Pszichológusok: a póktól undorodunk a leginkább, a macskától a legkevésbé

A prágai Károly Egyetem és a cseh Nemzeti Mentálhigiéné Intézet pszichológusai olyan koordináta-rendszert dolgoztak ki egy közel 2000 kitöltőt vonzó kérdőív alapján, amelynek egyik tengelyén az emberek egyes állatokhoz fűződő félelmét, a másikon pedig a velük szemben érzett undort ábrázolták.

A British Journal of Psychology folyóiratban megjelent eredmények ugyan nagy meglepetést nem hoztak, de érzékletesen ábrázolják, hogy melyik állattól miért borzong az ember. A pszichológusok a kérdőívet kitöltő emberek összesen 25 állattal kapcsolatos érzelmeire voltak kíváncsiak, a skála pedig így a macskától a pókig terjed.

Az alábbi ábrán a függőleges tengelyen az undor, a vízszintesen a félelem foka látható. 

A kutatók szerint azért érdemelhette ki a pók az abszolút csúcspozíciót, mert a soklábú, csáprágós, szőrös külsőhöz hozzájön az, hogy szinte minden házban megtalálhatók, kedvelik a sötét helyeket, és hirtelen, gyors mozgásra képesek. Vagy ahogy maguk a pszichológusok állítják: „az intenzív félelem részben abból fakad, hogy egy olyan lénnyel kerülhetünk könnyen fizikai kontaktusba, amit sokan visszataszítónak tartanak.”

Az állatokra érkezett reakciók kategorizálása során a kutatók öt csoportot alkottak:

• félelmet kiváltó, nem nyálkás, kis méretű állatok (pl. csótány, hangya, darázs);
• egérszerű állatok (pl. egér, patkány, denevér);
• kígyók és gyíkok;
• élősködők (pl. tetvek, galandférgek);
• valamint haszon- vagy háziállatok (pl. macska, kutya, ló).

A közös állatfóbiák egy részének evolúciós magyarázata is lehet, ugyanis a pókoktól vagy a kígyóktól, amelyek már őseinket is veszélyeztették, ösztönösen irtózunk. Az élősködőkkel szembeni magas undor-félelem kombináció ezzel szemben annak köszönhető, hogy a mikroszkopikus lárváikat a testünkben lerakó lények szabad szemmel szinte láthatatlanok, mégis tudjuk róla, hogy bennünk vagy rajtunk vannak. Ellenpéldaként a kisebb félelmi szintet elérő kukacot lehet felhozni, amelytől éppen azért nem félünk annyira, mert jól láthatók, ezért el tudjuk kerülni, hogy érintkezzünk velük.

Míg a kérdőív női kitöltői általánosságban is magasabb pontszámot adtak az állatoknak mindkét (félelem, undor) vonatkozásban, ez leginkább az élősködők esetében volt szembetűnő. A pszichológusok szerint ez is az evolúcióval magyarázható, mivel „a nőknek különösen elővigyázatosnak kell lenniük a kórokozókkal szemben, hiszen az nem csak az ő, hanem a gyermekeik egészségét is veszélyeztetik.”

Azok, akik beszámoltak az egyes állatokhoz fűződő korábbi traumatikus élményeikről (kutyaharapás, macskakarmolás, darázscsípés), a pontszámok szerint kevésbé félnek az adott állatoktól. Erre magyarázatot adhat, hogy az állatoktól jobban félő emberek általában óvatosabban is bánnak velük, így nagyobb eséllyel kerülik az ilyen eseteket. „Az eredményeink azt mutatják, hogy a félelem és az undor megvédheti az embereket az ártalomtól” – foglalták össze a kutatók.