Látványosat bukott a nemzetközi aukciós piac az év első felében

17,4 százalékkal csökkent a nemzetközi aukciós piac forgalma 2019 első felében, a 6,98 milliárd dollár az évtized harmadik legrosszabb eredménye.

A nagy nemzetközi műpiaci adatbázis, az Artprice idén a korábbi gyakorlattól eltérően egy féléves összefoglalóval is meglepte az aukciós piac iránt érdeklődőket. Ez azért fontos, mert a trendekre odafigyelők menet közben eddig lényegében csak az aukciósházak egyes árverésekről szóló közleményeire támaszkodhattak, márpedig ezek szinte kivétel nélkül győzelmi jelentésekként vannak megfogalmazva – láttunk-e már valaha is olyan sajtóközleményt, amiben egy aukciósház bevallotta volna, hogy mondjuk legutóbbi aukciója az utóbbi évek leggyengébb forgalmát produkálta, az el nem kelt művek szokatlanul magas arányával és a várakozástól messze elmaradó leütési árakkal? Ezekben a jelentésekben legfeljebb a sorok között olvasva lehet érdemi információra bukkanni, és az igazság pillanata akkor jön el, amikor hozzáférhetővé válnak az összefoglaló számok. Mindenképpen jó tehát, hogy ez most év közben is megtörtént; ráadásul a nemzetközi piacon, a hazaitól eltérő módon, egyértelműen az első félév az erősebb, így ennek számaiból már az év egészére is lehet óvatos következtetéseket levonni.

Mi lehet a magyarázat a visszaesésre?

A bevezetőben említett forgalomcsökkenés nem, legfeljebb a mértéke váratlan; az előző két évhez képest magasabb tavalyi forgalmat kommentálva a piaci elemzők többsége már jelezte, hogy a pozitív trend idén aligha folytatódik, s figyelmeztettek arra is, hogy a tavalyi jó eredmény kizárólag az első félévi adatoknak volt köszönhető; a másodikban már megkezdődött a visszaesés. 

Magyarázat természetesen sokféle van; a legtöbben a csúcsművek kínálatának beszűkülésére hivatkoznak – mint a számokból mindjárt látni fogjuk, nem is ok nélkül. Persze minden rosszban van valami jó is: a legkedveltebb mesterek nehezen elérhetővé válása eddig háttérbe szorult művészek irányába terelheti az érdeklődést, és ebből profitálhatnak például a Nyugat-Európán és Észak-Amerikán kívüli régiókban élő alkotók és a nőművészek is, akikre ma a nemzetközi művészeti kánon újraírására irányuló, tiszteletre méltó erőfeszítések időszakában szerencsére egyébként is több figyelem jut. 

Az első félév legdrágább tétele, Claude Monet Szénakazlak című 1890-es festménye 110,7 millió dollárért kelt el a Sotheby’s-nél New Yorkban. Fotó: Wikimedia Commons

Természetesen lehetnek a visszaesésnek a művészeti színtértől távol álló és általa befolyásolhatatlan okai is, így például a nemzetközi politikai helyzet alakulásával kapcsolatos fokozódó bizonytalanság, vagy más, a műtárgyvásárlás alternatíváját jelentő befektetési formák jövedelemtermelő képességének változása. Előfordulhat az is, hogy egy-egy műtárgy, vagy műtárgyegyüttes ára emelkedik olyan csillagászati magasságba, hogy annak kiesése a következő évben önmagában jelentősen visszaveti a forgalmat. Klasszikus példa erre Leonardo Salvator Mundijának esete. A régi mesterek aukciós forgalma tavaly alig a felére csökkent 2017-hez képest, de ha a számok mögé nézünk, akkor kiderül, hogy a két évvel ezelőtti forgalom közel felét a Salvator Mundi 450 millió dollárja tette ki, ettől eltekintve a piac stabil maradt. Hasonló példát az idei első félévet elemezve is találunk: 2018 forgalmát jelentősen megdobta a legendás Rockefeller-gyűjtemény értékesítéséből befolyt 832 millió dollár, ami túlnyomó részt az első félév forgalmát gyarapította és emelte meg rögtön több mint 10 százalékkal. Ilyen értékű gyűjtemény még soha nem került a piacra, és jó eséllyel hosszú ideig nem is fog.

Részletek

Nézzük ezek után az első félév konkrét számait! Bár az Artprice adatbázisa a tavalyi év azonos időszakához képest közel 8 százalékkal kevesebb aukciót tart nyilván, a kalapács alá került és az értékesített tételek száma is minimális növekedést mutat, miközben az el nem kelt tételek aránya is nőtt, még ha csekély mértékben is (39-ről 40 százalékra).

Az eddigi számokból már következik, hogy az értékesített tételek átlagára is csökkent, főként a legmagasabb ársávokba tartozó munkák számának erőteljes visszaesése miatt. Tízmillió dollár feletti árat az egy évvel korábbi 108 tétel helyett csak 64 ért el (-40 százalék) és 10-20 százalék közötti mértékben csökkent a tételszám az 1, illetve 5 millió dollár feletti tételek esetében is.

Ami viszont jó hír, hogy a piacra az első félévben visszakerült művek értékesítésével eladóik átlagosan évi 4,6 százalékos hasznot könyvelhettek el, 13 évnyi átlagos tartási idő után. Még impresszívebb az Artprice100© index – ez a mutató a piac által a legutóbbi öt évben leginkább kedvelt száz művész újból árverésre kerülő műveinek átlagos értéknövekedését jelzi. A művészek listáját pedig minden évben módosítják a piac alakulásának függvényében. Ez az index most 16 százalékon áll, és ez az igen jó eredmény leginkább a kínai Fu Baoshi és Wu Guanzhong, továbbá Robert Rauschenberg, Frank Stella és Martin Kippenberger művei gyors áremelkedésének köszönhető.

Az Artprice ezúttal is összeveti a kortárs művek 2000 óta tapasztalt értéknövekedését a legfontosabb tőzsdei indexekkel. Saját kortárs indexük napjainkban lényegében azonos szintet mutat, mint a NYSE és az S&P, ami a kortárs művészetbe történő befektetés versenyképességét mutatja.

Robert Rauschenberg Buffalo II. című festményéért a Christie’s-nél New Yorkban 88,8 millió dollárt adtak. Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS/AFP

A forgalom a nemzetközi műkereskedelem valamennyi vezető központjában visszaesett, igaz különböző mértékben – az USA-ban 20, az Egyesült Királyságban 25, Kínában és Franciaországban viszont csak 12-12 százalékkal. A 15 legnagyobb forgalmú ország közül csak háromban bővült az értékesítés: a 14. helyre előlépett Csehországban 24 százalékkal, a 15. Svédországban 15 százalékkal, míg az 5. Németországban 2 százalékkal.

Picasso és Modigliani űrt hagyott maga után

Apró változások az egyes művészettörténeti korszakoknak a forgalomból való részesedésében is megfigyelhetők: a régi és a kortárs mesterek aránya növekedett, míg a modern mestereké csökkent. (Utóbbi kategória alatt az Artprice-nál az 1860-1919 között született művek értendők.) A régi mesterek aránya – és az egész első félévi aukciós forgalom – jelentősen javult volna, ha néhány nappal az árverés előtt nem vonták volna vissza egy toulouse-i aukcióról Caravaggio Judit lefejezi Holofernészt című, egyes szakértők által megkérdőjelezett szerzőségű festményét, aminek árát a 100 millió feletti sávba várták. A visszavonás oka nem a vitatott szerzőség volt, hanem egy „nagy múzeumhoz közel álló magángyűjtő” ajánlata, akinek személyéről ugyanúgy nincs hivatalos információ, mint a vételárról. A modernek visszaesése nem kis részben a szektort éltető és az elmúlt években aukciókon számos kiemelkedő munkával szerepelt Picasso és Modigliani csúcsműveinek teljes hiányával magyarázható. Picasso persze számtalan kisebb munkájának köszönhetően Claude Monet mögött így is az első félév második legnagyobb forgalmú művésze volt.

Az abszolút rekordok nem forogtak veszélyben, de számos művész ért el életműrekordot. A tíz legmagasabb összegű életműrekord tulajdonosai között érdekes módon nem az egyébként legnagyobb árnövekedést produkáló kortársak vannak többségben, hanem olyan impresszionista és posztimpresszionista mesterek mint Monet, Signac, Caillebotte és Bonnard. Közülük Monet Szénakazlak című munkája hozta az év eddigi legmagasabb árát, 110,7 millió dollárt. A festmény legutóbb 1986-ban szerepelt nyilvános aukción és akkor 2,5 millió dollárért kelt el, azaz azóta évi 12 százalékos hozamot termelt tulajdonosának. Jeff Koons lufinyuszija 91 millió dollárral az élő művészek rekordját döntötte meg. A nőművészek közül Louise Bourgeois-hoz fűződik a legjobb eredmény: pókszobrainak egyikéért 32 millió dollárt adtak. Mellette négy további nőművész, a 18-19. századi Elisabeth Vigée-Lebrun, az amerikai 20. századi absztrakt expresszionista Lee Krasner, továbbá két élő művész, Yayoi Kusama és Julie Mehretu ért el 5 millió dollárt meghaladó életműrekordot.

A magyar piac

Nagyon röviden arról – az Artprice ezzel már nem foglalkozik – hogy mennyiben érvényesültek a globális trendek a hazai piacon. Annyiban mindenképpen, hogy a csúcsműveknek a magyar piac is kezd szűkében lenni, ugyanakkor ez a forgalom volumenére egyelőre alig van hatással; az igazán értékes munkákért a gyűjtők hajlandóak mélyebben a zsebükbe nyúlni. Míg a tavalyi első félévben a nyolc legdrágább tétel átlagára 49 millió forint volt, idén már 67 millió; természetesen nincs szó arról, hogy a piac egészét hasonló mértékű bővülés jellemezné. Pontos forgalmi adatok nem állnak rendelkezésre, de a nagyobb házak adatai alapján biztosra vehető, hogy a forgalom nem csökkent tavalyhoz képest. A piacra új szereplők is beléptek, nőtt az árverések és az azokon kínált tételek száma is. Ugyancsak részinformációk alapján feltételezhető viszont, hogy emelkedett az el nem kelt tételek aránya is, ami legalábbis a nagyobb házaknál így is jobb a nemzetközi átlagnál.

Az írás Emőd Péter művészeti újságíró munkája, eredetileg az Artportalon jelent meg augusztus 16-án. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: