Sokkal súlyosabban hat az emberi szervezetre a beltéri szén-dioxid, mint eddig gondolták

A beltéri szén-dioxid (CO2) gyakran előforduló szintje már elég ahhoz, hogy kárt tegyen az egészségben, a stressz mellett csont- vagy vesebetegségeket is okozhat – írják a Nature Sustainabilityben megjelent tanulmányukban amerikai orvoskutatók. Míg korábban úgy tartották, hogy a szén-dioxidnak legalább az 5000 ppm-es szintet el kell érnie, hogy hatással legyen az emberi egészségre, most arra jutottak, hogy már 1000 ppm-től (részecske per milliótól) veszélyes, és ez rengeteg iskolát, irodát, lakást érinthet.

A levegőszennyezést vizsgáló kutatások középpontjában általában a finomszemcsés szálló por és a nitrogén-oxidok állnak, a Guardian szerint jóval kevesebb szó esik a szén-dioxid káros egészségügyi hatásairól – ezt a lemaradást igyekeztek pótolni a chicagói Északnyugati Egyetem és a Wisconsini Egyetem kutatói. „Elég bizonyítékunk van ahhoz, hogy aggódjunk, de ahhoz kevés, hogy megijedjünk. Mindenesetre nem tétlenkedhetünk” – mondta a lapnak Michael Hernke, az összegző tanulmány egyik szerzője.

A kutatók 18 olyan korábbi tanulmányt vizsgáltak, ami a különböző CO2 -szintek emberekre és állatokra gyakorolt hatásaival foglalkozott, és megállapították, hogy a túlzsúfolt vagy rosszul szellőző iskolai termekben, irodákban vagy otthoni szobákban szinte kivétel nélkül 1000 ppm fölötti értékeket mértek, de a légkondicionált vonatokon és repülőgépeken mért szintek is átlépték az ezres határt – ez azért is fontos, mert ezekben a belső terekben általában több órát töltenek az emberek.

A magas irodai CO2-szint a felére csökkentheti a kognitív képességeket

„Azért is foglalkozunk a benti környezettel, mert a legtöbb ember ezekben tölti idejének 60-80 százalékát” – mondta Hernke. Több vizsgált tanulmány foglalkozott a szén-dioxid az emberi teljesítőképességre gyakorolt hatásával – az egyikben 24 irodai alkalmazott kognitív teljesítményét mérték, és az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik egy 1400 ppm-es CO2 -szintű irodában dolgoztak, 50 százalékkal rosszabbul teljesítettek a teszten, mint azok, akiknek az irodájában csak 550 ppm-et mértek.

Az állatokra gyakorolt hatást vizsgáló tanulmányokból kiderült például, hogy a több órán keresztül 2000 ppm szén-dioxidnak kitett állatoknál gyulladásos reakciót észleltek, ami vérerek károsodásához vezethet. A 2000 és 3000 ppm közötti szintekhez emellett olyan hatásokat társítanak, mint a stressz, a vesék ereiben bekövetkező meszesedés vagy a csontok demineralizációja.

A kutatók figyelmeztetnek, hogy a kültéri CO2 -szint emelkedése egyben beltéri szintemelkedést is eredményez, és ezt a légkondicionálók iránti növekvő kereslet vagy az urbanizáció csak fokozza, ahogy az is, hogy az emberek egyre kevesebb időt töltenek a szabadban.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: