A varázsló halálára
Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József értelmiségi polgári családba született Szabadkán 1887-ben. Gyerekkorától fogva multitalentum volt, a művészetekhez különös érzékkel vonzódott. Egyszerre készült képzőművésznek és zeneszerzőnek – utóbbi területen élete végéig kísérletezett –, az utókor mégis mint az egyik legkülönösebb magyar írót tartja számon. Figyelemre méltó polgári foglalkozásában elért eredménye is, Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa (ismertebb nevén Egy elmebeteg nő naplója) című, a freudi módszertant továbbgondoló szakmunkája.
Csáth életművében az is figyelemre méltó jelenség, hogy tízéves korától haláláig naplót vezetett. Ez a naplóanyag bizonyos olvasatból önmagában is műként értelmezhető, amiből egy traumákkal, fájdalmakkal telített élet bomlik ki, amelynek lelki folyamatai pontosan és könyörtelenül feltárulnak az önelemzés során. A naplók végigolvasásával ráláthatunk erre a rövid, mintegy harminckét évig élt törékeny életre.
Halálának körülményei talán pont e naplófolyam felől vizsgálva lehetnek érdekesek és kevésbé a novellák vagy a zeneszerzemények szerzője olvasatából, noha a halál témája vissza-visszatérő elem Csáth műveiben. Novellája, A varázsló halála, valamint Hamvazószerda című drámája variációk egy témára: egy nagy formátumú ember halálát, haldoklását mutatják meg, melyben mintegy életösszegzésként feltárulnak családi és társas kapcsolatai is. Az említett művekben az anya és az apa mondatai jól szemléltetik a társadalmon kívül helyezkedő, normákat nem követő ember deviáns életstílusát.
Apa:
„Nagyon szerencsétlen vagyok ezzel a fiammal. Kedves, jó fiú volt. Azután mintha elvarázsolta volna valaki. Egyszerre nem ismertem rá. Csak magának élt. Borzasztó ember lett. Én tudtam, hogy nem jó vége lesz ennek. Megmondtam neki. Az életet nem lehet becsapni.”
Anya:
„Miért nem akartál, fiam, rendesen élni! Megházasodni. Most úgy pusztulsz el, mint valami kóbor kutya. A feleséged befogná a szemeidet! Én, látod, nem tehetem, mert halott vagyok. Hol van most az a sok nő, akik szerettek téged?”
A halál és haldoklás motívuma jelenik meg a Beethoven 3. szimfóniájának címével megegyező, Eroica című novellájában, amely a grandiózus férfi nagyközönség előtt rejtve maradt haláltusáját mutatja meg. A hősi halál motívuma további szövevényes-motivikus szinteken is megjelenik a szövegben, például a novella bárójának visszatérő álmában, ahol őt, mint Wagner híres alakját, Siegfriedet temetik.
A grandiózus férfi halálának többször elképzelt története minden esetben azt kísérli meg bemutatni, hogy a körülötte élők és önmaga hogyan zárja le a nagyszabású vagy legalábbis annak elgondolt életét. A varázsló halála című novellájában vagy a Hamvazószerdában számos, Csáth életére is ráolvasható párbeszéd található, ami nagyon izgalmas összeérése életrajznak és fikciónak. Ennek ellenére Csáth novelláinak – a történeteknek, amelyek rosszul végződnek – könyörtelen lélekfeltáró, minden érzékszervünkre ható világa a szerző személyes életének részletei nélkül is teljes világ. Éppen ezért a szerző halálának inkább a naplók, azaz az élveboncolások olvasata felől van igazi tétje.
Csáth személyes tragédiájáért a háborút okolta, noha drogproblémáival, az elvonókúrák próbáival a háború kitörése előtt is küszködött. Élete utolsó évét kisebb szakaszokban elmeklinikákon töltötte, tudatát eluralták a féltékenységi, paranoiás és hipochondriás kényszergondolatok. Állapotát súlyosbította, hogy a háború végi apokaliptikus hangulatban izgatottsága és kétségbeesése következtében még nagyobb adagokat vett magához a morfiumból, amivel már 1910 óta élt.
1918 októberében lánya született, Brenner (Csáth) Olga, akiről paranoiás kényszerképzetei hatása alatt azt feltételezte, hogy nem a saját gyermeke. Ezt követően 1919 tavaszán a bajai kórház elmeosztályára került, ahol többször öngyilkosságot kísérelt meg, majd pedig júniusban megszökött onnan. Még ebben a hónapban, 22-én otthonukban, Regőcén egy revolverrel megölte feleségét, Jónás Olgát, majd ismét sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg. Ezután újra a bajai elmegyógyintézetbe került, ahonnan a család kérésére a szabadkai intézetbe szállították át. 1919. szeptember 11-én onnan is megszökött, Budapestre akart menni, azonban a szerb határőrök feltartóztatták. Ekkor a nála lévő Pantoponból halálos dózist vett be és életét vesztette.
A naplófolyamban az éveken át tartó önpusztítást követhetjük végig, amelynek eredményét láthatjuk a tragikus végkifejletben, ugyanúgy, ahogy a művészember sorstragédiája is benne van ebben a történetben, amely sokszor ismétlődik a nemzetközi és a magyar művészetben. A 19–20. századforduló egyik legkiválóbb magyar festője, a Nyolcak művészcsoport egyik tagja, Czigány Dezső (1883–1937) is hasonló tragédiák okozója és elszenvedője volt, aki mielőtt öngyilkos lett, megölte feleségét, lányát és unokáját.
Egy művész áll az egyik oldalon fényes tehetséggel, az ember, az elmebetegség teljes elhatalmasodásával a másikon. Csáth történetét az teszi egyedivé, hogy megindító módon ő maga tudósít saját szenvedésének pillanatairól, melyek napról napra végigkövethetőek fennmaradt naplóiban, naplótöredékeiben.
A szerző a Petőfi Irodalmi Múzeum Csáth. A varázsló halála című, az író naplóit is bemutató emlékkiállításának társkurátora és az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék doktorandusza. A műhely további cikkei a Qubiten itt olvashatók.