– Valaki már megint az emberi evolúció végét vizionálja! – nagyjából így sóhajtok fel, amikor valaki újfent kijelenti, hogy megállt az emberi evolúció, esetleg azon vágyát fejezi ki, hogy álljon meg. Tette ezt legutóbb Alasdair Mackenzie, az Aberdeeni Egyetem tanára a Conversation-on. A Qubiton Vajna Tamás írt erről, szerencsére tompítva a fura kijelentés élét.

A rendszeresen felmerülő kérdés az evolúció félreértéséből ered. Sokak számára az evolúció nem más, mint diadalmenet a tökéletes ember felé. A tökéletestől messze vagyunk, és az evolúciónak sem ez a definíciója. Az evolúció az öröklődő tulajdonságok gyakoriságának változása az időben egy populációban. Az evolúcióhoz szaporodás, öröklődés és változatosság szükségeltetik. Az ember minhárom tulajdonsággal rendelkezik, így evolúcióképessége megmaradt.

A szelekció hiánya is evolúciós változást okoz

A képesség az evolúcióra persze nem jelenti, hogy ténylegesen lesz is evolúció. Ehhez valamilyen mechanizmusra van szükség, ami megváltoztathatja egy öröklődő tulajdonság gyakoriságát. Ezen mechanizmusok közül a legjelentősebb a szelekció, azaz, hogy az egyedek túlélésében és gyerekszámában különbség van (ez utóbbi fontosságára később visszatérek). Az emberi evolúciót azért szokták temetni, mert a túlélés szempontjából egyre kisebb a különbség az emberek között a fejlett országokban. Természetesen messze nem él mindenki azonos ideig, de majdnem garantált, hogy a felnőttkort megérjük, és így lehessen utódunk. Evolúciós szempontból kevésbé érdekes, hogy 70 vagy 90 évig élünk, mert legtöbbünknek már nem lesz gyereke ilyen idős korában.

Richard Dawkins brit evolúciós biológus „vértől vöröslő fogak és karmok” rengetegével írja le az evolúciós versengést, és Mackenzie is hasonlóan érzékletesen mutatja be, hogy milyen lenne a világ, ha a természet továbbra is a túlélésen keresztül (vagy ha nem akarjuk a természetet megszemélyesíteni, akkor ragadozókon, kórokozókon és parazitákon keresztül) szelektálna az emberek között. A túlélésen keresztül ható természetes szelekció viszont jobbára kiesett, legalábbis a fejlett világban. A kritizált cikk éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a kevésbé fejlett világban, illetve ott, ahol a tudomány eredményeit nem alkalmazzák (például nem oltják a gyerekeket), bizony magasabb a gyerekhalandóság. Hozzáteszem, hogy 1990 óta globálisan feleződött az 5 év alattiak mortalitása. És ezt alapvetően a fejlettlenebb régiók statisztikáinak javulása okozza, például Szubszaharai Afrikában 1990-ben 1000 öt év alatti gyermekből 198 halt meg (megközelítőleg 20 százalék), 2017-ben 91 (9 százalék). Összehasonlításképpen ez a szám az UNICEF adatai szerint 2017-ben Nyugat-Európában 3,9, Észak-Amerikában 6,5 volt.

A gyerekmortalitás minimalizálása nemes cél, amit támogatni kell, és amiben a tudomány sokat segített, és sokat tud még segíteni. Ez viszont nem fogja megállítani az ember evolúcióját. A túlélésen keresztül ható természetes szelekció csak az egyik lehetőség az evolúcióra. Létezik egy genetikai sodródásnak nevezett folyamat, ami lényegében a véletlenen múlik. Kisebb populációkban erős és semleges változatok között ha, semleges változatból pedig egyre több van. Régen is sok volt, de ahogy a tudomány jóvoltából már nem szelektálódnak ki azok, akik nem védettek bizonyos betegségekre, vagy nem tudnak elfutni a ragadozók elől, úgy egyre több változat lesz a szelekció szempontjából semleges. Így terjedésüket vagy hanyatlásukat a véletlen fogja megszabni. Ez most nem tűnik riasztónak, de például majom őseink elvesztették a C-vitamin előállításának képességét, ami számukra nem volt fontos, mivel elég gyümölcsöt ettek. Nagyjából negyvenmillió évvel később az egyik „majom” aztán hosszú tengeri utakra vállalkozott, meg amúgy is egészen egészségtelenül kezdett táplálkozni, így felüthette a fejét a skorbut. Szóval lehet, hogy ma valami rátermettség szempontjából semleges, de később fontos lehet  - ezt előre megjósolni viszont lehetetlen.

A szexuális szelekció sem áll le

Egy másik mechanizmus, a szelekció egyik fajtája a Darwin által is külön tárgyalt szexuális szelekció, azaz, hogy nem mindenki lesz azonos valószínűséggel szülő. Sőt a párba állás sem véletlenszerű. Ezen persze a tudomány tudna segíteni: lehetne valami óriási sorsolás, ami mindenkit véletlenszerűen párba állít egy vele ellenkező nemű felnőtt személlyel, esetleg korban hasonlóval. Ezzel az ilyen szelekció kiküszöbölhető lenne. Valószínűtlen azonban, hogy Mackenzie az ilyen kiharcolt szabadságjog elvételére gondolt, amikor a tudomány áldásos hatásairól írt. 

Amikor az emberek szelekciójáról beszélünk, érdekes módon mindig a túlélésre összpontosítunk. Pedig amikor szinte bármilyen más élőlény rátermettségéről van szó, azt nézzük, hogy kinek van több utóda. A felnőttkort megélt utódok számában lehet úgy is különbség, hogy azonos számú gyermekből különböző számú éli meg a felnőttkort. A tudománynak köszönhetően viszont ebben a tekintetben nincs jelentős különbség az emberek között, sőt elképzelhető, hogy minden vagy közel minden túlélésbeli különbség kiküszöbölhető.

Megszűnik így a természetes szelekció? Nem. Azért nem, mert nem igaz, hogy mindenkinek azonos számú gyereke van. Tegyük fel, hogy teljesen megszüntetjük a gyermekhalandóságot, és mindenki eléri a felnőttkort, sőt lényegében a 30–40 éves kort is. Bízzunk az orvostudományban, hogy ez lehetséges lesz (és az önvezető autókban, hogy a sok országban a tíz  első számú halálok között szereplő közúti balesetek számát is le tudjuk csökkenteni). Ekkor annak lesz több felnőttkort megélt gyermeke, akinek több gyereke született, és az ő génjeik lesznek gyakoribbak a következő generációban, tehát lesz evolúció.

A gyerekszámban pedig igen jelentős különbségek vannak, és a különbség egyre nő. Magyarországon az átlagos gyerekszám a KSH adatai szerint  jelentősen csökkent. Jelenleg egy háromgyermekes anyának több gyereke van, mint a populáció átlagának kétszerese. Gondoljunk bele, hogy micsoda túlélésbeli különbség okozna hasonló különbséget a felnőttkort megélt gyerekek számában!

A természetes szelekciót nemhogy leállítottuk, hanem igen durván felerősítette a modern társadalom

A természetes szelekció a túlélésen keresztül (is) hatott a múltban, és bár az emberéletre negatív következményekkel járt, eredményeképpen egyre több nyavalyával szemben lettünk ellenállóbbak, hiszen azok maradtak meg, akik ellenállóbbak. Nem lettünk tökéletesek, de javultunk. A gyerekszámbeli különbség okainak egy része társadalmi változás, de egy része – ezzel összefüggésben – genetikai különbségre vezethető vissza. Több gyermeke lehet például annak a nőnek, aki előbb vállal gyereket. Ezt az adatok is alátámasztják: a legjelentősebb szelekciós tényező, ami a jelen emberi populációban kimutatható, az, ha valaki minél korábban szüli meg első gyermekét. 

Egy másik jellemző, amire jelenleg erős szelekció áll fenn a gyerekszámon keresztül, az alacsony iskolázottság. Egyes kutatások szerint napjainkban az olyan genetikai változatok gyakorisága növekszik, amelyek az alacsonyabb intelligenciáért felelősek (Beauchamp 2016; Sanjak et al. 2018; Kong et al. 2017). A kutatások fehér amerikaiak (Beauchamp 2016), fehér britek (Sanjak et al. 2018) és tősgyökeres izlandiak (Kong et al. 2017) adatai alapján jutottak erre az eredményre, így kizárható, hogy etnikai vagy kulturális különbségek állnak a háttérben.

És persze újfent követelhetnénk az evolúció megállítását, ami ebben az esetben bizonyos fokú iskolázottság alatt a gyerekvállalás korlátozását jelentené, de ez már az eugenika témaköre, és a 20. század első felében történt borzalmak óta ilyet még ötletszinten se vetünk fel.

Az evolúciót nem lehet megállítani. Egyes szelekciós tényezőket ki lehet kapcsolni, de ez más szelekciós tényezők felerősödéséhez vezet. Az evolúció megállítása helyett a megértésére kellene összpontosítani.

A szerző az MTA - ELTE Elméleti Biológiai és Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport főmunkatársa.     

Érdekel az emberi faj múltja és jövője? Gyere te is Qubit Live-ra! Hétfőn, szeptember 16-án a Trip hajón, lapunk második közösségi eseményén az egyre hangosabban dübörgő DNS-forradalom legújabb irányaival, magyarországi vonatkozásaival foglalkozunk. Jegyek itt kaphatók.

Hivatkozott irodalom

Beauchamp, J. P. 2016. Genetic evidence for natural selection in humans in the contemporary United States. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 113(28): 7774–7779

Sanjak, J. S., Sidorenko, J., Robinson, M. R., Thornton, K. R. és Visscher, P. M. 2018. Evidence of directional and stabilizing selection in contemporary humans. Proceedings of the National Academy of Sciences 115(1): 151–156

Kong, A., Frigge, M. L., Thorleifsson, G., Stefansson, H., Young, A. I., Zink, F., Jonsdottir, G. A., Okbay, A., Sulem, P., Masson, G., Gudbjartsson, D. F., Helgason, A., Bjornsdottir, G., Thorsteinsdottir, U. és Stefansson, K. 2017. Selection against variants in the genome associated with educational attainment. Proceedings of the National Academy of Sciences 114(5): E727–E732