Félnek az európai techcégek, hogy őket is padlóra küldi a Facebook és a Google EU-s megrendszabályozása
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A legnagyobb európai technológiai cégekből álló szövetség, az EU Tech Alliance nyílt levélben fordult pénteken az új ciklusát megkezdő Európai Bizottsághoz. A levélben arra kérik Brüsszelt, hogy a tervezett szabályozási reform előkészítése során legyenek tekintettel a helyi vállalatokra.
Attól félnek ugyanis, hogy az egységes európai digitális piac jegyében a készülőben lévő jogszabályok, amelyek a tartalomért való felelősséget a techcégekre hárítják, hátrányosan fogják érinteni a globális tekintetben kisebbnek számító európai vállalatokat Az EU vagy az európai államok által kiosztott rekordbírságok is általában az európai székhellyel rendelkező amerikai cégeket, a Google-t vagy a Facebookot érintik, amelyeknek nem jelent különösebb gondot egy 4,34 milliárd eurós csekket befizetni, szemben például az EU Tech Alliance tagjaival, például a svéd Spotify-jal és SoundClouddal, a holland Booking.commal vagy a román eMaggal.
A szövetség szerint az érintett európai vállalatoknak és Európa politikai döntéshozóinak együtt kell működni, hogy a szabályozásból ne váljon túlszabályozás, és a törvények ne csak a cégek és a tartalmak korlátozására irányuljanak, hanem a törékeny ökoszisztémát is támogassák, biztosítva az európai cégek fennmaradását és fejlődését.
„Bár az európai technológiai vállalatok többsége gyorsan növekszik, továbbra is fiatal és törékeny. Sikereik fenntartásához okos jogalkotásra van szükség, amely valóban élénk és egységes digitális piacot hoz létre, és amely nem hozza hátrányos helyzetbe a helyi vállalatokat globális szinten” – írták.
Európa a szabályozás világbajnoka
A levél előzménye, hogy az Ursula von der Leyen elnöklésével frissen felállt új Bizottság nagy változásokat ígér a digitális törvénykezésben. Az EB frissíteni készül a húsz éve beiktatott elektronikus kereskedelemről szóló irányelvet is egy új Digitális Szolgáltatások Törvényét létrehozva, amely jogi eszközökkel kötelezi a techcégeket többek között a kéretlen tartalmak (gyűlöletbeszéd, illegális tartalom) eltávolítására és a politikai hirdetések korlátozására.
A Financial Times 2019 októberében arról írt, hogy Európa a techcégek szabályozásának hazájává vált: egy felmérés 450 aktív törvényjavaslatot számlált az egész világon, és ebből közel kétszázat Európában nyújtottak be. A javaslatok versenyjogi, adózási, adatvédelmi és tartalomszabályozási témák köré csoportosultak. A globális rangsor szerint Európa felelős a benyújtott javaslatok 48,6 százalékáért, míg az Egyesült Államok 27,8 százalékkal, de Kína például csak 3 százalékkal veszi ki a részét a szabályozásból.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az EU 5 milliárd dolláros rekordbírságot szabott ki a Google-re
Majdnem megduplázta az eddigi legnagyobb kiszabott bírság összegét az EU. A Google egész tavalyi éves nettó profitjának 40 százalékát kényszerül büntetésként kifizetni az androidos mobilokon futó alkalmazások miatt. A Google fellebbez a döntés ellen.
Franciaország nem vár az EU-ra, keményen megadóztatja a legnagyobb amerikai techcégeket
Decemberben elbukott a közös európai uniós kezdeményezés a techóriások megadóztatására, de Franciaország nem vár tovább, és január 1-től kiveti az adót a Google-re, az Apple-re, a Facebookra és az Amazonra.
Lista készült a leggonoszabb techcégekről, és a Facebook csak a második
Diktatúrákat kiszolgáló mesterséges intelligenciát, rendőrséget kiszolgáló házi asszisztenst, dróntámadásokat segítő projektet és pár másodperces addiktív videókat is tartogatnak a világ leggonoszabb technológiai vállalatai. Az Amazon vezeti a listát.