjobban, hogy az eredeti, 2008-as végkövetkeztetéseknek ellentmondani látszó eredmények körvonalazódtak a kísérleteikből. Sokkal inkább meglepte őket az, panaszolták el most a Slate-nek, hogy a Science anélkül utasította vissza tanulmányuk közlését, hogy azt szakértők általi felülvizsgálatra, úgynevezett peer-review-ra küldte volna. Így a megismételt kísérletsorozat eredményeit tudományos szakfolyóiratokban egyelőre annak ellenére sem lehet elolvasni, hogy annak aprólékos felülvizsgálatát követő közlését az eredeti kutatócsoport is üdvözölte volna. 

A génekbe nemcsak a félelemre való képesség van bekódolva

„A politikai programokhoz való igazodás esetleges genetikai, személyiséglélektani hátterét az utóbbi évtizedben rengetegen kutatták. A kísérletekből úgy látszott, hogy a személyiségnek és a személyiséget részben alakító tényezőknek szerepe lehet a későbbi politikai irányultság kiteljesedésében. Mindezt azonban tágabb perspektívában kellene értelmezni, nem szerencsés az elképzelés, miszerint a félelemre hajlamosabb emberek inkább vonzódnak a konzervatív pártokhoz” – mondta a Qubit kérdésére a BME Kognitív Tudományi Tanszékét alapító Pléh Csaba kognitív pszichológus, a  Magyar Tudományos Akadémia korábbi főtitkár-helyettese.

A genetikai, személyiségbiológiai tulajdonságok és az ideológiai beállítódás összefüggéseinek a vizsgálatára leginkább az epigenetika eszköztárát lehet hadrendbe állítani. Mint azzal a Qubiten korábban részletesen foglalkoztunk, az epigenetika „arra a kérdésre keresi a választ, hogy a környezeti tényezőknek a szülőkre gyakorolt hatása milyen molekulárisan igazolható változásokat okoz az utódok génkifejeződését tekintve.”  Az epigenetikai jellegzetességek olyan öröklött tulajdonságokat jelölnek, amelyek úgy alakítanak ki egyéni, öröklött jellegzetességeket, hogy a DNS szekvenciája, vagyis az örökítőanyagot alkotó bázispárok sorrendje változatlan marad. Ez magyarázhatja például, hogy nagy traumát, például a holokauszt borzalmát átélt szülők több generáción át az örökítőanyagukba kódolva örökítik tovább az átélteket. Skandináv kutatások pedig arra szolgáltak bizonyítékkal, hogy fiatal férfiak utódnemzése előtti éhezése csökkenti az utódok cukorbetegségre való hajlamát. 

Hogyan lehetséges ez? „Epigenetikai kísérletek bizonyítják, hogy az emberi genom egyes részei – a DNS-en található jelölő molekulacsoportok révén – csak környezeti hatásokra, az egyéni sors és életút során, szükség esetén válnak aktívvá. Félelemkeltő közegben például a félelmi reakciókra hajlamosabbakban felerősödhetnek ezek a vonások. Nem arról van tehát szó, hogy a félelemre biológiailag hajlamosabbaknak a jelenleg az egész euro-atlanti térségben egyre meghatározóbbá váló politikai félelemkultúrára, vagy az ezt propagáló kurrens konzervatív modellre lenne igénye, mint ahogy az sem igaz, hogy a félelemkultúráért ne a politikai vezetőket terhelné a felelősség” – mondta Pléh Csaba. 

A kapcsolódási pont inkább az lehet, hogy a szóban forgó politikai pártok szándékosan bizonyos személyiségtípusú követőket verbuválnak. Vagyis a félelemkultúra nem biológiailag meghatározott adottság, hanem a politikai környezet következménye, a politikai döntéshozók felelőssége. Az együttműködés és a biztonság legalább annyira serkenti az epigenetikai jellemzőket, mint a félelem – érvel Pléh Csaba. Ha a politikai propaganda ezt a hangulatot erősíti, ebbe az irányba mozdul az általános beállítódás. 

A szkepszis egészséges, sok társadalomban mégsem fejlesztik

A kognitív tudós egyébként kutatótársaival a CEU világviszonylatban is figyelemre méltó babalaborjában a kisgyermekkori kognitív fejlődés jellegzetességeit és stációit kutatja. Munkájukból például kiderül, hogy az emberre általánosan jellemző társas kapcsolatokon nyugvó természetes tanulás már nagyon korán, az első 2-3 életévben is figyelemre méltó hatékonysággal működik. Az emberiség egyedülálló képessége, hogy tanulás közben másokat figyel és tőlük tanul. Ez magyarázza, hogy az embergyerek olyan gyorsan képes fejlődni: nem kell mindenhez saját tapasztalatot gyűjtenie. Ennek van azonban ára is: a kisgyerekek inkább hisznek egy őket irányító felnőttnek, mint a saját szemüknek és az egészséges szkepszisre való képességet később is nagyon nehéz kialakítani.  

Az egészséges szkepszisre való képesség kialakítása az iskola feladata, vagy legalábbis az lenne. A gyerekek ugyanis 10-11 éves koruk körül maguktól is alkalmassá válnak arra, hogy ezt a képességet elsajátítsák. Személyiségfejlődésük során ekkor következik be az úgynevezett referenciacsoport-váltás időszaka – mondta Pléh. Ekkortól fontosabbá válik számukra az osztálytársakhoz, az iskolai közösségükhöz való alkalmazkodás a családi mintáknak való megfelelésnél. 

A toleranciára és együttműködésre alapuló társadalmakban gyakoribb optimális oktatási rendszerben pedig külön hangsúlyt fektetnek ennek a fejlődéslélektani jellegzetességnek kiaknázására. Például erősítik a kritikai szellemet, a vitakultúrát. Tanítják a gyereknek, hogyan érveljenek egymás álláspontjaival szemben, tanítják nekik a saját véleményük képviseletét. Az érvelésen alapuló demokratikus kultúra fejlesztésével – mondta a pszichológus – együtt fejlődik a politikai kultúra is. 

Magyar kutatók titkos élete: nappal tudós, este bűvész

Kevesen gondolnák, hogy a magyar tudományos élet prominens képviselői szabadidejüket bűvésztrükkök gyakorlásával és előadásával töltik. Összeegyeztethető a megtévesztésen alapuló varázslás a tényeket szentként tisztelő tudománnyal? Gáspár Merse Előd fizikus és bűvész négy elismert magyar kutatóval beszélgetett a nagy trükkről.