Elképesztő tempóban haladnak Kínában a járvány miatt elrendelt pániképítkezések, de 5 nap azért kevés volt a kórházépítésre
A kínai állami média élőben közvetíti a koronavírus miatt elrendelt pániképítkezések munkálatait, és bár a két kórház még nincs készre jelentve, tényleg elképesztően gyorsan haladnak az építésükkel. Vuhanban csütörtökön jelentették be, hogy öt nap alatt felépítenek egy kórházat, a határidő hétfőn járt le.
Az építkezés csütörtök este meg is kezdődött, és azzal párhuzamosan egy másikba is belefogtak, de az ezer férőhelyes Huosensan kórház végül február 3-ig, míg az 1300 ágyas Lejsensan február 5-ig épülhet fel. A két intézmény egymástól 40 kilométerre helyezkedik el.
A koronavírusok közé tartozó, Vuhanban felbukkant új kórokozó már csaknem hatezer megbetegedést okozott, a halálos áldozatok száma több mint 150. A város orvosai arról számoltak be, hogy a kórtermek túlzsúfoltak, védőfelszerelésből és egyéb orvosi eszközökből pedig hiány van.
A vuhani hatóságok arra szólították fel a helyi építőipari cégeket, hogy a kínai holdújév ellenére folyamatosan haladjanak a munkával. A tempó tényleg elképesztő:
Már az első konténerből kialakított kórtermek is a helyükre kerültek a Huosensanban:
Álllami fake news
Az állami élő közvetítést – amely épp most nem látszik működni – állítólag több millióan nézik, de közben a kínai állam kamu képet kezdett el terjeszteni egy állítólagos vuhani kórházról. Ez a fotó a mellékelt kommentár szerint már a kész Huosensan kórházat ábrázolja, amely 16 óra alatt készült el. Valójában azonban egy lakóház látható rajta Csingtao városban, amely csaknem ezer kilométerre fekszik Vuhantól.
A hamis képet az állami médiához tartozó Global Timeshoz, illetve People’s Dailyhez közeli profilokról kezdték terjeszteni, és egy állami vezető is hatékonyan segített a terjedésében a Twitterről, ráadásul a kérdéses köztisztviselő éppen a kínai külügyminisztérium információs osztályának helyettes ügyvezetője, Licsien Csao. A Global Times simán ki is rakta a képet egy azóta már eltávolított, de még látható cikkben.
Itt egy valódi, viszont csak hellyel-közzel működő élő közvetítés látható:
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kína öt nap alatt épít kórházat a 26 halálos áldozatot szedő koronavírus fertőzöttjeinek
Az ezer férőhelyes kórház építését csütörtök este kezdték, de hétfőre már át is adnák. Már legalább öt országban tűnt fel a vírus, de a WHO szerint addig nincs globális vészhelyzet, amíg nem terjed emberről emberre a Kínában egyre több halálos áldozatot szedő koronavírus.
Minden, amit tudnod kell az új kínai koronavírusról
A 2019-nCoV-nak elnevezett vírus genetikailag a SARS közeli rokona, terjedési képessége is ahhoz hasonló. Kicsi a valószínűsége, hogy Európában elterjed, de csak akkor, ha a hatóságok gyors és hatékony járványügyi intézkedéseket tesznek. A fertőzés kezelésében két gyógyszer is segíthet.
Egy gépi algoritmus már napokkal a globális riasztás előtt pontosan előrejelezte a koronavírus terjedését
A hivatalos adatok szerint eddig 14 országban 2794 embert fertőzött meg a kórokozó, amely egyáltalán nem biztos, hogy a nagybani halpiacon jelent meg először. Egy speciális algoritmus viszont már a WHO-riasztás előtt 10 nappal jelezte, mikor és milyen útvonalon tör ki Kínából az új koronavírus.