Egyre kevesebb orosz néz tévét, egyre kevesebb orosz bízik a mindenható államban
Egyre kevesebben és egyre bizalmatlanabbul nézik a tévét az oroszok. Ez az egyik legfontosabb megállapítása a moszkvai közvélemény-kutató intézet, a Levada Központ közelmúltban közreadott átfogó médiaelemzésének. Amennyiben ez így van, úgy annak komoly politikai következményei lehetnek. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az az éveken át kifogástalanul működő rendszer – amely a központi televíziók hír- és más politikai műsorai révén gyorsan és eredményesen tudta befolyásolni a közvélemény alakulását – a jövőben aligha lesz olyan hatékony eszköz a Kreml kezében, mint volt korábban.
A most nyilvánosságra hozott jelentés – a 2014-es és a 2017-es után – a harmadik olyan kutatás, amely átfogó képet ad az oroszországi média helyzetéről, a lakosság médiafogyasztási szokásairól. A jelentős változások ellenére most közreadott felmérés szerint is még mindig a tévécsatornák jelentik az oroszok többsége számára a legfontosabb tájékozódási forrást. A tévék jelentősége azonban az elmúlt tíz évben látványosan csökkent.
2009-ben a 18 évnél idősebbek körében még 94 százaléknyian valamilyen televíziós csatornából szerezték politikai és közéleti információikat. Mára azonban ez az arány lecsökkent 72 százalékra. Ez ugyan még mindig rendkívül magas arány, és jól mutatja a televíziók „erejét”, ám ha a különböző korosztályok tévézési szokásait vetjük egybe, rögtön kiderül, hogy a televízió visszaszorulása a jövőben is folytatódni fog. Sőt, lehet, hogy a jelenleginél is gyorsabban. Ezt látszik alátámasztani a felmérésnek az a korosztályi bontásban kimutatott eredménye, amely szerint a 25 évnél fiatalabbaknak már ma is csak a 42 százaléka tájékozódik a tévékből. És ez az újabb és újabb nemzedékek esetében sem lesz másképp, sőt körükben a jelenleginél is alacsonyabb lesz a tévéket hírforrásnak tekintők aránya. Ugyanakkor az idősebbek változatlanul kitartanak a tévék mellett. A 65 évnél idősebbek 93 százaléka ugyanis továbbra is a tévékből tájékozódik. Őket az állami propaganda változatlanul hatékonyan tudja manipulálni. A fiatalabbakra azonban már ma is egyre kevésbé lehet ezen a médiumon át befolyást gyakorolni.
Ám nemcsak a tévénézők aránya csökkent az elmúlt években – kiváltképp a fiatal korosztály körében –, de a tévék hír- és politikai műsorai iránti bizalom is. Tíz évvel ezelőtt az orosz társadalom még csaknem négyötöde fogadta el igazságként a tévékben elhangzottakat, mára azonban ezek aránya 54 százalékra csökkent. Sőt, tavaly nyáron még ennél is kevesebben voltak: arányuk még az 50 százalékot sem érte el. A 2018-as bizalmi mélypont alighanem az oroszországi labdarugó-világbajnokság nyitónapján bejelentett nyugdíjreformmal és annak hamis kommunikációjával függhetett össze. De éppúgy szerepet játszhatott ebben a reáljövedelmek 2014-től tartó folyamatos csökkenése is. Mindezt azért lehet megalapozottan feltételezni, mert a Levada Központ kutatásai szerint már 2017 végén elkezdett jelentősen visszaesni azok aránya, akik úgy gondolták, hogy az ország gazdasági helyzetéről beszámoló televíziós hírek a valóságot tükröznék. Tavaly márciusig még azok voltak többségben, akik bizalommal fogadták a gazdasági híreket, ám ettől kezdve a bizalmatlanok kerültek többségbe. Idén tavasszal pedig már a megkérdezettek több mint fele gondolta úgy, hogy a tévék gazdasággal foglalkozó anyagai nem mondanak igazat. Hasonló tendencia rajzolódott ki a külpolitika esetében is, azzal a különbséggel, hogy itt még mindig azok maradtak minimális többségben, akik hisznek a tévék külpolitikai beszámolóinak.
A tévék népszerűségének és megbízhatóságának csökkenésével párhuzamosan Oroszországban is látványosan megnőtt az internetes kiadványok és közösségi médiumok jelentősége. Ez jórészt nyilván azzal függ össze, hogy az elmúlt 10-12 évben jelentősen megnőtt azok száma, akik hozzáférnek a világhálóhoz. Arányuk 2007-ben a felnőtt lakosság körében még csak 8 százalék volt, míg ma a népesség közel háromnegyede él rendszeresen – naponta vagy hetente többször is – az internet kínálta lehetőségekkel. A 25 évesnél fiatalabb felnőttek körében ez az arány már ma is csaknem 90 százalékos. Ezzel párhuzamosan nőtt azok aránya, akik a különféle internetes kiadványokból és közösségi médiumokból tájékozódnak rendszeresen. Arányuk az elmúlt tíz évben több mint négyszeresére nőtt. Az előbbiek esetében három és félszeres volt a növekedés, míg az utóbbiaknál csaknem hatszoros. A különböző internetes oldalakat a felnőtt lakosság 32 százaléka, míg a közösségi médiumokat 34 százaléka használja politikai és közéleti tájékozódásra.
Ezek a jelentős változások azonban nagyon különbözőképpen érintették az egyes korosztályokat. A legfiatalabbak – vagyis a 18 és 24 év közöttiek – körében az elmúlt hat évben csaknem megfeleződött azok aránya, akik a televíziókból tájékozódnak. 2013-ban még ennek a korosztálynak is a többsége (72 százaléka) a tévék hír- és politikai műsoraiból tájékozódott. Ma már azonban arányuk alig 42 százaléknyi. Ma már az orosz társadalom ott tart, hogy csak a 35 évnél idősebbek körében maradtak többségben azok, akik továbbra is a tévéket tekintik első számú hírforrásnak. De már a 35 és 44 év közöttiek körében is alig vannak többen a tévékből (33 százalék), mint az internetről tájékozódók (24 százalék). Ám ahogy haladunk az egyre idősebb korosztályok felé, annál inkább nő a televíziókból tájékozódók aránya és csökken azok köre, akik különböző internetes felületekről szerzik információikat.
Mindeközben tovább tart a rádiók és a nyomtatott sajtótermékek visszaszorulása. Ma már csak a megkérdezettek 15 százaléka tájékozódik a rádiókból, míg 12 százaléka a napi- és hetilapokból. Főként az utóbbiak térvesztése feltűnő. A kilencvenes évek első felében ugyanis még lényegében ugyanannyian olvastak különböző központi lapokat, mint ahányan rendszeresen nézték az országos tévécsatornák hírműsorait. Ez a korszak azonban visszavonhatatlanul elmúlt. A nyomtatott sajtó nagyon messze került korábbi pozícióitól. Ráadásul – nem meglepő módon – az olvasók többsége nem a minőségi politikai sajtó termékeit keresik, hanem a könnyedebb bulvárlapokat. Magáért beszél, hogy a minőségi politikai sajtó olyan napilapjait, mint amilyen a Kommerszant vagy a Vedomosztyi, a lakosság alig két, illetve egy százaléka olvassa. Nem jobb a helyzet a Novaja gazeta esetében sem. A bevallottan ellenzéki újságot ugyancsak egy százaléknyian olvassák.
A Levada Központ kutatása azt is felmérte, hogy mennyien vannak azok, akik rendszeresen tájékozódnak független médiumokból. Nincsenek ugyan túl sokan, de arányuk mégsem lebecsülendő. A felmérés szerint azok aránya, akik rendszeresen néznek, hallgatnak vagy olvasnak olyan sajtótermékeket, amelyek a kormányzattól eltérő véleményeket és elemzéseket is közölnek, szerte Oroszországban 29 százaléknyi. Ennél jóval magasabb az arányuk Moszkvában. Ott a 18 évnél idősebbek 43 százaléka él ezzel a lehetőséggel. Valószínűleg Szentpéterváron is, ahogy az ország egymilliónál népesebb városaiban is, hasonló lehet a helyzet. A szociológiai felmérések azonban azt is kimutatták, hogy a hatalommal szembeni kritikus attitűd többnyire csak azok körében alakul ki, akik háromnál több független forrásból tájékozódnak rendszeresen. Ezek aránya országosan mindössze 6 százalék, Moszkvában viszont 16.
Valószínűleg addig, amíg a függetlennek számító Dozsgy tévécsatornát, az ellenzéki Novaja gazetát, a függetlenként elkönyvelt Eho Moszkvi rádiócsatornát, és az olyan, a kormányzattól távolságot tartó portálokat, mint amilyen a Szabadság Rádió vagy a BBC Orosz Szolgálatának honlapja, csak a lakosság néhány százaléka nézi, hallgatja vagy olvassa, nehéz lesz – az ország egyre súlyosabb gondjai ellenére is – a társadalom jelentős részét mozgósítani és tiltakozásra bírni. Ráadásul a putyini hatalom már évekkel korábban gondoskodott arról, hogy az általa leginkább kritikusnak ítélt oldalakat Oroszországban hozzáférhetetlenné tegye. Nem véletlen, hogy a két legfontosabb ellenzéki portált – a graniru.org-ot és kasparov.ru-t – az ukrajnai válság belobbanásával párhuzamosan kezdték el blokkolni.
A putyini rendszer ugyan még sokáig és sokféleképpen korlátozhatja a sajtószabadságot, de ezzel aligha könnyíti meg a helyzetét. Ma már ugyanis nemcsak arról van szó, hogy jelentősen csökkent az orosz társadalom érdeklődése és bizalma a rezsim legfőbb propagandaeszköze, a tévék iránt, hanem arról is, hogy maga a hatalom iránti bizalom is megtört.
A legfrissebb, idén tavasszal végzett fókuszcsoportos mérések ugyanis már azt mutatják, hogy a lakosság egyre nagyobb része gondolja úgy, hogy helyzetén egyedül csak maga tud változtatni. Korábban nem ez volt jellemző. Az orosz társadalom nagy része az államtól várta sorsa jobbra fordulását. Mára ez az érzés elillanóban van. És ha a társadalmi többség nem vár semmit az államtól, akkor ezt a többséget az államnak egyre nehezebb lesz bármiről is meggyőznie. Ráadásul az az eszköz, amit éveken át a Kreml oly hatékonyan tudott bevetni, ma már messze nem oly hatékony, mint volt akár csak három-négy évvel ezelőtt is. Úgy tűnik, a „hűtőszekrény és a televízió vitájában” egyre inkább az előbbi kezd felülkerekedni. Erre a helyzetre pedig a hatalomnak mindenképpen reagálnia kell. Lehet a társadalom megfélemlítésével és az erőszak fokozásával, mint azt az utóbbi hetekben országszerte láthattuk, de egyáltalán nem biztos, hogy az erőszak nem éppen ellentétes hatást vált ki, és ahelyett, hogy stabilizálná a Kreml helyzetét, megingatja azt.
A szerző történész, Oroszország-szakértő, a Corvinus Egyetem oktatója. További írásai a Qubiten itt olvashatók.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: