A mesterséges intelligencia egy pillanat alatt megfejtette a heliocentrikus világkép háromtest-problémáját
A hagyományos, égi mechanikai értelemben vett háromtest-probléma olyan mozgásleírás, amely a kezdeti feltételek és mozgásegyenletek felhasználásával írja le három test egymás gravitációs terében végzett mozgását Sir Isaac Newton 17. század végén lefektetett mozgástörvényei alapján.
A probléma klasszikus alapesete, amikor egy bolygó a központi csillag körül kering, és a bolygónak holdja is van.
A Cambridge Egyetem kutatói az arXiv asztrofizikai szekciójában publikált cikkükben arról számoltak be, hogy az általuk fejlesztett, mélytanulással operáló neurális háló másodpercek alatt megküzdött az alábbi animációval szemléltetett számítási problémával.
A megoldás a jelenleg használt célszoftvereknél több nagyságrenddel, százmilliószor gyorsabb és pontosabb – állítják a kutatók, akik az elkövetkezőkben egyebek mellett a gravitációs hullámok rejtélyeit kívánják megoldatni neurális hálóval.
Kapcsolódó korábbi cikkeink:
Magyar fizikusok mesterséges neuronhálózattal erednek a rejtélyes sötét anyag nyomába
Az ELTE TTK Fizikai Intézetének kutatói egy mesterséges neuronhálózaton alapuló módszerrel minden eddiginél több információt tudnak kinyerni az univerzum gravitációs lencsézéssel készített háromdimenziós térképéből.
A mesterséges intelligencia végre feltárhatja a fehérjék szerkezetének rejtélyeit
Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy pontosan meg tudjuk jósolni a fehérjék szerkezetét, ami forradalmasíthatja a biokémiát, és közelebb vihet súlyos betegségek gyógyításához is.