A világ legunalmasabb feladatával tesztelték a Washingtoni Egyetem pszichológusai, mi történik az emberi agyban unatkozás közben. Kiderült, hogy a gyakran unatkozók idegrendszere nem különbözik alapból azokétól, akik gyakorlatilag sosem unatkoznak, és bármilyen helyzetben képesek lekötni magukat. Csakhogy amint beütnek az unatkozás percei, az agyuk másképp reagál.

Az unatkozásról és annak potenciális egészségügyi hatásairól a pszichológusok régóta egymásnak ellentmondó véleménnyel vannak. Egyes szakemberek szerint például az unalom serkenti a kreativitást, ezért is buzdítják a nyári szünet beköszöntével módszeresen a szülőket évről évre, hogy ne táblázzák be gyerekeik minden szabad percét izgalmas programokkal, inkább hagyják őket unatkozni, remélve, hogy attól kreatívabbá válnak, és jobban megismerik önmagukat.

Mások szerint viszont a rendszeres unatkozás kifejezetten káros lehet. John Eastwood kanadai pszichológus például néhány éve nem kevesebbet állított, mint hogy a gyakran unatkozók hajlamosabbak a depresszióra, a szorongásra, sőt, akár az alkohol- és drogfogyasztásra, valamint a kóros mértékű zabálásra is. Szerinte az unatkozás azt jelzi, hogy valaki nem képes megfelelően reagálni a belső vagy a külső ingerekre, nem vesz észre olyan információkat, amelyek ahhoz kellenének, hogy örömteli tevékenységekben vállaljon részt. Eastwood szerint az unalom nem más, mint a koncentrációs képesség és a figyelem hiánya, ami már önmagában sem tekinthető hasznosnak.

Te megismernéd magad, de az agyad mást diktál

A mostani kutatás az unalom e kétféle, egymással szöges ellentétben lévő megközelítését igyekszik valamiképp közös nevezőre hozni. A kutatók előfeltevése az volt, hogy a krónikus unatkozók idegrendszere eltérhet az unalmas perceket könnyebben elütők agyi szerkezetétől. Hogy ennek utánajárjanak, miután kérdőívvel mérték fel unatkozási szokásaikat, 54 fiatal felnőttet arra kértek, hogy végezzenek el egy hosszú percekig tartó, rendkívül unalmas és monoton feladatot: teljesen egyforma korongokat kellett egy képernyőn negyedfordulatokkal elfordítaniuk. A kutatók a résztvevők agyhullámait EEG-készülékekkel figyelték a feladat előtt, majd a feladat közben is. 

A kutatók elsősorban a frontális agyi lebenyek aktivitását vizsgálták. A bal oldali frontális lebeny fokozott aktivitása ugyanis jelzi, amikor valaki azzal próbál úrrá lenni egy számára unalmas helyzeten, hogy aktívan máson kezd gondolkodni. Magyarán: másfajta stimuláció után néz, ha máshol nem, hát saját magában. A jobb oldali frontális lebeny fokozott aktivitása ezzel szemben azoknál figyelhető meg, akik szorongásos vagy depressziós tünetektől szenvednek.

A kutatásból az derült ki, hogy miközben az alapvető agyi aktivitás tekintetében nem tértek el egymástól azok, akik azt vallották, hogy bármikor képesek lefoglalni magukat, illetve akik előzőleg gyakori unottságra panaszkodtak; a feladat végzése közben már jelentős különbség alakult ki a frontális lebenyeik aktivitásában. 

Az unalomnak inkább kitett kísérleti alanyoknak a jobb, míg a külső vagy a belső ingerekre könnyebben reagálóknak a bal oldali frontális lebenye vált aktívabbá a feladat végzése közben.

Hogy segít ez elűzni az unalmat a gyakorlatban?

A Washingtoni Egyetem kutatói egyelőre nem tudják, mivel lehetne a baloldali frontális lebeny aktivitását növelni azokban is, akiknél ez nem történik meg magától, de azt ígérték, hogy a jövőben ezt is kiderítik. 

Noha a tanulmány felnőttekkel foglalkozik, a gyerekunatkozás haszna legalább ennyire nem kézenfekvő. Egyre több gyermeket diagnosztizálnak például hiperaktív figyelemzavarral, és számukra az unalom egyet jelent az elviselhetetlen kínnal. Ha egy kórosan ingerkereső gyermeket unatkozni hagynak, jelentősen megnő a veszélye, hogy figyelemfelkeltő viselkedésével nemcsak magára haragít másokat, de akár kárt is tehet magában. Hosszú távon pedig jobban fenyegeti a klinikai értelemben vett depresszió is. Ugyanez egyébként a hiperaktív figyelemzavarral küzdő felnőttekre is igaz. 

Az új kutatások fényében az átlagos ütemben fejlődő gyerekeket sem feltétlenül jó hosszabb távon unatkozni hagyni, már csak azért sem, mert az unalom a gyerekeknél sokszor például annak a jele, hogy nem tudnak mit kezdeni a saját érzelmeikkel, nem tudják megfogalmazni, ennek következtében kezelni sem azokat. Célravezetőbb megtanítani, hogyan ne unatkozzon. Például azzal, ha észrevesszük, ha azért nyűglődik és bombáz kérdésekkel, mert kapcsolatot akar teremteni. Segítenek a napközbeni ismétlődő feladatok, és persze az is, ha aktívan megtanítjuk – például izgalmas programok szervezésével – pontosan hogyan is lehet agyonütni az időt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: