Minden ember agya genderfluid, keverednek benne a férfi és a női elemek
A Közép-európai Egyetem (CEU) Határtalan tudás című sorozatának soron következő előadásai a genderelmélettel és annak különböző vetületeivel, a nemekkel, a nemváltással és nemsemlegességgel, illetve mindezek társadalomra gyakorolt hatásaival foglalkoznak. A rendezvény egyik előadója Acsády László neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A február 27-én, csütörtökön este 6 órakor kezdődő rendezvény felvezetéseként a Qubit arról kérdezte az agykutatót, hogy be lehet-e bizonyítani idegtudományi módszerekkel azt a vezető politikai körökben is gyakran hangoztatott érvet, miszerint az emberek nemi hovatartozása biológiailag kőbe vésett, illetve hogy a szexspecifikus viselkedést mennyiben alakítja a biológia és mennyiben a társadalom.
Qubit: Ádáz vita dúl arról, hogy léteznek-e társadalmi nemek vagy csak biológiaiak vannak-e. Van keresztmetszete az agy- és a genderkutatásnak?
Acsády László: Akiknek érdekében állt, az emberi történelem folyamán előforduló konfliktusok sokasága mögé mindig is megpróbáltak valamilyen természettudományos magyarázatot állítani. Nézőpontjuk alátámasztása érdekében természetesen a többi elhallgatása mellett kiragadtak egy-egy aprócska részletet a többnyire az értelmezhetetlenségig bonyolult összefüggésekből. Közben pedig alapvető fontosságú lenne annak megértése, hogy egy adott emberi viselkedés milyen idegrendszeri, genetikai, biológiai folyamatokra vezethető vissza. Bár az idegtudomány robbanásszerű fejlődésen ment át az elmúlt évtizedben, érdemes tudatában lenni, hogy egyelőre a nagy egésznek eddig mindössze csak egyes mozaikdarabjai világosodtak meg.
Legalább annyira alapvető fontosságú lenne annak a megértése, hogyan szól bele egy adott viselkedés értelmezésébe a kultúra, a társadalmi, a pszichológia háttér és adott esetben a törzsfejlődés. De még ha ezt mind értenénk, akkor is kérdés maradna, hogy vajon képesek vagyunk-e az emberi viselkedésre nézve releváns következtetéseket leszűrni abból, aminek a működését már megértettük. A lényeg a társadalom számára, hogy a tudásból milyen morális viselkedés következik, vagyis hogyan befolyásolja a megszerzett ismeret a viszonyunkat másokhoz.
Q: Agykutatóként milyen példákkal tudná érzékeltetni, hogy a biológiailag meghatározottnak tűnő szerepekre alternatív magyarázat is létezhet?
A. L.: Mindenféle idegrendszeri folyamatok vizsgálata nélkül már önmagában az is elgondolkodtató, hogy az emberi faj egyedei nagyon sokáig nem nemzenek utódokat azután sem, hogy biológiailag képesek lennének rá, vagyis elérik az ivarérettséget. Ehelyett hosszú évekig falkákba verődve tanulják azokat a viselkedésformákat, amelyeket később hasznosítanak, vagyis a férfi és női szerepeket. Miért?
Kérdésként merülhet fel az is, hogy hasonló viselkedési minták előfordulhatnak-e az állatvilágban is. Létezik egy élőlény Madagaszkáron, amelynek cuki koalaszerű feje és párducteste van, úgy mozog a fákon, mint egy kígyó, és olyan vadul orozza el a zsákmányt, mint egy rozsomák. A hivatalos neve fossza. Amikor készen állnak rá, a nőstény fosszák párzófákat választanak maguknak, és hangos kiáltásokkal közlik a hímekkel, hogy jöhetnek, majd válogatnak az érkezőkből. Idáig még könnyen lehetne hinni, hogy csupán az ösztöneik hajtják őket, biológiai kód alapján cselekszenek.
Csakhogy ezekre az alkalmakra a nőstény fosszák még éppen nem ivarérett, „tinédzser” lányaikat is elviszik, akik végignézik az egész folyamatot. Felmerül a kérdés, hogy a fossza nőstények párzási viselkedése vajon biológiailag meghatározott-e, vagy tanult folyamat eredménye. Ezeknek és az ehhez hasonló mozzanatoknak a megfigyelése következtetni engedhet arra is, hogy a társadalmi nemi szerepek összessége, vagyis a gender nem feltétlenül kizárólag biológiai alapokon, hanem jó eséllyel sztereotípiákra építő társadalmi beidegződéseken is alapulhat.
Q: Ön a köztiagyat alkotó talamuszt kutatja. Munkája során foglalkozik közvetlenül a nemi viselkedés vizsgálatával?
A. L.: Az idegtudományi, de egyébként általánosságban az orvosbiológiai kutatások túlnyomó többsége is egészen az utóbbi egy-két évig szinte kizárólag hím egyedek vizsgálatán alapult. Ennek az a nagyon egyszerű oka, hogy az állatkísérletekben általánosan használt egerek nőstényeinek négy napos az ivari ciklusa, és a gyakori hormonális változások erősen meghatározzák a kísérleti körülményeket, illetve rendkívüli módon bezavarnak a kísérleti eredményekbe. A hormonrendszer változásai miatt az idegrendszer működése is négynapos fluktuáció szerint változik. Sokáig emiatt egyáltalán nem bajlódtak azzal, hogy a vizsgálatokhoz vegyes csoportokat alkossanak.
Csak a legújabb direktívák térnek ki arra, hogy a kutatásokban kiindulási alapvetés legyen, hogy a vizsgált csoportokban hím és nőstény egyedek is vannak. A gyakorlatban viszont egyelőre kevés az ilyen vizsgálatokból származó adat. Még ha a vegyes csoportok képzése a biológiai adottságok miatt kihívást is jelent, ha valaki meg szeretné mérni, hogy a társas viselkedés milyen idegi aktivitással jár együtt, elengedhetetlen, mert teljesen másképp viselkedik egymással két hím, két nőstény, illetve egy hím és egy nőstény egyed. Szigorúan a talamusz működésében egyébként valószínűleg nemigen lehet szexspecifikus különbségeket megfigyelni, de ezt nagyon kevéssé vizsgálták. Ez az agyi terület annyira konzervatívan fejlődött, hogy még az ember talamuszműködésére is lehet az egéragy működéséből következtetéseket levonni.
Q: Dolgozik olyan kísérletben, ami kifejezetten szexspecifikus eltéréseket tárna fel?
A. L.: Most készítünk elő egy kutatást, amelyben azt vizsgáljuk, hogyan befolyásolja az egerek stressztűrő képességét és konfliktusfeldolgozási stratégiáit az, hogy milyen nemű egyedekkel alszanak együtt. Fiú, lány és vegyes csoportokban vizsgáljuk majd az állatok viselkedését. Ha sikerül kimutatni, hogy a jól megválasztott társas együttlétnek kedvező a hatása a stressztűrésre, feltételezni lehet, hogy ember esetében is előfordulhat ilyen összefüggés. Az állatkísérletek után el lehet kezdeni ezt is kutatni.
Q: Idegtudományi vizsgálatok alátámasztják azt, hogy létezne férfiagy és női agy?
A. L.: Korábban voltak olyan vizsgálatok, amelyekben nagy felbontású MRI-képek alapján olyan agyi területeket azonosítottak, amelyek a kutatók szerint jellemzően vagy a férfiak vagy a nők esetében voltak nagyobbak. Néhány éve azonban komoly szakmai kritika érte ezeket a kutatásokat. Kiderült, hogy ha nem az összes kísérleti alany összevont átlagát értékelik, hanem az egyes egyedek adatait, nagyon kevés olyan ember marad, akár nő, akár férfi, aki a szóban forgó eltéréseket tisztán megjeleníti. A legtöbb agyban a férfinek és a nőinek mondott jellemzők keveredtek, vagyis egy-egy lebeny inkább férfias, míg egy másik inkább nőies jellemvonásokat mutatott, függetlenül attól, hogy férfiről vagy nőről volt-e szó.
Ez komoly tanulság lehet például a többnyire sztereotipikus férfi és női vonásokkal operáló pszichiáterek, pszichológusok számára is. A konkrét egyedekben ugyanis a vonások, éppúgy, mint az agyi lebenyek fizikai jellemzői kevert formában jelennek meg, és a különbségek oka inkább az egyes jellemzők arányaiban keresendő. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az idegrendszer szerveződésére az a jellemző, hogy nem nagyon létezik olyan funkció, amely egyetlen agyi területhez kötődik. Így aztán még ha ki is derül, hogy valakinek egy adott lebenye kifejezetten férfias, ebből még semmi nem következik, mert minden egyes funkcióért több agyi terület felelős, és minden egyes agyi terület nagyon sok funkció működtetésében vesz részt. Emiatt idegtudományi szempontból valószínűsíthető, hogy minden ember agya a genderfluiditás állapotában van, vagyis a férfi és a női elemek keveredése. Más kérdés, hogy a nemi identitás, a szexuális viselkedés csak az idegrendszer és a környezet folyamatos interakciójában értelmezhető. Így fordulhat elő, hogy a jelenlegi elképzelés szerint „férfias” agy az aktuális társadalmi felfogás szerinti „nőies” magatartással párosul.
Q: Ha az emberi agyon belül a biológiai nem tetten érhető jellemzői is ennyire képlékenyek, ennek nem kellene a természetben máshol is megjelennie?
A. L.: Sok helyen meg is jelenik, és nemcsak a jól ismert példák, például a puhatestűek körében, hanem fejlettebb állatoknál is. Az Oroszlánkirály című Walt Disney-klasszikus óta széles körben gyűlölt, de egyébként nagyon kedves és kifejezetten jól szervezett társadalmakban élő foltos hiénák például gyakorlatilag transzneműek. Ennél az állatfajnál a nőstények vezetik a klánokat. A vezérnőstény, majd az összes többi nőstény után következnek hierarchiában a hím egyedek. Miközben a nőstények elsődleges nemi jellege tökéletesen megfelel a biológiai elvárásoknak, vagyis petefészkük és méhük van, rendelkeznek egy péniszszerű szervvel is, amely olyannyira funkcionál, hogy még erekcióra is képes. Mindez egyébként rendkívüli módon megnehezíti a párzást és az első szülést is. A nyilvánvaló evolúciós hátrányok ellenére mégis van egy ilyen szervük. Éppúgy, mint az interszex emberek esetében, az elsődleges és a másodlagos nemi jelleg kevert formában jelenik meg, csak épp a hiénáknál ez az egész fajra jellemző. Egyes feltételezések szerint mindez nem lehet független a társadalmi szerveződéstől. A magyarázó elméletek egyike szerint a hiénák társadalma korábban nem matriarchális alapon szerveződhetett, de evolúciós értelemben ez a mostani szerveződés bizonyult sikeresebbnek.
De nem is feltétlenül kell elmenni a hiénákig: az emberi egyedfejlődés során az anyaméhben fejlődő magzatok mindegyikének kivétel nélkül női nemi szerve fejlődik. Azokban az esetekben, amikor az ivarsejtek kromoszómái között egy Y ivari kromoszóma is található, ez a női nemi szerv alakul át pénisszé.
Q: A nemi identitás mögött mindig lehet biológiai folyamatokat azonosítani?
A. L.: Az, hogy valaki felnőtt korában a biológiai adottságaitól függetlenül hogyan éli meg a saját nemi identitását, még bonyolultabb és a fentiektől eltérő kérdés. Minimális azoknak a kutatásoknak a száma, amelyek segítenének megérteni, mi történik ilyenkor, milyen társadalmi, pszichológiai, genetikai, biológiai háttere van a szokványostól eltérő viselkedésnek. Ráadásul a genetikai kutatásoknak létezik egy viszonylag friss ága, amely számos példán keresztül bizonyította, hogy a genetikai, biológiai működést olyan folyamatok is befolyásolhatják, amelyek a gének összességének a működéséből nem következnének. Az epigenetikai folyamatok vizsgálata például bizonyította, hogy a szülőket ért környezeti hatások is megjelenhetnek az utódokban, akár fizikai formában is. Leginkább holokauszt-túlélők körében mutatták ki, hogy az átlagpopulációhoz képest magasabb a körükben az autizmus, a diabétesz, a depresszió, illetve más idegrendszeri betegségek előfordulási aránya, annak ellenére is, hogy a kódoló génjeikből ez nem feltétlenül következne.
Q: Létezhet akkor egyáltalán olyan vizsgálati módszer, amellyel a (szexuális) viselkedés mögött egyértelmű genetikai, biológiai magyarázatokat lehetne azonosítani?
A. L.: Érdemes megfigyelni például az emberi faj legközelebbi rokonai, a csimpánzok viselkedési mintázatait. Az ember és a csimpánz utolsó közös őse 5-6 millió évvel ezelőtt élt, onnantól a két faj eltérő evolúciós mintázatok alapján fejlődött tovább. Csakhogy a csimpánzok esetében 1,5 millió évvel ezelőtt történt egy újabb leágazás a törzsfában: kettévált a Kongó északi és déli oldalán élő csimpánzok törzsfejlődése, vélhetően azért, mert a folyó két oldalán rekedtek. Az északon élő csimpánzok hím egyedeinek nagy szemfoguk van, sokat vadásznak, sokat csatáznak, hierarchikusan építkező, kifejezetten „macsó”, patriarchális társadalmat működtetnek. A délen élő bonobóknál viszont a nőstények az urak, jóformán minden társadalmi feszültséget szexszel oldanak meg a verekedés helyett, a szemfoguk is kicsi, nem is lenne alkalmas a háborúzásra. Bár egyelőre nem sikerült minden tekintetben megnyugtató választ találni ezekre az eltérésekre, tény, hogy a Kongó folyó két oldalán teljesen mások az élelemszerzési lehetőségek: délen sokkal több a gyümölcs, a bonobók éppen ezért csak elvétve esznek húst. A csimpánzok kétféle verziója alig egymillió év alatt tökéletesen alkalmazkodott a környezetéhez.
Az emberi faj nem egy folyó két oldalán, hanem az egész Földön elterjedt. A csimpánzok példájából leginkább azt a következtetést lehet az emberi fajra vonatkozóan leszűrni, hogy vélhetően az Északi-sarkkörtől az Egyenlítőig rugalmasan alkalmazkodott a környezetéhez. Ahhoz alakította a viselkedését, a társadalmi berendezkedését és minden bizonnyal a társadalmaiban megfigyelhető nemi szerepeit is.
A Qubit a Határtalan tudás médiapartnere.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: