Noha Szendrey Júlia második házasságkötése Petőfi Szeptember végén című versével együtt rögzült a köztudatban, nagyon kevés információ terjedt el azokról a családtagokról, akik életének második felében körülvették őt. Amikor 1850 júliusában összekötötte az életét Horvát Árpád történésszel, egy másfél éves kisfiút vitt az új házasságba: Petőfi Zoltánt. A mozaikcsalád a következő években gyorsan bővült: 1851-ben megszületett Horvát Attila, 1855-ben Árpád, 1859-ben pedig Ilona. A gyermekek pezsgő szellemi közegben nőhettek fel. 

Horvát Árpád híres volt gazdag könyvtáráról, amelynek első kincseit már gyermekkorában megkapta édesapja, a történész-nyelvész Horvát István barátaitól, például Kazinczytól és Vitkovics Mihálytól. Szendrey Júlia az 1850-es évek végétől rendszeresen publikált a korszak jelentős folyóirataiban és női sajtókiadványaiban. Húga, Szendrey Mária 1858-ban Gyulai Pálhoz ment feleségül, így a korszak meghatározó irodalomkritikusa a gyermekek nagybátyja lett. Arról, hogy milyen kép élt a gyermekek fejében az egyes családtagokról, sokat elárul a tizennégy éves Attila 1866 újévére írt verse, amely a fiatalabb fiútestvérével, a tízéves Árpáddal közösen szerkesztett, családi használatra szánt, kézzel írt „folyóiratuk”, a Tarka Művek negyedik számában szerepelt:

Itt az ujév, a hatvanhat!

Remélljük, hogy sok jót hozhat

Mama meséit kiadják.

És jók lesznek az uborkák

Marikának. És Óváry

Tanár lesz még pedig pesti

S az eladó Kisasszonyok

Nem lesznek már hajadonok.

S kik most fiatal emberek

Megjelennek miként férjek.

Kálmán felcsap Kritikusnak.

Az Aranka menyasszonynak.

Az Árpádot meg átadják

Tengerésznek. S az Ilonkát

Beviszik a nagy világba.

Csak Margit marad magára.

És énvelem mi történik?

Nyájas olvasóim kérdik

Ha a pokolba nem visznek,

Megmaradok szerkesztőnek!

A költemény szerint az édesanyáról a publikálás, az írónőként, meseíróként való nyilvános szereplés jutott a versíró Attila eszébe. Ezzel szemben nagynénjéről, Szendrey Máriáról az uborkaberakásra asszociált, a klasszikus háziasszonyi szerepkört kötötte hozzá. Szendrey Mária és Gyulai Pál gyermekeinek (Kálmán, Aranka, Margit) alakja szintén megjelenik a Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című kötet számos fontos szereplőjét felvonultató versben.

Nem csoda, hogy ebben a kiemelkedően intelligens, értelmiségi családban a gyermekek is feltűnően műveltek voltak, a piarista iskolában kötelező latin, német és ógörög nyelv mellett kedvtelésből angolul tanultak, és tökéletesen tisztában voltak koruk aktuális kulturális és politikai eseményeivel. Ismerték például Ernest Renan nagy vitát kiváltó, Jézus élete című könyvét, Weber világtörténelmét, az édesanyjuk által fordított Andersen-meséket, de azt is tudták, hogy melyik jelölt esélyes a terézvárosi követválasztáson. Ugyanilyen érdeklődéssel figyelték, hogy mi történik körülöttük a városban. Az 1860-as évek Pest-Budája pedig igen gyors ütemben változott.

Az Academia palotája és az Országház

Petőfi Zoltán az 1860-as évek közepén nem Pest-Budán, hanem Békés megyében tartózkodott: előbb nagybátyjánál és gyámjánál, Petőfi Istvánnál, aki a Geiszt Gáspár által bérelt csákópusztai Batthyány-birtok jószágigazgatója volt, később pedig a szarvasi gimnáziumban, így rendszeresen levelezett Pesten maradt féltestvéreivel. Ennek köszönhetőek a Szendrey Júlia és Horvát Árpád családjának életviteléről, hétköznapjairól fennmaradt információk.

Ahhoz, hogy Zoltán a fizikai távolság ellenére sem szakadt el teljesen Pest-Buda városi közegétől, egyrészt a testvéri levelezés, másrészt a korabeli sajtó is hozzájárult. A levelek és a folyóiratok olvasása során képzeletben egy olyan térben mozoghatott, amelyhez számos emlék kötötte. Így az új épületek, események, látványosságok helyszínét pontosan be tudta azonosítani, összekapcsolva az olvasmányaiban megjelenő városimázst a korábban fizikai valójukban is látott, jól ismert terekkel. Ezért írhatta 1865. május elsején az alig tízéves Árpádnak: 

„Elkészült már az Academia palotája, s bár nem lakom is Pesten, mégis láttam, t. i. a »Vasárnapi Ujságból;« azt is olvastam hogy minden Academicusnak külön széke van, a melyre az illető neve vésetik, s ha meg hal, az utána következőé, majd ha meghal Toldi Ferencz, kitudja nem lesz-e Toldi neve után vésve: ifj Horvát Árpád!!” 

A korszak jelentős tudósa, a „magyar irodalom atyjaként” számon tartott Toldy Ferenc akadémiai utódjaként vizionált kistestvér képe felhívja a figyelmet Zoltán játékos kedvességére, valamint arra is, hogy az érdeklődő újságolvasók nemcsak az épületet ismerhették meg szöveges leírásokból és illusztrációkból, hanem az Akadémia belső működéséről is szerezhettek információkat.

Szendrey Júlia fiainak érdeklődését ugyanígy felkeltette az Ybl Miklós által tervezett Ideiglenes Képviselőház, amelyről verset is írt a fiatalabb fiú, Horvát Árpád Az országgyűlés megnyitására címmel:

Beteljesült kivánságunk

Fölépült már országházunk.

Az országgyülés megnyitva

Országház kapuja nyitva.

Remélünk mi tőle sok jót

Szép független szabadságot.

Az absolut rendszer helyett

Adj nekünk függetlenséget.

Végre én aztat kivánom

Olvasóm sok jegyet kapjon ajándékba!

A vers erőteljesen utalt az épület által reprezentált politikai jelentésre. A gyermekek politikai érzékenysége családi örökség volt, a közéleti kérdések mind a szűkebb, mint a tágabb családban gyakori beszédtémát jelenthettek. Szendrey Júlia a kiegyezést megelőző években is Habsburg-ellenes maradt és a nemzeti függetlenséget támogatta.

A pesti cirkuszok

A gyermekeket nemcsak a magaskultúra vonzotta, a városi kultúra számos más jelenségére is figyeltek: például a cirkuszokra, a bűvészek mutatványaira és más látványosságokra. „Én a Suhr cirkusban voltam, legjobban tetszettek a Mariani testvérek, kik mindenféle hajmeresztő dolgokat csináltak” – említette Horvát Attila 1865. február 3-án Suhr Vilmos cirkuszát Zoltánnak. A Fővárosi Lapok rendszeresen tudósított a Suhr cirkusz előadásairól. Például a levél írását megelőző napon, február 2-án a Fővárosi hírek rovatban megjelent híradás jól érzékelteti, hogy milyen élményben részesülhettek a cirkuszba jegyet váltó nézők: 

„Suhr cirkusában ismét nagy a tolongás. Uj némajátéka: az »Alceste, vagy is Herkules pokoli utja«, melyben a meny és pokol van föltüntetve, átváltozások, hitregei jelmezek, gépek, táncok és tüzi játék kiséretében, nagy fénynyel van kiállitva. Vége felé álarcos menet van a pokolban, midőn a lovak is álarcot viselnek. E mű kiállitása, – mint halljuk – sok ezerbe került, hanem e nagy költséget könnyen be is veszik, ha a közönség folyvást igy tódul, mint a mostani napokban.” 

A Suhr Vilmos által vezetett cirkusz 1864. augusztus 30-án kapta meg az engedélyt – a ELTE Bölcsészettudományi Karának mai Múzeum körúti kampusza helyén – a botanikus kertben való működéshez.

Bűvészet és panoráma

A városi élet aktuális látványosságaira és programjaira is figyelmes Attila 1865 karácsonyának másnapján, december 26-án mesélte el Zoltánnak, hogy milyen élményeket élvezhetnek a pesti lakosok: „Jelenleg Pesten sok látnivaló van: 3 bűvész, Epstein, Kratky Bachik, Muhamed Izmail, Reimer múzeuma, »Utazás át a világon«, panoráma, menageria, cirkus, »a ki bejön ingyen ajándékot kap«, sok hangverseny, stb.” (Az állatkertek előzményeként is felfogható, gyakran cirkuszi fellépésekhez használt menageriák vonzották a gyermekeket, Szendrey Júlia fiai is gyakran megnézték az ilyen „állatseregleteket.”)

A cirkusz ismét a korábban már emlegetett Suhr cirkuszra utalt. A Fővárosi Lapok 1865. december 20-án tudósított arról, hogy „Suhr a füvészkertben dec. 26-án kezdi meg lovardai előadásait.” A lap azt a három népszerű bűvészt is említette, aki egyszerre tartózkodott a városban: „A népszínházban Kratky Baschik bűvészkedett, az ujtéren meg Epstein, ki a bécsieket is bámulatra ragadá. – Egy harmadik magikus is jő: Muhamed Izmail, a perzsa fejedelem udvari büvésze.” A Vasárnapi Újság egyik cikkírója, Forgó János viszont jelentősen másképp közelítette meg ezt a jelenséget, mint Szendrey Júlia gyermekei, akik örültek a pesti látványosságok sokszínűségének. Élesen kritizálta, hogy a főváros a karácsonyi ünnep ellenére is „zajong mint mindig”, „itt sürög még sokasága az idegeneknek s van kelendősége a czégéres gyönyörűségeknek.”

Azok a városlakók, akik 1865 végén nem elégedtek meg a karácsonyi vásárok forgatagával és a bűvészek mutatványaival, Reimer „anatómiai múzeumát” is megtekinthették a Nádor és a Mérleg utca sarkán található, a korszak egyik legelegánsabb szállodájaként számon tartott, kávéházként is funkcionáló Tigrisben. A férfiak mindennap 10 és 17 óra között látogathatták a kiállítást, a nők csak keddenként és péntekenként. A Fővárosi Lapok novemberi tudósítása szerint: „Reimer kitünő bonctani múzeuma nem sokáig lesz már látható a »Tigris«-ben. Jelenleg sokan látogatják, s nézik, kivált a szétszedhető Venust, mely teljes fogalmat ád az emberi test minőségéről. Kedden és pénteken a nők napjai vannak, s akkor egy hölgy magyaráz.”

Az Attila által említett panorámák már az 1830-as években is népszerűek voltak. A városlakók többek között a József- és Lipót-napi vásárokon, az 1835-ös dinnyevásár alkalmából a Hétválasztó vendégfogadó nagytermében, valamint időszakosan az egykori Hatvani kapunál, vagyis a mai Astoriánál található Zrínyi vendégfogadó első emeletén csodálhatták meg az „optikai mutatványoknak” tekintett panorámákat, amelyek a szórakoztatás mellett az ismeretszerzést is szolgálták. A panorámák ugyanis a legkülönfélébb, egzotikusnak számító tájakat, külföldi városokat, építményeket, állatokat mutattak be az érdeklődőknek. Éppen az utóbbi funkciója indokolta azt, hogy a korabeli sajtó különösen gyermekek számára ajánlotta ezt az időtöltést. Ehhez hasonlóan az állatseregletek, menageriák látogatását is különösen gyermekes családoknak javasolták.

A lóvonatú gőzkocsi

Az új közlekedési lehetőségek, az új intézmények, épületek, események és élménylehetőségek egyaránt izgatták a fiatal Horvát Attilát. Például 1866. augusztus 25-én ezt írta Zoltánnak: „A lóvonatú »gőzkocsit« majd mindennap látom, most a Széntértől [sic] az ország és váciúton keresztül Ujpestre megy, de később egyes ágai lesznek az Orczykertbe és a városligetbe is. Az állatkertet még eddig nem láttam, ha megnézzük leirom neked (ha nem fogod unni).” Mindkét élmény, amelyet megemlített, igen aktuális volt ebben az időpontban. Noha az első omnibuszjárat – amely a Duna-part és a Városliget között közlekedett a Király utcán keresztül – már 1832-ben elindult Pesten, 1866-ban a Széna tér (mai Kálvin tér) és Újpest között megnyitottak egy lóvasútvonalat, amely a fentebb idézett levél tanúsága szerint olyannyira kiváltotta a kamasz Horvát Attila érdeklődését, hogy a tervezett útvonalait is feljegyezte.

Nem csoda, hogy a fiúk mindezek bűvöletében 1865 karácsonyán már más európai nagyvárosokhoz hasonlították szeretett Pest-Budájukat, azt vizionálva, hogy „mire 2000et irunk Párizs nagyságait elérendi.” Noha ma már mosolygunk ezen az utópisztikus jövőképen, a 19. századi nagyvárosok növekedésének ütemét összehasonlítva érthetőbbé válik, mi okozta a fejlődés szinte mitikus képzetét a gyermekek fejében. 1800 és 1890 között Budapest lakossága majdnem megtízszereződött, miközben még Párizs és London lakossága is „csak” háromszorosára, négyszeresére nőtt. A gyermeki látásmód ezt a folyamatot is új színben mutatja meg, ahogyan a várostörténet és a családtörténet számos más aspektusát is. Mivel a történelemről általában felnőttszemmel, felnőttek által írt források alapján gondolkodunk, érdemes teret engedni annak, hogy néha a gyermekek beszéljenek.

Gyimesi Emese Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című kötetét három másik család-, illetve nőtörténeti könyvvel együtt december 12-én 17 órakor mutatják be az ELTE bölcsészkarán, a Szekfű Gyula Könyvtárban. A szerző az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék doktorandusza. A műhely további cikkei a Qubiten itt olvashatók.