Mintegy 750 ezer magyar munkavállaló nem szerepel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatsoraiban. Miközben a KSH 4,5 millió munkavállalóról tud, az adóhivatalhoz csak 3,76 millió adóbejelentés érkezik. Ebből is csak 2,89 millió szerződés fed teljes munkaidős foglalkoztatást. Az átlagos keresetek számítása több sebből is vérzik, a kozmetikázás pedig ellehetetleníti az érdekképviseletet, állítja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) a Policy Agenda társadalomkutató intézet számításai alapján. 

Noha nemzetközi szerződések garantálnák, hogy a létminimumra vonatkozó és a kollektív tárgyalásokhoz szükséges adatsorokat az országos szakszervezeti képviselők a bértárgyalások során használni tudják, az adatsorokért az utóbbi két-három évben valóságos közelharcot kellett vívni az állami hivatalokkal – mondta el a Policy Agendával közösen tartott mai sajtótájékoztatóján az MSZSZ elnöke, Kordás László. 

Négy éve még adathordozókon kapták meg az elemezhető adatsorokat, egy évre rá már csak a hivatalokban lehetett kijegyzetelni őket, tavaly pedig már fizetni is kellett értük. Idén újabb fordulat következett: a KSH belső szabályzata megváltozott, az új szabályozás értelmében az adatsorok novemberben válnak nyilvánossá. Még épp időben ahhoz, hogy a tavasszal és nyáron zajló kollektív tárgyalásokhoz már ne lehessen azokat felhasználni. A pénzügyi tárca nem hagyta magára a szakszervezeteket: elemzésekkel segítették a munkájukat Más kérdés, hogy utóbbiakban adatok nem, csak következtetések szerepelnek. Ezek helyessége pedig gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált – mondta el Kordás.

A szakszervezetek és a Policy Agenda mindezek miatt saját statisztikát készített, amelyhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a magyarországi foglalkoztatók (cégek, nonprofit szervezetek, költségvetési intézmények) által lejelentett idei februári adóbevallásait használták. Ezekből kiderült, hogy nemcsak a foglalkoztatottak számában, hanem azok bérében is jelentős anomáliák tapasztalhatók a KSH hivatalos közléseihez képest.

Turkáljunk a magyarok pénztárcájában!

A hivatalos statisztikai adatok alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagbére 2019 februárjában  345 900 forint volt. A KSH csak a legalább öt alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások, költségvetési intézmények valamint nonprofit szervezetek adatait átlagolta. 

„A probléma nemcsak az, hogy így bérből és fizetésből élők százezreiről nem állnak rendelkezésre adatok, hanem az is, hogy az átlagbér számítása nem megfelelő eszköze egy országban jellemző jövedelemszintek nyomon követésének. Ebben ugyanis ugyanolyan súllyal esik benne latba a nagyon gazdagok jövedelme, mint a létminimum környékén vagy az alatt élőké. A KSH idén januártól használt új adatgyűjtési rendszere, miszerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) havi járulékbevallásaiból, illetve a Magyar Államkincstár nyilvántartásából származó adatok alapján számíthatja a kereseti adatokat, lehetővé tenné, hogy a statisztikusok az átlagbér mellett mediánbért is számoljanak, ami inkább megmutatja a valós jövedelmi összképet. Ezt mégsem teszik meg” – mondta Kiss Ambrus társadalomkutató, a Policy Agenda ügyvezető igazgatója. Pedig ha megtennék, egykettőre kiderülne, mennyi jövedelemre számíthat valójában egy átlagos magyar munkavállaló. Az Eurostat felé egyébként ezekről az adatokról be kell számolniuk a magyar statisztikusoknak, viszont csak ötévente, így a hazai viszonyok követhetőségén ez a kötelezettség nem változtat sokat. 

Átlag vagy medián, mennyit számíthat ez?

Miközben az átlagjövedelem számítása során egyforma súllyal esik latba az összes megkérdezett jövedelme az átlag kiszámításánál, a mediánjövedelem annak a bérét jelenti, aki száz emberből épp közepes szinten keres. Vagyis ha behívnak egy szobába száz embert, és a keresetük alapján sorba állítják őket, a középen állótól balra mindenki kevesebbet, jobbra pedig mindenki többet keres. A mediánjövedelem jobban tükrözi az országban bérből és fizetésből élők valódi kereseti viszonyait, mint az átlagbér. 

Minél nagyobb az olló az átlagbér és a mediánbér között, annál igazságtalanabb egy országban a bérstruktúra. Magyarországon a hivatalos, 2014-es adatsor alapján a mediánjövedelem az átlagbér 76 százaléka volt. Az uniós átlag ezzel szemben 84 százalék. Szlovákiában eléri, Csehországban pedig meghaladja a 80 százalékot. Ugyanez Németországban 85, a skandináv országokban pedig 90 százalék felett van. 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség a Policy Agendával közösen most maga számította ki a valós jövedelmi statisztikákat, a NAV 2019-es februári járulékbevallásai alapján. Azt találták, hogy: 

• Minden munkavállalót, vagyis az ötnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégeknél dolgozókat is beleszámolva a teljes munkaidőben alkalmazottak bruttó átlagkeresete 331197 forint.
• Vagyis nem 345900 forint.
• Minden munkajövedelemet, vagyis a teljes és részmunkaidő után járó munkabért is beleszámolva csak 298.229 forint. Bruttóban.
• Vagyis nagyon nem 345900 forint. 
• Az átlagos magyar jövedelmi helyzetet az átlagbérnél jobban tükröző mediánjövedelem Magyarországon a teljes munkaidőben dolgozók esetében az átlagbérnek csak a 78 százaléka, vagyis 258333 forint.
• A mediánbér az összes munkajövedelem figyelembe vétele mellett már csak 77 százaléka az ugyancsak minden jövedelmet figyelembe vevő átlagbérnek. 
• Vagyis minden magyar munkavállaló minden bérből származó jövedelmét figyelembe véve egy átlagos aktív magyar mediánbére bruttó 229636 forint havonta. 

Munkavállalók a süllyesztőben

Miközben hivatalosan Magyarországon 4,5 millió foglalkoztatott van, a NAV-hoz 2019 februárjában 3,76 millió adóbevallás érkezett. Ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy a KSH adatsorának az alapja egy önbevallásos reprezentatív mintavétel. A megkérdezetteknek arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy az elmúlt héten volt-e egy órányi kereső tevékenységet jelentő munkájuk. Aki erre igennel felel, az máris foglalkoztatottá válik. A statisztikák nemcsak a fekete és a szürke zónában foglalkoztatottakról, de az egyéni vállalkozók számáról sem képes reális képet adni. 

Teljes munkaidős foglalkoztatásról mindössze 2,9 millió szerződés született, ami még csak nem is jelenti azt, hogy ennyi magyarnak lenne teljes munkaidős állása. Szép számmal akadnak olyanok ugyanis, akik több és többféle jogviszonnyal dolgoznak. Nemcsak a teljes munkaidőben dolgozók, hanem a tényleges munkavállalók száma is kevesebb lehet tehát a valóságban. „Az egészségügyben például igen jellemző, hogy a háziorvosi ellátásban dolgozó asszisztensek két orvos mellett is dolgoznak” – mondta Kordás László. „Miután a háziorvosok naponta 4 órában rendelnek, az asszisztensek a valóságban 8 órát dolgoznak, ugyan, de sokszor két részmunkaidős foglalkoztatás keretében.” 

Idén februárban a bérből és fizetésből élők háromnegyedét foglalkoztatták teljes munkaidőben, míg 15 százalékuk részmunkaidőben dolgozott. A maradéknak pedig valamikor a hónap folyamán megszűnt vagy megváltozott a foglalkoztatási jogviszonya. A részmunkaidőben foglalkoztatottaknak is csak alig a háromnegyede volt legalább félmunkaidős állásra bejelentve.

A társadalomkutatók szerint ráadásul nem zárható ki, hogy a pár órára bejelentett munkaviszonyok mögött a háttérben jelentősebb időt felemésztő foglalkoztatás áll. A NAV nyilvántartásaiból származó adatok alapján a kutatók összesítették azt is, amit a magyar mediánbérekről, vagyis a valódi átlagos magyar bruttó keresetekről tudni lehet. Ezt lehet látni az alábbi táblázatban. 

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak közé csak azokat számították, akiknek idén februárban a teljes hónapra teljes munkaidőben fizettek bért. A számításokhoz a részmunkaidőben foglalkoztatottak bérét is úgy alakították át, mintha a ugyanazt a bért a teljes munkaidős foglalkoztatási viszonyra megkapták volna, vagyis például a 28 napra 20 órában 100 ezer forint bruttóra bejelentettek bérét a mediánbér számításánál 200 ezer forintnak vették. És mindez ágazati bontásban: 

Mennyire igazságos a magyarországi bérstruktúra?

A hazai béregyenlőtlenségek felméréséhez a kutatók egyenlő csoportokba osztották az összes munkaviszonyból származó jövedelmet. Miután az így kapott tíz jövedelmi csoport társadalmi arányait vizsgálták, kiderült, hogy a legfelső 10 százalék, vagyis a legtöbbet keresők csoportjának a keresete közel annyi, mint az alsó 6 csoport összes mediánkeresete. Az alábbi grafikonon az látszik, hogy a hazai bérek mekkora százalékát vihetik haza az egy-egy decilisbe eső munkavállalók:

Miután lehetnek olyanok, akiknek teljes és részmunkaidős foglalkoztatásból is származó jövedelmük is van, ezért nem mondható, hogy a bérből és fizetésből élők felső tíz százaléka ennyit verne rá a foglalkoztatottak közel 60 százalékára. A kutatók ennek megfelelően korrigálták is a béregyenlőtlenségekre vonatkoztatott adatokat. A végén azt kapták, hogy a magyar bérek és fizetések felső 10 százalékát kasszírozók épp annyit visznek haza havonta, mint az összes keresettel rendelkezők fele. A bérből és jövedelemből élők fele tehát gyakorlatilag egy helyben toporog a magyar munkavállalói piacon, akármennyit dolgozik is. És még az sem számít, hogy mindezt bejelentve teszi-e.

A minimál és a medián is csak egy szám, itt van, hogy mit jelent

Hasonló kozmetikázgatás folyik a minimálbérek és a létfenntartáshoz szükséges minimális havi bevételek mértéke körül, állítja a Policy Agenda. A szervezet szja-bevallások alapján készített adatsorai alapján 2017-ben 2,8 millió magyar kapott hivatalosan az országban legalább minimálbért vagy annál magasabb jövedelmet. A minimálbér összege ma Magyarországon 149 ezer forint, amiből a valóságban 99 800 forint kerül a munkavállalók zsebébe havonta. A garantált bérminimum ennél bruttóban körülbelül 45, nettóban pedig nagyjából 30 ezer forinttal jelent magasabb bevételt. Idén februárban 635 ezer olyan bejelentett munkaviszonyt jelentettek a NAV-nak, ami mögött minimálbért, vagy garantált bérminimumot jelentő munkabér állt (egy hónap adatai alapján). Az esetek több mint felében ez teljes munkaidős foglalkoztatásból jött össze.

A hivatalos jövedelmek bérminimumra korlátozása leginkább a sport- és szabadidős foglalkozások, valamint az előadó-művészi foglalkozások esetében jellemző. Ezekben az esetekben a 70 százalékot is eléri a papíron bérminimumon élők aránya. Az építőiparban foglalkoztatottaknak nagyjából a fele, míg a vendéglátóiparban a munkavállalók 43 százaléka ugyancsak minimálbérre van bejelentve. A kereskedelmi ágazatban átlagosan a munkavállalók harmada dolgozik – papíron – minimálbérért. 

Mint arról múlt héten a Qubit beszámolt, az egyfős háztartásoknak tavaly óta 90-ről közel 95 ezer forintra ugrott annak a havi összegnek a mértéke, amelyre a minimális létfenntartás érdekében szert kellene tenni. Ennek hátterében a szakemberek szerint az áll, hogy az utóbbi két évben jelentősen megugrottak olyan alapélelmiszerek árai, mint a zöldségek, a gyümölcsök, a tojás és a burgonya. Egy olyan családban, ahol két aktív korú felnőttnek és 2 eltartott gyermeknek kell ugyanerről gondoskodni, 262 ezer helyett 275 ezer forintra lenne szüksége. Ennél még magasabb jövedelemre – egy főnek kicsivel több mint 121 ezer forintra, a már említett klasszikus családnak pedig 350 ezer forintra – lenne havonta szüksége az úgynevezett társadalmi minimum eléréséhez.

Miután 2019 januárjában emelkedett a garantált bérminimum, óvatos becslések szerint várható némi csökkenés a létminimumon élők korábbi, a bérből és fizetésből élő magyarok harmadát jelentő arányában. Más kérdés, hogy a garantált bérminimum emelkedése önmagában nem javít túlságosan sokat a létminimumon élők arányán, mert az infláció és a fogyasztói kosár ugyancsak nő. A létminimumon élők arányának a csökkentéséhez ráadásul más tényezők, például a szociális transzferek, a gyermekek után járó juttatások, a legális jövedelmek arányának a növekedése is szükséges lenne. A szakértők a Qubit kérdésére 28-30 százalékra becsülték a létminimum környékén vagy alatt élő foglalkoztatottak arányát.

Kérdéseinkkel megkerestük a Központi Statisztikai Hivatalt, amint válaszolnak, közöljük. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás