Vigyázz, ha túl sok chilit eszel, hamarabb jöhet az időskori elbutulás!

2019.07.29. · tudomány

Összefüggést talált a demencia előfordulása és a csípős étrend között egy új kutatás, amelyben a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatói is részt vettek. 

A 15 évet felölelő, nagymintás vizsgálatban 4582 kínai 55 év feletti felnőtt életét követték, és bizonyítékot találtak rá, hogy ha valaki rendszeresen napi 5 dekagrammnál több chilit fogyasztott el, annál gyorsabban eljött és ment végbe a kognitív hanyatlás. Az összefüggés még erősebb volt a vékony testalkatú chilikedvelőknél.

A napi legalább 50 gramm chilit fogyasztóknál kétszer nagyobb volt az emlékezetromlás és a szellemi hanyatlás kockázata. „Miközben korábbi kutatásaink szerint a chilifogyasztás jó hatással van a testsúlyra és a vérnyomásra, a mostani vizsgálatunk arra jutott, hogy ezzel ellentétes hatást fejt ki az idős emberek kognitív képességeire” – mondta Zumin Shi kutatásvezető, a Katar Egyetem munkatársa.

A vizsgálatban a friss és a szárított chili fogyasztását is vizsgálták, ugyanakkor az édespaprika és a fekete bors fogyasztása nem képezte a kutatás tárgyát – mondta Ming Li, a Dél-afrikai Egyetem epidemiológusa, aki ugyancsak szerzőként jegyzi a jelen kutatást.

A kutatásból az is kiderült, hogy a rendszeres chilifogyasztóknak átlagosan kisebb jövedelmük volt, ahogy a testtömegindexük is kisebb volt, és a chilit nem evőkhöz képest fizikailag aktívabban éltek. A kutatók szerint a normál testsúlyúak valószínűleg érzékenyebbek a chili hatóanyagára, mint a túlsúlyosak, ezért nagyobb a kapszaicin memóriára és a testsúlyra gyakorolt hatása is. 

Az eredményt ugyanakkor árnyalja, hogy a kognitív hanyatlás mértékével az iskolai végzettség is összefügghet – ez a problémakör még további kutatást igényel.

Ki az, aki ennyi chilit elfogyaszt egy nap? – merülhet fel a kérdés. Li szerint a chili a legnépszerűbb fűszer a világon, különösen Ázsiában, Európában azonban nem jelentős a fogyasztás. Kína bizonyos részein, így például Szecsuan és Hunan tartományokban minden harmadik felnőtt naponta fogyasztja a csípős fűszert. Jelen kutatás állítólag nagy port kavart a múlt héten a kínai Weibo közösségi oldalon, több mint 300 millióan megtekintették a cikket, és sok chilikedvelő fejezte ki kétségeit a megállapításokkal kapcsolatban.

photo_camera Chilievő verseny női mezőnye Kína Csianghszi tartományában Fotó: Jiao zi/Imaginechina

Egy 2016-os kutatás, amely a chili fogyasztásának kulturális okait és körülményeit vizsgálta, megemlíti, hogy a legkevesebb pirospaprika az észak-európai országokban fogy, ott napi 1 grammra jön ki az átlagfogyasztás, míg a skála másik végén, Mexikóban és Dél-Koreában napi 15 gramm jut minden egyes emberre. Az biztos, hogy a fűszer világszerte egyre népszerűbb, 1991 és 2001 között több mint megkétszereződött a globális száritottchili-fogyasztás. 

1 gramm chiliben átlagosan 3 milligramm kapszaicin található. A kapszaicin az az alkaloid, amely állítólag felgyorsítja az emésztést, a fogyást, és gátolja az érrendszeri betegségek kialakulását. Ez volt azonban az első longitudinális vizsgálat, amely a tartós fogyasztás és a kognitív képességek alakulásának összefüggéseit kutatta, és nem hozott túl biztató eredményt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás