Emberről kutyára, kutyáról emberre is ragad az ásítás
Forradalmi áttöréshez érkezett a kutyák ásítási szokásainak kutatása: egy friss tanulmány hat olyan korábbi vizsgálat eredményeit gyűjtötte össze, amelyek során összesen 257 állat viselkedését vizsgálták. Patrick Neilands, az Aucklandi Egyetem kutatója szerint ez az első alkalom, hogy minden kétséget kizáróan sikerült bizonyítani, hogy az ásítás kutya-kutya, illetve kutya-ember viszonylatban is ragadós, ezzel a kutya az embereken és a főemlősökön kívül az egyetlen állat, amely hasonló viselkedésre képes.
Neilands és csapata a kutyák és az ember közötti viszonyokat vizsgálta, valamint azt, hogy az állat-ember relációnak van-e valamilyen szerepe az ásítás terjedésében.
Korábban az ásítást empatikus gesztusnak tekintették: a hipotézis szerint valamikor az emlősök fejlődésének hajnalán jött létre az a képesség, amely átveszi a másik fél érzéseit vagy hangulatait, így az állat maga is megtapasztalja a másik helyzetét. A ragadós ásításban egyes kutatók ennek a mechanizmusnak a működését vélték felfedezni. Teresa Romero, a Tokiói Egyetem etológusa azt feltételezte, hogy amikor a kutya „elkapja” a gazdájától az ásítást, tulajdonképpen a szolidaritását fejezi ki: az ásítással jelzi, hogy stresszel, unatkozik vagy fáradt.
Mindegy nekik, hogy ki ásít
Romero és társai szerint a kutyák hajlamosabbak voltak élénkebben reagálni, ha a gazdájukat látták ásítani, és gyakran még abban az esetben is együtt ásítottak velük, ha az ember csak mímelte az ásítást. Egy korábbi, embereken végzett kutatásban kimutatták, hogy az ember hajlamosabb azoktól átvenni az ásítást, akiket szeret. A kutyás kísérlet alapján úgy gondolták, hogy a kutyák is hasonlóan viselkednek, az ásításból pedig kiderül, hogy képesek az empátiára.
Neilands és társai szerint ez nem derül ki az ásításból: bár az bizonyos, hogy tényleg ragadós, és valóban képes emberről kutyára terjedni, a vizsgált esetekben a kutyáknak teljesen mindegy volt, hogy kedvelik-e az ásító embert, vagy nem. A kutyák számára az ásító neme is teljesen indifferens volt az ásítás szempontjából.
A kutatók szerint ez az eddigi legátfogóbb kutyaásítás-vizsgálat, amelyből az is kiderül, hogy az ásítás nem fokmérője az empátiának – igaz, az már nem, hogy vajon a kutyák (vagy más állatok) milyen empatikus készségekkel rendelkeznek.