Az emberiségnek mára sikerült kivonnia magát a nyers, durva, eszközeiben nem válogató természetes szelekció nyomása alól, és hiba volna nem folytatni azt a folyamatot, amellyel végképp lezárhatnánk a Homo sapiens evolúcióját – vetette fel Alasdair MacKenzie, az Aberdeeni Egyetem molekuláris biológusa a The Conversation-ben május elején megjelent véleménycikkében.

A gondolatmenetét a hosszú évtizedek után újra pusztító kanyaróval indító skót tudós szerint az északi féltekén az oltásellenesség miatt ismét megjelent járványos kór még a laikusoknak is nyilvánvalóvá teszi, hogy az anyatermészet korántsem valamiféle gondoskodó, óvó-védő felsőbb erő. MacKenzie szerint egyre többen hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a születéskor várható élettartam és az egészségben töltött életévek számának rohamos növekedése annak köszönhető, hogy az emberiség drasztikusan csökkentette a fajra nehezedő szelekciós nyomást. Az emberiség az életkörülmények és a táplálkozás javításával, a prevenciós és a terápiás eszközökkel visszaszorított, vagy eltüntetett olyan betegségeket, amelyek az elmúlt 100 ezer évben folyamatosan tizedelték az előző nemzedékeket. 

Tudomány vs. evolúció

„A múltban őseinknek a valódi vegyszer- és adalékmentes, hígítatlan természetes szelekcióval kellett szembenézniük. A kevésbé előnyös és hasznos tulajdonságok kifejeződéséért felelős génváltozatok hordozóit elvitte az éhínség, megették őket a ragadozók, vagy saját fajtársaik, belehaltak a betegségekbe, megfulladtak az áradásokba, elégtek az aszályos időszakban pusztító tűzvészekben. A 30-40 évnyi emberélet alatt az anyák 8-10 gyermeket szültek, akiknek fele azelőtt halt meg, hogy génállományának egy részét átadhatta volna a következő nemzedéknek” – írja MacKenzie. 

A biológus szerint az emberi faj eddigi legnagyobb eredménye, hogy a 21. századra szinte teljesen kilépett az evolúciós folyamatból. Az egyén szintjén persze ez ugyan nem mindig nyilvánvaló, hiszen az éhezések, a betegségek és a természeti katasztrófák még mindig halálos végkimenetelűek lehetnek, ahogy az emberek is pusztítanak még szép számmal más embereket. De a tudományos eredmények lehetővé teszik, hogy az élelmiszerhiány vagy a kórokozók jelentette biológiai szelekciót megszüntetve „gyermekeinket soha többé ne tegyük ki az Anyatermészet obszcén dühének” – állítja a skót tudós. MacKenzie úgy véli, hogy amint az emberiség felszabadul a természetes biológiai nyomás alól, azzal véget is ért a faj törzsfejlődése.  

Minek a vége?

A skót molekuláris biológus nem az első és feltehetően nem is az utolsó, aki befejezettnek tartja a homo sapiens evolúcióját. Steve Jones brit evolúcióbiológus még az ezredfordulón kezdte provokálni kollégáit azzal, hogy szerinte a 20. századra megálltunk a fejlődésben. Az ő egyik első számú érve az volt, hogy míg egy viktoriánus temetőben járva szinte azonnal feltűnik, hogy a gyerekek fele még kamaszkora előtt meghalt, mert védtelen volt számos betegséggel szemben, addig a manapság világra jött újszülöttek 98 százalékos eséllyel érik meg a 25. születésnapjukat. Az ember Jones szerint a szó biológiai, genetikai értelmében a múlt századra voltaképpen elkészült, legalábbis abban a formájában, ahogy azt a természetes evolúció engedte, és azóta az ember önmaga vezérelte, tudatos evolúcióját éljük. 

A 2010-es évek elején Sir David Attenborough is csatlakozott a véget hirdetők táborához. Az ismert természetfilmes egy rádióinterjújában azt nyilatkozta: azzal, hogy képesekké váltunk a világra jött csecsemők 95-99 százalékának életben tartására, az egyetlen olyan faj vagyunk, amely gátat szabott a természetes szelekciónak.

Kétségtelen, hogy a biológiai tudományok művelői ma úgy tartják, hogy a törzsfejlődés hajtóereje a természetes szelekció és a természetes változékonyság összjátéka, kölcsönhatása. A változatok létrejöttének lehetősége a fejlődés mozgatórugója, a kiválasztódás jelensége pedig szűrőként funkcionál. Ezek együttesen teszik lehetővé, hogy egy-egy fajból hosszú-hosszú idő alatt, más és más környezeti feltételek mellett más és más fajok és nemzetségek, családok, törzsek, taxonok keletkezzenek.

Jones, MacKenzie,  Attenborough és a véget feltételezők szerint a kiválasztódás kritériumai váltak semmivé azzal, hogy az emberi faj már nincs kitéve azoknak az evolúciós erőknek, amelyek nagyjából százezer évvel ezelőtt homo sapiensszé formálták. 

Nyugaton a helyzet

Vannak, akik szerint a nyugati kultúrkörben igaz lehet mindez, de az ősi szelekciós mechanizmusok mindmáig léteznek. Amennyiben Ázsia és Afrika lakói elegendő tiszta ivóvíz, megfelelő táplálék és egészségügyi ellátás formájában már a közeljövőben is részesülnének a nyugat áldásaiban, az még mindig nem szavatolná, hogy nemzedékekkel később nem bukkan föl a múltból, bárhol a világon, valamiféle mutáns gén, amely alapvetően változtatna az emberi fajon. 

Peter Ward, a Washington Egyetem paleoantropológusa egy tíz évvel ezelőtti cikkében máshonnan kritizálta a végteóriát. Szerinte legfeljebb a természetes szelekción alapuló evolúció érhetett véget, maga az evolúció aligha. Ward úgy véli, hogy a faj már nemigen változik, „leszámítva persze azokat a változtatásokat, amelyeket magunk okozunk”. Az amerikai tudós arra jutott, hogy a géntechnológia hozhatja létre az eddigieknél hasznosabb tulajdonságokkal bíró, hosszabb élettartamú, tanulékonyabb embert. 

„Az 50 ezer évvel ezelőtti kőkorszaki Európában az akkor még többségben lévő Neander-völgyi népesség alapján egy akkori genetikus simán arra a következtetésre juthatott volna, hogy a fejlődés iránya a mind nagyobb testű, erősebb ember kialakulása” – mondott ellent az efféle spekulációknak még 2002-ben Chris Stringer, a londoni Természettörténeti Múzeum antropológus-professzora. A Földet mégsem a robosztus neandervölgyiek, hanem a törékeny, a tudomány jelenlegi állása szerint náluk intelligensebb rokonfaj népesítette be. 

Az éles elme és a gének

Az evolúcióbiológusok egy része jelenleg azon az állásponton van, hogy mivel az emberi társadalmakban jelenleg az éles elme, és ehhez kapcsolódóan a gazdasági javak felhalmozásának képessége a kiválasztódás alapja, a biológiai evolúció sem fejeződhetett még be. A legújabb kori szelekcióban kulcsszerepet játszó intellektus ugyanis genetikailag is kódolt.

A legújabb populációs vizsgálatok is azt mutatják, hogy az újszülöttek 95-99 százalékának életben maradásával növekszik az emberi faj genetikai változékonysága, vagyis újratermelődik az evolúció egyik alapfeltétele. A természetes szelekción mellett ugyanis olyan mechanizmusok is kulcsszerepet játszanak az evolúcióban, mint a génáramlás, a genetikai sodródás és a mutáció. 

Az elmúlt években kiderült az is, hogy az emberi szervezet baktériumokból, vírusokból és gombákból álló mikrobiomjának mi a funkciója a legkülönfélébb életfolyamatokban. Ezek az emberi gazdasejtekkel szimbiotikus kölcsönhatásban álló szervezetek jelentősen befolyásolják az anyagcserét és az immunválaszokat, hatással vannak a neurológiai folyamatokra, a betegségek kimenetelére és általában az egészségre. Ezeknek a mikroorganizmusoknak pedig biztosan nem állt le az evolúciójuk, már csak azért sem, mert az emberi tevékenység, például a gyógyszer és vegyszer hatóanyagok változása folyamatos szelekciós nyomást jelent számukra.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: