Nemsokára a Facebookon is küldhetnek riasztásokat a helyi önkormányzatok
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Új funkciót kap a Facebook, a közösségi oldal nemsokára már helyi riasztásokat is ki tud adni. Ilyenkor az önkormányzatok üzenhetnének a felhasználóknak vész (erdőtűz, hóvihar, miegyéb) esetén. A Facebook ezzel kifejezetten a vészhelyzetekre készül, ezen belül is a lövöldözésekre. A funkció először az Egyesült Államokban lesz elérhető.
A riasztásokat a cég 2018-ban kezdte fejleszteni 350 önkormányzat bevonásával, most több tízezer szerv adhat ki lokális riasztásokat. Anthea Watson Strong, a Facebook projektmenedzsere szerint az így kiadott értesítések jóval több embert fognak elérni, mint az eddigi hírek. Jimmy O'Keefe, a cég marketingmenedzsere szerint a szolgáltatás egyelőre megmarad az amerikai piacon, első körben arról akarnak meggyőződni, hogy minden rendben működik, utána lehet csak szó arról, hogy szélesebb körben is elérhetővé tegyék.
Az eddigiek során már élesben is tesztelték a rendszert: Kaliforniában egy árvíz alkalmával értesítették ezen az úton a helyi lakosokat az evakuációról, Tennessee államban pedig egy eltűnt személyről adtak hírt vele. A felhasználók 80 százaléka hasznosnak találta az új fejlesztést, 43 százalékuk pedig cselekedett is, miután megkapta a hírt – erre a Cnet azt a példát hozta fel, hogy ha egy autófeltörő bandáról érkezik jelentés, a felhasználók közül ennyien mentek ki megnézni, hogy minden rendben van-e a kocsijukkal.
Hasznos, ha egyáltalán elérhető
Egy másik vészhelyzetekre fejlesztett funkció már évek óta elérhető a közösségi oldalon: a Safety Check felhasználásával arról lehet gyorsan hírt adni az ismerősöknek, hogy jól vagyunk. A vészhelyzetet ebben az esetben 2016 óta a felhasználók definiálják; azelőtt több kritika érte a Facebookot, amiért nem minden esetben tette elérhetővé a funkciót. Peter Cottle, a cég krízisfelelőse szerint ezt a funkciót a 2015-ös párizsi terrortámadás után elszabadult #PorteOuverte (nyitott ajtó) mozgalom inspirálta: ekkor ezzel a hashtaggel adták hírül az üzletek és a magánemberek, hogy az ajtajuk nyitva áll a rászorulók előtt.
Ahhoz, hogy az új funkciónak hasznát vegyék, persze szükséges az is, hogy a Facebook még krízishelyzet esetén is elérhető legyen – ez pedig különösebb katasztrófák nélkül sem jön mindig össze.
A Facebook bekeményít, elsőként az élőzés szabályait szigorítja
Az élőben közvetített christchurchi terrortámadás miatt a Facebook eltörli az eddig csak a visszaesőket büntető gyakorlatot, és egyből 30 napos tiltással díjazza azokat, akik élő közvetítés közben megsértik a szabályzatot.
A világon elsőként Ausztrália állít fel Facebook- és Google-rendőrséget
Az új hatóság a féltve őrzött algoritmusokat is vizsgálná, amelyek arról döntenek, hogy ki milyen hirdetést, keresési találatot vagy posztot lát, a felhasznált adataitól függően.
Megkotlott tegnap a Facebook, tizennégy óra kellett neki, hogy talpra álljon
Történetének leghosszabb hibáját tudja a háta mögött a Facebook. A csalódott felhasználók a rivális Twitteren őrjöngtek a hiba miatt. Mostanra a világ nagy részén helyreállt a szolgáltatás, bár Ázsiából még jelentettek problémákat.