A magyarországi német biztonsági rendőrség vezetője: Hans-Ulrich Geschke

Hans-Ulrich Geschke neve még a magyar történészek előtt is alig ismert. Ez az ismeretlenség sajnálatos, hiszen Magyarország történetének tragikus 1944-es évében Geschke kulcsszerepet játszott: ő volt ugyanis a német megszállás hierarchiában a biztonsági rendőrség magyarországi parancsnoka. Ebből a szerepéből következett, hogy ő irányította az összes letartóztatási, emberrablási akciót is a német megszállás alatt. Amint látni fogjuk, életének fonala a magyar történelemmel más pontokon is összefonódott.

Geschke 1907. május 16-án született az Odera folyó melletti Frankfurtban. Jogot végzett, és 1931-ben disszertációjával (harmadik személy viszonya szerződésszegés esetén) akadémiai doktori címet szerzett. 1932-ben lépett be az NSDAP-be, egy évvel később az SA-ba. Már a náci hatalomátvétel előtt a biztonsági rendőrségnél helyezkedett el, első munkahelye Dortmundban volt. 1935-1938 között a kieli gestapo-kirendeltséget vezette. Rövid saarbrückeni vezénylés után Prágába küldték, ahol az ottani, több mint 800 fős állományával rendkívül nagynak számító Gestapo főnöke lett. Beosztottai strébernek és szigorúnak jellemezték, aki azonban állítólag „felesleges” [sic!] kilengéseket nem tűrt el – így megakadályozta 1940-ben az SA által tervezett prágai zsinagógagyújtogatást is. 

309 halálos áldozat

Másrészt viszont Geschke neve összeforrott az egyik legsúlyosabb, cseh földön elkövetett tömeggyilkossággal, amire Karl-Hermann Frank, a Cseh-Morva Birodalmi Protektorátus felsőbb SS- és rendőri vezetője adott utasítást. Reinhard Heydrich (a Cseh-Morva Protektorátus és a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője) 1942. május 27-én történt meggyilkolása után ő koordinálta az Angliából ejtőernyővel ledobott tettesek utáni nyomozást, ami az érintettek megsemmisítésével zárult (a merénylők egy prágai templom kriptájába menekültek, ahol miután rejtekhelyüket a Gestapo felfedezte, tűzharcban elestek illetve öngyilkosságot követtek el). 1942. június 24-én ő készítette el a lidicei tömeggyilkosságról szóló jelentést – aznap Lezaky falu lakosait is kivégezték, bár egyik településnek sem volt köze a merénylőkhöz, csupán a Gestapo vélelmezte, hogy segítséget nyújtottak nekik még korábban. A megtorló akcióknak összesen 309 halálos áldozata volt. 

Magát a tömeggyilkosságot a német biztonsági rendőrség és az Ordnungspolizei hajtotta végre a cseh csendőrség logisztikai segítségével. Az akció első számú felelőse Horst Böhme, a Cseh-Morva Birodalmi Protektorátus SS-és rendőri vezetője volt, Geschke az ö közvetlen alárendeltjeként vett részt a tömeggyilkosság megszervezésében. A megtorlás azonban ez után is folytatódott, dacára annak, hogy a cseh lakosság zöme egyáltalán nem volt a német megszállókkal ellenséges: Heydrich temetésére több tízezer cseh is eljött leróni tiszteletét. Lidice és Lezaky nevét rendelettel még a telekkönyvekből is törölték és a megsemmisítési parancsot azokra is kiterjesztették, akik a lidicei lakosokkal baráti vagy rokoni viszonyban voltak. A megtorlás hónapokon keresztül tartott és összesen több mint 3188 halálos áldozatot követelt (ebből 466 csak azért mert ismerőseik körében helyeselték Heydrich halálát).

Megemlítendő, hogy csupán két esetben hajtottak végre a szövetségesek merényletet náci vezetők ellen. Wilhelm Kube fehéroroszországi Genaralkomissar és Reinhard Heydrich személye ugyanazért volt fontos: mindketten viszonylag hatékonyan tudták biztosítani a megszállt területek kollaborálását és nem voltak „túl kegyetlenek” abban az értelemben, hogy az kontraproduktívnak bizonyult volna. Ebből a szempontból ezek a merényletek titkosszolgálati „aktív intézkedésnek” tekinthetőek és céljuk éppenséggel nem a terror csökkentése, hanem növelése volt.

Megalapozták a magyarok elűzését

Az Operation Anthropoid, azaz Heydrich meggyilkolásának ötlete a londoni cseh emigráns kormány vezetőjétől, Edvard Benestől származott, akit rendkívül nyugtalanított a cseh lakosság részéről tapasztalható antifasiszta ellenállás erőtlensége. Abban bízott, hogy a terrormerénylet véres megtorlást von majd maga után, ami viszont a cseh ellenállásra is motiválóan hat, illetve növeli a cseh emigráció presztízsét. Terve be is vált: nagyrészt a lidicei megtorlás hatására 1942. augusztus 5-én a brit kormány visszavonta a müncheni egyezmény kapcsán korábban tanúsított elfogadó álláspontját, 1942. szeptember 29-én pedig Ján Masaryk, az emigráns kormány külügyminisztere a nyugati szövetségesek jóváhagyásával kiadhatott egy proklamációt, amely a müncheni egyezményt (és nyomában az I. bécsi döntést is) visszamenőleges hatállyal érvénytelennek nyilvánította. Ennek kapcsán a szövetségesek a szlovák-magyar viszonnyal egyáltalán nem foglalkoztak, sőt nagyvonalúan eltekintettek attól is, hogy Szlovákia a kérdéses időszakban éppenséggel a náci Németország szövetségese volt (ami a szlocák politikai emigráció teljes súlytalanságára utal). Mindez magyar szempontból fatális következményekkel járt, mert kevesebb, mint három évvel később a teljes visszatért felvidéki sáv elvesztésének és a magyar lakosság egy része elűzésének megalapozása volt.

Geschke 1942 szeptemberében a poseni (1945 után Poznan, Lengyelország) biztonsági rendőrség parancsnoka lett, december 17-én ugyanebbe a pozícióba Drezdába helyezték át. Előbbi munkahelyén az idő rövidsége dacára megismerkedhetett a Faj- és Telepítéspolitikai Hivatal (Rasse- und Siedlungshauptamt) segítségével lebonyolított lengyelellenes kitelepítési akciókkal és az ezekhez fűződő, döntően zsidókat érintő tömeggyilkosságokkal. Emellett itt a poseni VII. számú erődben külön koncentrációs tábort működtethetett, amelyben folyamatosan zajlottak kivégzések is.

Letartóztatások a telefonkönyv alapján

Magyarország megszállása után (hivatalosan 1944. április 17-től) Geschke lett a magyarországi biztonsági rendőrség erőinek parancsnoka. Közvetlen felettese Otto Winkelmann tábornok a magyarországi felsőbb SS- és rendőri vezető (Höhere SS- und Polizeiführer) volt, beosztottai közé tartozott elvileg Adolf Eichmann is (aki azonban a deportálások ügyében nem Geschkétől, hanem közvetlenül Berlinből kapta utasításait).

A megszállás után első tette a budapesti telefonkönyv alapján 200 zsidós nevű és doktori fokozattal rendelkező személy letartóztatása volt. Március 19-én este azonban már 2000 vezető állású zsidó letartóztatását jelentette Berlinbe (feltehetően tízszeresre növelte a valós számot). Hatásköre kezdettől fogva tisztázatlan volt, épp úgy mint ahogyan a német megszállás jogi keretei sem lettek kialakítva. Ebből folyamatos feszültségek származtak, mivel Geschke egysége nemcsak zsidókat hurcolt el, hanem magyar országgyűlési képviselőket, sőt felsőházi tagokat is letartóztatott. Az összes letartóztatott létszáma 1944 májusára már meghaladta a 3500 főt. A magyar antifasisztának tekintett közéleti szereplők üldözése mellett Geschke feladata volt a magyarországi lengyel és francia ellenállási mozgalom megsemmisítése is. Ez a terület egyébként eleinte elég sok munkát adott. A magyarországi lengyel ellenállás hálózatait, valamint a Mussolinitől, illetve a vichy-kormánytól elforduló olasz és francia kolóniát illetve a vélt angol-amerikai vagy szovjet kémeket a BdS számolta fel – minden esetben a magyar politikai rendőrség segítségével. Voltak azonban esetek, amikor a BdS kudarcot vallott: például nem tudták elhurcolni Bethlen István volt miniszterelnököt. 1944 nyarán a folyamatos magyar tiltakozások hatására végül Geschke megállapodott a HM 21. osztályával arról, hogy a Gestapo által elfogott külföldi személyeket kihallgatás után a honvédségnek adják át. A magyar fél a lebukott angol, amerikai vagy lengyel szökevényeket az átadás után azonban elengedte, hogy ezzel is bizonyítsa a nyugati szövetségesek felé jóindulatát. Ez Geschke előtt sem maradt titok és az átadások elég hamar megszűntek. Néhány prominens magyar letartóztatott, mint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar volt főnöke, Kádár Gyula Gyula vezérkari ezredes a magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás vezetője és Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselő a magyar kormány folyamatos intervencióinak köszönheten kiszabadulhatott a Gestapo karmaiból. A legtöbb letartóztatott azonban nem volt ennyire szerencsés. Túlnyomó többségüket néhány napon vagy héten belül először Bécsbe majd onnan Auschwitzba illetve Mauthausenbe szállították. Legtöbbjük nem élte meg a háború végét.

Geschke budapesti tevékenységét sajnos szinte teljes homály fedi. Azt lehet tudni, hogy beosztottai a fogvatartottakat rendszeresen kínozták és kirabolták. Megérkezése után nem sokkal (még március 26. előtt) Heinrich Himmler és Ernst Kaltenbrunner is Budapestre látogatott. Ekkor dőlt el véglegesen, hogy a német megszállás alapvetően „tanácsadásból” fog állni, mivel a regnáló magyar politikai elit messzemenően hajlandó volt a német kívánságok maradéktalan teljesítésére. Ezzel is függhet össze, hogy az említett kémelhárítási feladatokon és az első idők letartóztatási hullámán túl Geschke nem lett túlterhelve más problémákkal, és minden bizonnyal ezért is annyira szegényes a vele kapcsolatos forrásanyag. Mindezt egyébként azok a beszámolók is messzemenően alátámasztják, amelyek más német tisztektől származnak. Eichmannt is beleértve számukra a magyarországi tartózkodás leginkább egy gondtalan és terhek nélküli luxusnyaralást jelentett. Geschke Budapesten a Hermann Ottó utca 9. számú villában lakott, helyettese és segédtisztje a 7. számú villát foglalta el.

A városban a Gestapo már korábban is komoly besúgóhálózattal rendelkezett, Hevesi Ferenc főrabbi például már 1941 szeptemberétől az SD besúgói közé tartozott. A Gestapo hálózatának pontos száma nem állapítható meg, de Budapest ostroma után a szovjet kémelhárítás megtalálta a Gestapo iratainak egy részét és abból nyolcvan ügynököt azonosított be. Nagyon fontos ügynökök működtek Horthy közvetlen környezetében (pl. Brunswick György, a Kormányzó útimarsallja) illetve a m. kir. csendőrség vezetésében is.

Geschke munkáját a Gestapo budapesti hálózata rendkívül jól előkészítette, Egysége előre megírt letartóztatási listákkal érkezett Budapestre. Stábja azonban nem volt túl nagy létszámú: az általa irányított nyolc parancsnokság (Kommando der Sicherheitspolizei, a továbbiakban KdS) közül a legnagyobb, azaz a budapesti teljes létszáma is csak 33 fős volt.

Ügyetlen emberrablásért Vaskereszt

Geschke helyzete a román kiugrás után teljesen megváltozott. A korábbi eseménytelen hetek helyett egyszerre lázas tevékenység indult Magyarország kiugrásának megakadályozására. Emellett a munka nélkül maradt Eichmannt Geschke Arad-Temesvár térségébe vezényelte, ahol a tapasztalt szállítási szakembernek az ottani németség evakuálását kellett lebonyolítania. Az akció szinte teljes kudarcot vallott, az érintettek túlnyomó többsége nem is sejtette, hogy mi vár rá, és nem akarta elhagyni több száz éves otthonát.

Bakay Szilárd és ifj. Horthy Miklós elrablásának megszervezése részben Geschke műve is volt. Bakay mint a budapesti I. hadtest parancsnoka volt a kiugrási előkészületek első számú katonai felelőse, erről Geschke beépített embereinek köszönhetően pontos ismeretekkel rendelkezett. Otto Winkelmann 1944. október 25-én kelt jelentése szerint október 6-án, a Tiszántúlon kibontakozó szovjet offenzíva első napján ő adott erre Geschkének parancsot, 24 órán belüli végrehajtást követelve. Ehhez képest a végrehajtás nyögvenyelősre sikeredett. Bakayt és segédtisztjét 8-án elrabolták, az ifj. Horthy elleni akció azonban először nem sikerült. Végül két, magát a Tito-féle jugoszláv ellenállás vezetőjének kiadó beépített ügynök segítségével 1944. október 15-én reggel ifj. Horthyt is az Eskü (ma Március 15.) téren tőrbe csalták és elrabolták. Geschke feltehetően ezért a hadműveletért kapta meg a II. osztályú Vaskeresztet. Az ügyről készült jelentések elhallgatták, hogy az akció valójában egyáltalán nem a terveknek megfelelően zajlott le, és ebben az ügyetlen kivitelezés komoly szerepet játszott. Winkelmann jelentésében is az szerepel, hogy ifj. Horthy elfogását először „buta közjátékok” tették lehetetlenné és neki igazából magától fel kellett volna ismernie azt, hogy október 15-én az Eskü-téren csapdába csalják – ez indirekt elismerése annak, hogy a végrehajtás során súlyos szakmai hibák történtek, és a németeket csak ifj. Horthy teljes óvatlansága mentette meg a lebukástól.

Nem úgy alakult, ahogy tervezték

A kivitelezés október 15-én sem a németek tervei szerint alakult. Az eredeti terv ugyanis az lett volna, hogy ifj. Horthyt „in flagranti” éppen tárgyalás közben tartóztatják le. Otto Skorzeny Sturmbannführer azonban nem várt eleget, és már a letartóztatás előtt tűzharcba keveredett a téren várakozó magyar testőrökkel. Ráadásul Geschkének már korábban Lázár Károly vezérőrnagyot, a Testőrség parancsnokát és Hardy Kálmán altábornagyot, a m. kir. Folyamerők parancsnokát is le kellett volna tartóztatnia, de ezeket az akciókat nem tudta végrehajtani – Hardyt csak 15-én éjfélkor, saját tisztjei tartóztatták le, Lázár Károly 16-án reggel a Kormányzó utasítására szüntette be a harcot.

1944. december 24-én Eichmannal együtt közvetlenül a város bekerítése előtt elmenekült Budapestről. 1945. január 16-án még mint a magyarországi biztonsági rendőrség és SD parancsnoka írt Balfról Pataschits Évának egy kondoleáló levelet. Az 1909-ben a Dárda/Jenőfalva községben (akkor és a levél írásának időpontjában Magyarország, jelenleg Szerbia) született Pataschits Ferencet a német (?) származása miatt kényszerből vagy önként a német-magyar államközi megállapodás alapján a Waffen-SS besorozta, és feltehetően életkora illetve testi adottságai miatt nem frontalakulathoz, hanem a magyarországi biztonsági rendőrséghez vezényelte. 

Pataschits mint az SD 1944 november elején felállított fél zászlóalj harcerejű riadóegységének rendfokozat nélküli katonája Kispest-Vecsés térségében november 6-án elesett. Maradványait november 15-én temették el katonai tiszteletadás mellett Kispesten. Geschke 1944. november 23-án már személyesen írt az özvegynek, de a levél elveszett és az özvegy 1944. december 18-án mit sem tudva kért információt Geschkétől, amire ő 1945. január 16-án válaszolt. Ugyanebben az időben jelentette Berlinbe a neki történt Szent Korona Rend adományozását.  Az utolsó nyom, amely vele kapcsolatos, 1945. április 4-én Szappanos István (Endre László nyilas kiűrítési kormánybiztos unokatestvére) naplójában található, mert Szappanos aznap találkozott vele (érdekes módon személyéhez a naplóíró semmilyen kommentárt sem fűzött, noha tudnia kellett, hogy ki a „Geschke ezredes”, akinek az Endre-rokonságot fogadnia kellett volna).

Mindez azért érdekes, mert Geschkét 1945 után több ország kísérelte meg felkutatni és felelősségre vonni. Geschke azonban hivatalosan már budapesti vezénylése után eltűntnek minősült, egyes publikációk szerint a magyar fővárosban halt meg. 1959-ben a frankfurti bíróság holttá nyilvánította. Mint láthattuk, 1945-ben Geschke biztos az élők között volt és ezt követő halálánál sokkal valószínűbb, hogy identitást váltott, és valamilyen számára biztonságos országba menekült.

A szerző történész, az MTA II. világháború története albizottság kutatója.