Te mit tudsz a gyilkos robotokról? Mondd el róluk a véleményed!
Gyilkos robotok, halálos autonóm fegyverrendszerek, önhatalmú drónok – mindegy, milyen néven illetjük a mesterséges intelligenciával rendelkező, emberi közbenjárás nélkül célpontot választó és támadó új fegyvereket, a szakértők szerint ezek hozhatják el a hadviselés harmadik forradalmát a puskapor és az atombomba után.
„A mesterséges intelligencia fejlődése hihetetlen képességeket és riasztó lehetőségeket idéz elő. A halálos autonóm fegyverekkel – vagyis az olyan gépekkel, amelyek önmaguktól képesek ölni, emberi ítélőképesség és elszámoltathatóság nélkül – elfogadhatatlan erkölcsi és politikai területre tévedünk” – nyilatkozta szerdán António Guterres, az ENSZ főtitkára.
Az „Állítsuk meg a gyilkos robotokat” nevű nemzetközi kampány magyar aktivistái most diákokkal közösen állítottak össze egy kérdőívet, amelyen keresztül a 14 és 23 év közötti fiatalok véleményét szeretnék megismerni az ilyen típusú fegyverkezésről. A felmérés később szerepet játszhat abban a vitában, amely nemzetközi fórumokon jelenleg is folyik a szakértők, aktivisták és döntéshozók között.
A kérdőívet ide kattintva lehet elérni és kitölteni, vagy akár itt, a cikken belül is:
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Törökország és Izrael már csak lépésekre van a gyilkos robothadsereg bevetésétől
Egy friss jelentés szerint a világ legnagyobb fegyvergyártó cégei még mindig nem vállalták nyilvánosan, hogy tartózkodnak a halálos autonóm rendszerek gyártásától, és az 50 vizsgált cég közül csak 4 nevezhető biztonságosnak.
A magyarok megállítanák a gyilkos robotokat, a nagyhatalmak ragaszkodnak hozzájuk
Már több mint 30 ország és az ENSZ főtitkára is kinyilatkoztatta, hogy az autonóm halálos fegyvereket még azelőtt be kellene tiltani, hogy hadrendbe állítanák őket. De be lehet tiltani valamit, ami még nem is létezik? Erről beszéltek a Campaign to Stop Killer Robots mozgalom hazai képviselői csütörtökön a CEU-n.
A Magyar Honvédség ismerkedik a mesterséges intelligenciával, és megcélozza a fiatalságot
Magyarországon meglepően nagy arányban állítanák vissza a sorkatonaságot a huszonévesek, de a fiatalabbak pont nem a megfelelő generációba születtek ahhoz, hogy érdekelje őket a honvédelem. Közben az USA és Kína elszáguld az európai háborús technológia mellett.